Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 4. szám - HAGYATÉK - Veres Péter: Naplórészletek (Kristó Nagy István)
Ez a csuda finom ironikus és szatirikus Dickens mindamellett túl komolyan veszi az angol úriemberi illemtant, mert olyasmikért is gúnyolja az amerikaiakat, mint a természetes szokások, hogy előzetes bemutattatás nélkül is meg merik szólítani a vonatban vagy máshol embertársaikat. Na! Sose lesz belőlem dickensi értelemben vett regényíró. Se bolondokat, se bűn- cselekményeket, se házasságtörési vagy szerelmi bonyodalmakat nem tudok szőni. Én csak elbeszéléseket írok, ha ezeroldalas könyvet írok is. Ez nem baj, csak tény. •k Ha ez a Dickens a hősei és alakjai között normális embereket is szerepeltetett volna, a világirodalom legnagyobb epikusa lett volna. De csupa kelekótya, bárgyú, gonosz vagy ellenkezőleg, idióta módon jó emberek: ez nem a világ. Mert jól van: a szatírában túlozni, absztrahálni kell, a hőskölteményben szintén, hiszen ott jelképivé — a jó és rossz vagy más egyéb eszmék jelképeivé — emelkednek az emberek, de a regényben, a komoly elbeszélő prózában reális, valódi emberek is kellenek. Ezért nagyobbak és igazabbak az orosz prózaírók — Dosztojevszkij kivételével — mint Dickens. ★ Unom már Dickenstől ezt az Amerika-pocskondiázást. A csúfolódás, éppúgy, mint a lamentálás és a prédikálás, irodalom alatti dolog, művészet alatti erőlködés, még akkor is, ha a csúfolódás a prédikálás- nak és a lamentálásnak szól. Az író észre se veszi, hogy behúzták az ellenségek utcájába és ugyanazt csinálja, amit szid. ~k Nem és nem! Nem igaz, hogy a világ csupa rongy emberekből áll, ha még több Dickens bizonyítja is. Mert az ő jó emberei — sajnos — gyámoltalanok, nem reálisak, nem valódiak. De vannak valódi jó emberek is, reálisak, igaziak, nem hibátlanok, de becsületre és szeretetre méltók. ★ Mint öregedő író, most tanulom meg, hogy nem érdemes olyat írni és úgy írni, hogy az olvasó akár az unalomtól, akár a vad izgalomtól átlapozza, illetve a bekezdéseket vagy a sorokat átugorja. Igen, ezt könnyű mondani, de ez nemcsak az írótól függ, hanem az olvasótól is. Az olvasó műveltsége, olvasottsága, irodalmi jártassága és ízlése nagy próba. Csak olyat érdemes írni, amit nem lehet átugorni. Ne legyen se unalom, se vad izgalom. Ez az igazi művészet. ★ Az íróban — és minden alkotóművészben — rendkívül erős az önszeretet. Persze, erős benne a világ, a dolgok, a könyvek s némely emberek iránti szeretet is. De ez nem olyan, mint a mindennapi embereké. Szeretete, gyűlölete egybeolvad önszeretetével, mert írói tárgyává válik előtte, akit szeret. 32
