Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - NEVELŐ ÖRÖKSÉG - Pécsi István: Egri titkok közelről (2)
sem akart saját ötletéről. A bécsi fenség ugyanis megváltoztatta nézeteit, s a közben esztergomi prímássá lett férfiú nem óhajtott ujjat húzni az udvarral. Nyilvánvaló, hogy saját önző érdekeit még egykor dédelgetett elképzeléseinél is többre tartotta. Az ötletet ugyanis nem követője, hanem ő vetette fel. Igaz, szerényebb kivitelre gondolt, de nemcsak elmélkedett, hanem cselekedett is: megbízást adott a híres, a császári házhoz is közel álló Gerl József bécsi építésznek. A nagy múltú családból származó Eszterházy ezt fejlesztette tovább, s ő indíttatta meg 1763-tól a kivitelezést, amelyet 1764-től Fellner Jakab folytatott. Ez a művészi adottságokkal is felruházott, energikus, nagyvonalú ember grandiózus munkát rendelt — előbb egy, majd kétemeletes épületet — szintén Gerl- től, aki komolyan vette a nagyszabású feladatot, s az alapozást is irányította egészen addig, amíg össze nem tűzött az akaratos és kissé szeszélyes főpappal, aki szakmai önérzetében sértette meg folytonos módosítási igényeivel a mestert. Mindketten füstölögtek egymásra, s a püspök vissza is vágott, mihelyt módja adatott rá. A meghatalmazás visszavonása azonban nem ment könnyen, pedig már a kétségkívül igen tehetséges stafétaváltót, családja tatai uradalmának építészét is megtalálta. Fellner Jakab nemcsak ügyes, rátermett, hanem diplomatikus is lehetett, s nem húzódott attól, hogy igazodjék a nagyúr szeszélyeihez. Még várni kellett, mert a törvényszerű szakítás pillanata nem érkezett el. Azt azonban tudta: az előkészítés, ha lassan is, de biztosan halad. Tisztelte vetélytársának képességeit. Erre utal az is, hogy később, amikor végre ő került a nyeregbe, lényegében ott folytatta, ahol kollégája abbahagyta. Szigorúan ragaszkodott az alaprajzhoz, mindössze a három középrizalit boltozatrendszerét dolgozta át, s megnagyobbította az ajtókat, ablakokat, valamint a sötétkamrát. Annál többet törődött viszont a részletek pontos, ízléses megformálásával. A rendkívüli vállalkozás közben iszonyatos összegeket emésztett fel. Ezeket senki sem tartotta soknak, hiszen a jövőért készséggel hoztak áldozatot. A teológiát, a bölcsészeti „kart” akarták itt elhelyezni, később azonban a jogászokat is ide óhajtották telepíteni. Nem is beszélve a csillagászat oktatásának igényéről. Senki sem vonta kétségbe, hogy erre hatalmas summa szükségeltetik. A megajánlás azonban kevés volt, mert a pénz igen vészesen fogyott, s az építőanyag-szállítás mindinkább akadozott. Hiányzott például a megfelelő mennyiségű tégla, ezért elhatározták: új gyártókemencéket létesítenek. 1764. június 27-én — ez egy jellemző eset — Ulrich János egri prefektus ezt írja a pozsonyi diétán tartózkodó urának: „Az kőműveslegények mind az Universitástul, mind pedig Exellenciád munkájától igen elszéledtek, kévéséi vén fizetésüket”. A mecénás az olykor tornyosuló nehézségek ellenére is elérte azt, amit akart. Igaz, orrolt az eredeti tervezőre, s az is dühöngött rá, de végül mégis meg- békültek, s az elbocsátott átadta helyét — persze megfelelő anyagi ellenszolgáltatás fejében — tatai riválisának. A főpap kivette az egész ügyet az egri káptalan kezéből — többek között — azért, hogy döntéseibe ne szóljon bele senki, hogy minden mondat végére ő tehesse a pontot. Így lépett az alkotók sorába. Persze arról sem feledkezett meg, hogy a pénzügyi biztonságot megteremtse, másszóval: elhárultak az akadályok, s valóban szemet gyönyörköd- tetővé kerekedhetett a készülő épülettömb, amely ma is elbűvöli a látogatókat mesterkezekre valló arányaival, késő barokk jellegével, amelybe harmonikusan olvadnak a rokokó finom jegyei. 80
