Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hermann Róbert: Megjegyzések egy perújrafelvétel ürügyén
3. Mi volt a véleménye a világosi fegyverletételről? Az 1. kérdés megválaszolásánál könnyű helyzetben vagyunk. Egyrészt, mert Engels levelezéséből megállapítható az, hogy milyen műveket ismert és olvasott a magyar szabadságharc katonai történetéről, illetve kitől szerezte be ide vonatkozó értesüléseit, másrészt, hogy ő maga miként vélekedett a Neue Rheinische Zeitungban megjelent írásairól, s ily módom mennyiben tartott igényt „a kor egyik leghitelesebb tanúja” címére. Engels bizonyíthatóan négy munkát ismert: Görgey emlékiratát (amiről az volt a véleménye, hogy „kicsinyesen irigy, gyalázatosam alantas, korlátolt valami”, de „Forrásként a könyv elővigyázattal. de különben igen jól használható”), Klapka emlékiratait, Nobili munkáját Windischgraetz hadjáratáról, illetve Szemere pamfletját, mélyet az Kossuth, Görgey és Batthyány pályafutásáról írt. Ez bizony nem sok. Személyesen Szemere Bertalantól kaphatott információkat, akiről azonban tudjuk, hogy korántsem tartozott az elfogulatlan visszaemlékezők közé. Ami Engels véleményét illeti, itt érdemes szó szerint idézni egy ide vonatkozó levelét:. Amikor Marx javasolta neki, hogy írja meg a magyar háború történetét, Engels a következőket válaszolta, többek között: „...A magyar hadjáratról... szívesen írnék, ha minden forrást meg lehetne sze- rezni|. A »Neue Rheinische Zeitung«-ot csak az osztrák bulletinekkel való összehasonlításra használhatnám, s te tudod, mennyire hézagosak ezek. Legalább tíz-tizenkét műre lenne szükségem csak erről az egy hadjáratról és még akkor is hiányozna a fő dolog: a Kossuth-féle »Közlöny« (»Moniteur«), Sehol sem sül fel olyan könnyen az emiber, mint éppen a hadtörténetben, ha elmélkedni akar anélkül, hogy megvolnának az összes adatai a létszámról, élelmezésről, lőszerellátásról stb. Ilyesmi még megjárja egy újságban, amikor valamennyi lap egyformán rosszul tájékozott és amikor az a fő, hogy a rendelkezésre álló néhány adatból a helyes következtetéseket vonjuk le. De hogy utólag minden döntő esetben meg lehessen mondani: itt így és így kellett volna cselekedni, itt pedig helyesen cselekedtek, bár az eredmény látszólag ellene szól, ehhez, úgy vélem, a magyar háborúra vonatkozó adatok még nem kerültek eléggé nyilvánosságra. (...) De már a meglevő anyagból is lehetne egyet-mást tisztázni és talán egészen érdekes cikket írni.” Görgey emlékiratainak olvasása közben pedig a következőket írja Marxnak: „Mi akkor a »Neue Rheinische Zeitung«- ban az osztrák jelentésekből remekül fejtettük meg a magyar háború menetét és ragyogóan, de egyszersmind elővigyázatosan, helyesen jósoltunk.” Az első idézethez, úgy érezzük, nem kell kommentár. A másodikhoz csak annyit, hogy bár Engels torz adatokból sok esetben vont le jó következtetéseket, nem ritkán tévedett is az egyes adatok kiértékelésében. Ez természetesen nem az ő hibája, hiszen a rendelkezésre álló információk meglehetősen szűk körűek, s időnként erősen megkérdőjelezhető hitelességűek voltak, de ettől függetlenül e vonatkozásban Engels nem tekinthető a kor egyik leghitelesebb tanújának. Engels véleménye egy a kortársi vélemények közül, s ily módon érdemes foglalkozni vele, de semmivel sem tekinthető hitelesebb tanúnak, mint a magyar hadsereg bármely tábornoka vagy a magyar kormány bármely minisztere; abszolutizálni pedig még viszonylagosan sem érdemes. A 2. kérdésre adandó válasznál szintén könnyű helyzetben vagyunk. Ezúttal is rendelkezésünkre áll Engels két levele. Az egyikből már több mondatot idéztem, ez az a levél, melyben Görgey emlékiratairól mond véleményt. Ebben így ír: „ ... E rosszindulatból fakadó korlátoltság ellenére Görgey — ez mindenütt észrevehető — mégis felette áll valamennyinek — miféle fickó lehet akkor a többi?” A másik levelet Engels Joseph Weydemeyerhez intézte. Ebben többek között a következők állnak: „...Magyarországon mindennek ellenére monsieur Görgey marad a legény, aki fölötte áll mindenkinek, és aki ellen irigységből mindenki áskálódott; valószínűnek tartom, hogy ha Görgey nagy katonai tehetsége mellett nem lett volna igen kicsinyes, hiú fickó, ezek a többnyire ostoba ellenségeskedések még akkor is végül árulóvá tették volna. (...) Klapkáról Görgey nagy tisztelettel beszél, de mind elismerik a nagy gyengéjét. Perczel, a »demokratikus« magyar tábornok, közismerten szamár. Az öreg Bem mindig csak jó gerilláharcosnak és egy meghatározott célból kikülönített alakulat jó parancsnokának tartotta magát; amennyire meg tudom ítélni, csupán ez is volt, de mint ilyen, kiváló. Kétszer követett el ostobaságot, egyszer a vaktában indított és eredménytelen bánáti hadjáratával, majd később, amikor a nagy orosz invázió idején pontosan megismételte a Nagyszeben ellen egyszer már sikerült mesterfogását, és vereséget szenvedett. Dembinski papa viszont mindenképpen fantaszta és kérkedő volt, olyan gerillaharcos, aki azt hitte, hogy nagy háború vezetésére hivatott és a legesztelenebb dolgokat művelte.” A 3. kérdésre egy választ már Kovássy is idézett). Eszerint a világosi fegyverletétel „szégyen- teljes” volt. Engels az idézett, Joseph Weydemeyerhez írt levelében azonban bővebben is ír erről a kérdésről, mégpedig így: „A világosi história óta, amely katonailag teljesen igazolható (nem forradalmilag igazolható), a fickók az őrült vádak olyan esztelen tömegét zúdították Görgeyre, hogy az ember szinte úgy érzi, érdeklődnie kellene iránta. A voltaképpeni »árulást« Komárom felmentése után, az oroszok megjelenése előtt követték el, és ebben Kossuth épp annyira bűnös, mint Görgey.” Ehhez sem szükségeltetik sok magyarázat. Talán csak annyi, hogy véleményünk szerint a magyar szabadság harc esetében nem a forradalmi, hanem a katonai szempont kell, hogy a megítélés alapvető szempontja legyen. Kovássy írja: „Csak egy Görgey volt!”. Ha a szabadságharc hadtörténetén végigtekintünk, a fenti értékeléshez csak egy szót fűznénk hozzá. Sajnos. Hermann Róbert 46
