Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám - KÖNYVESPOLC

KÖNYVESPOLC Forradalom után A Székf ű-cen tenárium éve végre eredeti mű újbóli kiadását is meghozta. Csaknem egyidőben kerülhetett olvasói kezekbe az 1929-ben kiadott Bethlen Gábor- monográfia, és hasonmás kiadással az 1947-ben köz­zétett Forradalom után című munka. A kiadás egyide­jűsége inkább tekinthető véletlennek, mint tudatos­nak. de a rendkívülien gazdag és sokrétű szekfűi élet­mű reprezentáns bemutatásának éppúgy elfogadható, mint egyfajta tisztelgésnek. A két mű születése kö­zött csaknem húsz év távlata feszül, a megírás sze­mélyes körülményei éppen úgy, mint a politikai miliő, lényeges eltéréseket takarnak. Míg 1929-ben az ellen- forradalmi Magyarország történetének talán legszi­lárdabb éveit élte, addig az 1944—47-es időszak a ma­gyarság történetének egyik legdinamikusabb változá­sait pergette. Ezt az utóbbi „kihívást” Szekfű Gyula ugyanúgy nem kerülhette el, mint ahogyan a törté­nelem más korábbi kihívásait sem az első világhá- bosús katasztrófától, egészen az 1944-es összeomlásig. Szekfű Gyula 1945. áprilisában a pedagógusok szak- szervezetében nagy visszhangot kiváltó beszédet mond. Nem csupán a közszereplés viszonylagos frissessége, az üldöztetés után vállalt gyors kiállás érdemel figyel­met, hanem a mondandó is. Szekfű a magyar értelmi­ségnek ahhoz a részéhez szólt, akiknek új szerepvál­lalásra, az elmúlt időszak hibáinak és tévedéseinek felmérésére kell vállalkozniuk. Ekkor is, mint mindig a nemzet sorskérdéseiről beszél. Megállapítja, hogy ré­gi ideáljainkat fel kell adni, a magyarság Kárpát­medencei vezető szerepének további igenlése, több mint anakronizmus. Nemcsak Magyarországon belül kell, hogy átrendeződjenek a viszonyok, de a körülöt­tünk változó világ is erre késztet bennünket. Talán maga sem gondolta, hogy milyen visszhangot vált ki beszédével. Egyező és vitázó, helyeslő és bizalmatla­nul tartózkodó megjegyzések egyaránt kísérik. A kom­munista táborból Révai József szólal meg, a népiesek közül Darvas József, Illyés Gyula hallatja hangját. Szekfű beszéde egy „Űj Szellemi Front” nyitánya le­hetne, de természetesen egy harmincas évektől lénye­gesen eltérő történelmi szituációban, s ami még ennél is fontosabb, sokkal radikálisabb és progresszívebb társadalmi reform megvalósítására. Révai a Szekfű beszéddel kapcsolatos véleményét a kővetkezőkben summázza: „az értelmiségnek nem a vádlottak pad­ján, hanem a magyar nemzeti egység táborában van a helye.” Így Szekfű Gyula kiállása sem egyfajta múlttal való szembefordulás, hanem a tevőleges és cselekvő kiállás dokumentumaként is kezelhető. Szekfű Gyula szellemi pályája során három alka­lommal került olyan helyzetbe, amikor úgy érezte halaszthatatlanul szólnia szükséges. Az első alkalom az 1918/19-es forradalmak utáni helyzet megítlése, a második, a harmincas évek válságperiódusának kirívó kényszere, s a harmadik, a világháborús vereséggel záruló nagy nemzeti tragédia, s az azt követő de­mokratikus kiútkeresési időszak. Mindhárom vállalko. zásból jelentékeny művek, átfogó értékelő tanulmá­nyok sora született. 