Hevesi Szemle 13. (1985)

1985 / 2. szám - HAGYATÉK - Gárdonyi Géza: A világ közepe

Aztán Iván regéli el, hogy ő meg iskolaszolga volt Kalpnafalván és két kisgyermeknek a sorsa aggasztja.

— Hej szegény kis Nyunyám, hej szegény kis Alekszejem, két kis pisze bogár.

János meghatottan pislog.

— Vot-vot — mondja muszkául, ami annyi mint ej-ej.

Aztán vigasztalóan biztatja Ivánt:

— Megvannak azok az anyjukkal.

— Az anyjukkal? — csodálkozott Iván —, iszen az anyjuk a temetőben fekszik.

Ezen meg János csodálkozik el: ha már valaki a temetőben fekszik, valóban bajos az állapot. De méginkább elcsodálkozik, amikor Iván elmondja, hogy voltaképpen nem is édesgyermekei a nevezettek, csak mostoha-gyermekei. Mert özvegy volt az asszony, az előbbi iskolaszolgának a felesége és ő úgy lépett a helyébe, hogy az özvegyet is elvette a két kis árvával együtt.

— Bizony nem nagy a fizetés — mondja elgondolkodva —■, ott még csak sűdő se kerül belőle, de vannak temetések, s olyankor nekem is jut a kalapból.

János érti. Látott temetéseket: látta hogyan hullnak a háromkopekos apróbankók a diákonus kalapjába. Az bizony silány jövedelem.

— Vot-vot — sajnálkozik János a muszkán.

A muszka a fejét rázza.

— Hogy sírt a két kicsi. „Ne menj el atyec, ne hagyj el bennünket!” Letérdeltek elém, úgy könyörögtek: „Ne hagyj el atyec ..Mutattam nekik a cár képére: A cár parancsol édes kicsinyeim. Akkor meg annak a képnek könyörögtek: Felséges cár atyus, ne vidd el a mi édesatyecunkat. .. Hazajövök, biztattam őket, ne sírjatok édes kiscsibéim, majd meggyövök egyszer. Hát most már hálistennek . . .

Ivánnak csupa könny a szeme. Tölt a két pohárba.

— Az én feleségem is nagyon rítt — sóhajt elgondolkodva János —, odafeküdt a lokomotyi elé . . .

Isznak, hallgatnak.

— Sajnáltam pedig a gazdámat — mondja elborongva a muszka —, jó ember vót. Kender János csizmadia-mester. Jó ember vót.

— Hát az enyém — veti fel a fejét János —, az én gazdám még a vasútra is elkísért a feleségével, gyerekeivel együtt. Negyven verszt. Ezt a piros rubaskát is tőle kaptam. Selyem. A tarisznyámon (pogácsa, kalács), egy palack szamogonka. Meg egy százrubeles, cári! — Ne menj el moje továris Jogán! — mondták. Inkább hozd el a feleségedet is. Paraszti ember volt pedig az én gazdám. Nikoláj Fisztics Brahin a becsületes neve. Soha nem voltam én olyan gazdag ember, mint ottan. Három disznót öltünk a múlt télen.

— Mink csak kettőt, de másfél mázsásakat. Vót ott tej, vaj, szalonna, sonka, kolbász, hajjaj... Névnapok, keresztelők, lakodalmak. — Itt ülsz mellettem Iván. Igyál Iván. Isten éltessen Iván. Vasárnap meg a kocsmában. — Itt ülsz mellettem Iván. Igyál Iván.

— Hát mink a csájnájába. Mink is minden vasárnap. Ott ugyan nincs se bor, se szamogonka, de minket ám a csájnájás a maga szobájába eresztett. Ott ám vót szamogonka kvátyit (bőven). Négykézláb másztunk haza.

48