Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Hermann Róbert: Megjegyzések egy perújrafelvétel ürügyén
TUDOMÁNYOS MŰHELY TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! A folyóirat ez évi szeptemberi számában jelent meg Kovássy Zoltán ,,Adatok a Kossuth—Görgey történelmi perhez” c. írása. Erre az írásra szeretnék a mellékelt vitacikkel reflektálni. Tisztelettel Hermann Róbert Megjegyzések egy perújrafelvétel ürügyén A per A Görgey-kérdés egyidős a szabadságharccal. A nagy per több-kevesebb intenzitással 1849 januárja óta folyik, de a Görgey és Kossuth közötti vita igazán hevessé a szábadságharc leverése után vált. A támadást Kossuth kezdte, a híreshírhedt viddini levéllel, amit később maga is megtagadott. Az első nyilvános védelem nem a politikusok, katonák, hanem egy költő, Szász Károly részéről hangzott el. Szász Károly verse természetesen nem versenyezhetett Kossuth viddini levelével, hatása összehasonlíthatatlanul kisebb volt ez utóbbiénál. Megemlíteni is csak azért érdemes, mert már jejezte azt a polarizációt, amit a Görgey-kérdés kapcsán a közvéleményben, konkrétabban a politikai, történeti és szépirodalomban végbement. Alig van olyan jelentős magyar író, költő, publicista, aki ne foglalt volna állást valamilyen módon e kérdésben. Gyakran közeli szellemi rokonságban levő egyéniségek vallottak homlok- egyenest ellenkező nézeteket a két férfi perében, s még a Görgeyt tisztelő politikusok között sem csak Tisza Kálmánt, Tisza Istvánt és Gömbös Gyulát találjuk, hanem Károlyi Mihályt és Jászi Oszkárt is. A Görgeyiről szóló irodalom, ezen belül a szépirodalom, ma már kisebbfajta könyvtárat tesz ki, s e könyvtárban nemcsak olyan fércművek találhatók, mint pl. Hegedűs Lóránt Görgey- drámája, hanem értékes alkotások is. A magyar irodaiam olyan nagyságai foglaltak állást Görgey ellen, mint Vörösmarty, Bajza, Sárosi, Vajda, Ady, Illyés, de velük szemben hivatkozhatunk olyan alkotókra, mint Gyulai, Arany László, Lévay, Móricz, Németh László, Sárközi György, Féja Gézái. A képlet tehát korántsem egyszerű, s a két tábort, Görgeyét és Kossuthét nem lőhet azonosítani a reakcióval és a haladással, mint ez az ötvenes években divat volt. A történeti irodalomban folyó vita hevességében semmiképp sem múlta alul a szépirodalmon belüliét. Itt azonban már jóval inkább érvényesültek a mindenkori politikai elvárások. Horváth Mihály két kiadást megért, híres munkája az emigráció történetszemléletének dokumentumaként is felfogható, s ez volt az első, tudományos alaposságra törő Görgey-ellenes munka is; a viddini levél s az egyre-másra születő emlékiratok egyike sem nevezhető annak, hiszen gyakorta képtelennél képtelenebb vádak sorát olvassák a tábornok fejére. 1867 után aztán megkezdődött a „görgeyánusok” ellentámadása is. A dualizmus korának történet- írására két, indirekt módon, áttételesen jelentkező politikai elvárás nyomta rá bélyegét. Egyrészt a kiegyezés minden áron való elismertetése, másrészt a függetlenségi szellem. Kis egyszerűsítéssel azt mondhatnánk, hogy az előbbi a kormány-, az utóbbi az ellenzéki párt(ok) ideológiájának része volt. Az előbbit képviselő történészek Görgeyben Deák politikai elődjét vélték felfedezni, s ezt megkönnyítette az is, hogy mindkettőjük legfőbb ellenfele Kossuth volt. Ez ugyan sokban szalonképessé tette Görgey rehabilitálásának gondolatát, de ugyanakkor óvatosságra intette e történetírókat az egyre erősödő Kossuth-kul- tusz. így aztán a tárgyilagosság helyett néha beérték az „egy vágás jobbra, egy vágás balra” módszer alkalmazásával. Ehhez járult még az is, hogy a világosi fegyverletétel a szabadságharc alatti egyik legnagyobb politikai pofon volt Ausztria, s az uralkodó Ferenc József számára, s így a fegyverletétel végrehajtójának tisztázása a kormánypárt részéről sem volt mindenben kívánatos. Mindenesetre, ha e történetírás termékeit összehasonlítjuk a függetlenségi alapon álló történetírók könyveivel, az előbbinek kell nyújtanunk a pálmát. Míg ugyanis ez előbbire a viszonylagos tárgyilagosság a jellemző, az utóbbira a piszkolódások özöne. Ezzel természetesen nem azt kívánjuk mondani, hogy az egyik oldalon csupa igényes alkotás, a másikon pedig csupa haszontalan fércmű született. A Görgey mellett voksoló történeti munkák sem mentesek minden túlzástól, s az ellenpárt 41