1920. májusában a Három nem­zedék. majd 1934 késő tavaszán a Három nemzedék­hez Ötödik könyvként hozzáírt kortörténeti elemzés, s az 1947, Forradalom után címmel kiadott cikkgyűj­temény. Természetes, hogy sem a történeti koncepciót, sem a szakmai-tudósi tájékozódás vezérfonalait adó eszmei-ideológiai keretet nem tekinthetjük azonos­nak, de ezek a kísérletek mindezek ellenére felfűzhe- tők azonos történetírói törekvésekre. A Forradalom után címmel kiadott könyv több cikksorozatot ötvöz kötetté. A mostani hasonmás ki­adás első tanulmányait Szekfű Gyula még 194.3 44 for. dulóján vetette papírra. Valahol utat vesztettünk cím­mel, vállalva a cikk megírásával azt a merészséget és bátorságot, hogy kimondja: a háborút elvesztettük, hiú ábránd minden győzelembe vetett hit, A nemzet­nek be kell rendezkedni arra, hogy új politikai for­mák, s várhatóan új szomszédok között kell majd éle­tét folytatnia. A kötet későbbi darabjai, amelyek már a felszabadulás után íródtak, részben egy önként vál­lalt és nagy megtiszteltetésnek szánt politikai meg­bízatás szomszédságában (ő lesz Magyarország első moszkvai nagykövete) már a demokratikus kibontako­zás eseményeit, pontosabban lehetséges alternatíváit taglalják. Ezekben a tanulmányokban Szekfű világo­san látja: minden korábbi illúzió elveszett, a közép- osztálynak rá kell döbbennie arra, a régi Magyaror­szág, a szentistváni birodalom visszaállítására nincs többé remény. A középosztálynak nem tragikus sorsa feletti kesergéssel kell foglalkoznia, hanem új for­mák kimunkálásán kell fáradoznia. Hiszen Magyaror- szágón forradalom indult, s ennek nem csupán az a feladata, hogy új politikai formákat és lényegbevágó társadalmi reformokat hajtson végre, hanem az is, hogy az országot beillessze a formálódó új európai hatalmi rendbe. Természetes, mint ahogyan ezt ma­ga Szekfű is hangsúlyozza, forradalmon nem szocia­lista típusú átalakulást ért, hanem olyan evolúciótól elütő változást, amelyben szükségszerűen felismert re­formok keiülnek gyors megvalósításra. Nála az al­kalmazandó reformoknak mindig van preventív jelle­ge, amelynek ki kell védenie a nagy társadalmi krí­ziseket kiváltó forradalmakat. A Forradalom után-ban is olyan korábbi politikai formák, s intézményi re­formok újbóli alkalmazását tekinti járható útnak, amelyben a nemzet szerves fejlődése, a társadalom viszonylagos gyors átalakítása megoldható. Ezért for­dul a 48-as polgári forradalom centralistáihoz, mint olyan politikai példaképhez, amelynek aktuális fel­adatai lehetnek. A politikai demokrácia intézményi keretének előképét látja a centralisták korábbi aján­latában. A demokrácia és a várható társadalmi reformok tartalmának és mértékének elemzése fontos kérdés­köreit jelentik a munkának. Szekfű, egyenlőre bízva abban, hogy a kibontakozó forradalmi átalakulás az általa értelmezett „forradalmi” keretben megtartható, egy sajátos „keleti”, az az nyugatitól eltérő polgá­ri demokrácia megteremtésének szükségességét hang­súlyozza. Elveti ugyan a proletárdiktatúra azonnali megvalósításának gondolatát, de azt világosan érzé­keli, a társadalmi reform véghezviteléhez szükséges politikai vezetőrétegek organikus szerveződéséhez, minden osztálynak hozzá kell járulnia. Ebben a felfo­gásban Szekfűnek az a sajátos koncepciója fogalmazó­dik meg, amely minden társadalmi változás előfelté­telét egy tehetős, hordképes középosztály kitermelő­désétől teszi függővé! A Forradalom után, merész vállalkozással megírt könyv. Nem elemző történeti mű. inkább töprengő, ön­maga hibájával és tévedéseivel is számoló jövőbe te­kintő vállalkozás. A könyv bevezető sorai crocei té­60

Next

/
Oldalképek
Tartalom