Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 4. szám - VÉSŐ - PALETTA - Pogány Ö. Gábor: Diósy Antal és Hegedűs László művészete

Igaz viszont, hogy az elismerések legtöbbjével akvarelljeit jutalmazták, a közönség körében ezek tették népszerűvé. Az építészeti környezethez illő, nagy­szabású művek megalkotója páratlan tökélyre vitte a „kisművészetek” egyi- két-másikát, vízfestmények mellett ex libriseket, bélyegeket készített, kari­katúrákat is rajzolt. A kis méretű remeklés lett faculté maitresse-e, főhi­vatása. Nem szabad elfelejteni, hogy századunk magyar képzőművészeti kultúrájá­nak mindig is számottevő tényezője volt az intim műfajok művelése, ter­mékeik gyűjtése. Az elmúlt huszonöt esztendőben — például — az efféle kiállításoknak, kiadványoknak szép sikere volt. Antológiának is beillő tár­latok engedtek betekintést a mai magyar grafikusok tevékenységébe. El­hunyt nagyjainkra emlékező életműszemléken, Uitz Béla, Holló László, Szőnyi István, Bortnyik Sándor, Ámos Imre, Kohán György, Szabó Gyula esetében, rajzaiknak kiemelt hely jutott. Diósy Antal mellett Gy. Szabó Béla, Szalay Lajos, Koffán Károly, Varga Mátyás, Kajári Gyula is bebizonyította, hogy a meghittnek, bensőségesnek tartott műformák alkalmasak maradéktalan esz­tétikai értékek megteremtésére, s hogy az ilyen alkotásokban is meg tud nyilatkozni a művészet teljessége, az emberi lélek határtalansága. S nem csak azért, mert sok kicsi sokra megy, a százas és ezres sorozatokban ki­vitelezett grafika, akvarell kádenciát talál az élet, az elme minden rezdülé­sének a feljegyzésére, hiszen volt olyan egyéni kiállítás — Dudás Jenőé —, amelyik csupán három tucat rézkarcot foglalt magába, s mégis feltárta a kva­litásos műalkotás igazságának és a természet szépségének szerves kapcsola­tát. Nem a művek száma, mérete, hanem az- egyes alkotások hitele igazolja a művészt és tehetségét. Diósy Antal érdeme se csak működésének kiter­jedése, lankadatlan szorgalmának gyümölcse, hanem mindenekelőtt az inten­zív kifejezés képessége, a képek vallomástevő erejének töretlensége, a festői érzékenység kifinomultsága. Több mint fél évszázad terméséből válogathat az, aki hagyatékáról át­tekintést akar adni. Kétségtelen, hogy a nagy számok törvényének érvénye­sülése se vitatható el egy következetesen és állandó készenlétben dolgozó művész teljesítményének a felmérésekor. Az egyéni stílus, a pontos fogal­mazás, az érzékletes megjelenítés nem jön létre magától, figyelem műgond, odaadás kell hozzá, szüntelenül jelenlevő hivatásérzet, megunhatatlan szolgálat, mert még a természetességhez, a közvetlen hanghordozáshoz is gyakorlat, koncentráltság, sok kísérlet szükségeltetik. Bizonyára hangoztatni se kell, hogy a serénység önmaga még nem eredményez művészi minőséget, ám az elhivatottság igazán csak a megalkotott művekben mutatja meg magát. Diósy Antal akvarelljeit elevenségükért, életszerűségükért szeretik a mű­barátok, a kollégák és laikusok egyaránt. Ezeknek a kis képeknek a közlés­módja magától értetődő, világosan artikuláló, nincs bennük semmi sejtelmes, bonyolult vagy rejtélyes. Festőjük nem kívánt rébuszokban beszélni, mikor a közönséghez fordult, nem akarta azt a látszatot kelteni, mintha titkos szek­tához tartozna, melynek tagjai mindössze a kevés számú beavatottak klerikus nyelvén mondják a szent igét. Épp ellenkezőleg: nagyon is tudatosan fej­lesztette ki működése során a nemesen ható és mindenkihez szóló festőiség formanyelvét, azokat a művészi eszközöket, melyek a látható világ feledhetet­len harmóniáiban részesítik a tárlatlátogatót; a látvány és a piktúra össze­tartozásának megszámlálhatatlan változatait, a tájak, városképek, emlékek, benyomások érzéki élményét tudatosítják bennük. Mindezt egyszerűen, ker­telés nélkül tette, nem használt nagy szavakat, nem alkalmazott nehezen kö­36

Next

/
Oldalképek
Tartalom