Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - KÖNYVESPOLC
regisztrálásának az igénye. Még ha a művészet fejlődésének van olyan vonása is, hogy az új értékek meghódítása olykor a régiek — időleges vagy végleges — feladásával párosul, és ha számos műalkotásban a művészet jelei nem szembeszökő köznyelvi jelekként jelennek is meg, hanem az élet reflexiójának jeleiként, ezzel olyan irodalmi változás feltéteÁz orosz művészet története a kezdetektől napjainkig A Szovjetunió Művészeti Akadémiájának kutatói által összeállított kiadvány meglehetősen „kalandos” úton került a magyar olvasó, a művészetet szerető, a műalkotásokat értő-értékelő közönség elé. A szovjet művészettörténészek kétkötetes műve — rövidített és átdolgozott formában — még 1975-ben megjelent a Német Demokratikus Köztársaságban (Gesichte der Russischen Kunst, Verlag der Kunst, Dresden, 1975), s e német változat magyar fordítását jelettette meg a Corvina Könyvkiadó. Mind az eredeti, mind a szóban forgó vállalkozás nagyon időszerű, de nem csekély feladat. Néhány száz oldalon bemutatni, közérthető, jó értelemben vett népszerűsítő formában összefoglalni a sokszínű, ezeréves orosz művészettörténetet, csak főbb vonalaiban is, csaknem lehetetlennek tűnhet. A munka értékét növeli, hogy a szerzők arra is vállalkoztak, mondandójukat „történeti mesékbe” ágyazzák, vagyis — ha csupán vázlatosan is — történeti bevezetőkkel, a történelmi háttér megrajzolásával hozzák közelebb, teszik még érthetőbbé egy-egy kor építészeti, szobrászati, festészeti, iparművészeti fejlődését, egy-egy művész élet- és alkotói útját. A magyar olvasó számára elérhető változat tizenhárom fejezetben mutatja be az orosz művészet világát a kezdetektől (vagyis a X. századtól), napjainkig (az 1960-as évekig). Az egyes fejezetek csaknem azonos modell alapján épülnek fel: a hátteret adó történeti bevezető után az építészet, festészet, szobrászat, iparművészet sorrendjében barangolhatunk az orosz művészet helyenként és időnként ismertebfo, másutt kevésbé ismert, de mindenképpen csodálatos birodalmában. Az egyes korok valóságában meglevő aránymódosulások a fejezeteken belül is súlyponteltolódásokat eredményeznek Így a XVII. századig elsődlegesen az orosz fejedelemségek építészete, napjainkban is megcsodálható emlékei, illetve az ikonfestészet, az ikonfestő iskolák élete, belső szabályai és a freskófesztészet dominálnak. Színesítik, gazdagítják ezeket a helyenként részletes műismertetések, elemzések, a kompozíciós szándék feltárása, Rubljov, Feofan, Grek, Danyiil Csornij és mások életútjának bemutatása. Bár, kevésbé ismert terület, de érdemes felfigyelni e századok zománcművészetére, az elsősorban egyházi célokat szolgáló hímzőművészetre, valamint a miniatür-faragványok gyakran ámulatba ejtő világára, tárgyi emlékeire. Jól érzékelhető a könyv lapjain az a változás is, amely a XVII. század végén kezdődött a művészetek világában. Az elvilágiasodás, I. Péter kora, reformjai gyors fejlődést hoztak a kulturális élet területén is. Az Európához közeledés eredményeképpen Oroszországban is meghonosodott a barokk művészet, melynek emlékei (a Téli Palota, a Szmolnij-kolostor, Petrodvorec, Carszkoje-Szelo palotaegyüttesei, vagy a Kreml-palota) napjainkban is a kor építészetének hű tanúi. A könyv tizenhárom fejezetéből öt, a XIX. század művészetét foglalja magába. Érthető, és egyáltalán nem túlzás ez, hiszen e századot méltán tekintik az orosz művészet „aranykorának”. E század első évtizedeiben hozta létre a klasszicista orosz építészet a lei teremtődnek meg, melyeknek érvényességéről nem csak utólag, hanem a „kimondó megértés” elvén alapuló kritika révén már most meggyőződhetünk. Balassa Péter esszékötete is ehhez ad segítséget és támpontokat. (Szépirodalmi Könyvkiadó) Kerékgyártó István városképeket alakító-meghatározó épületegyütteseit, tereit. (Gondoljunk csak a leningrádi „Orosz Múzeum, Puskin Színház, Kazányi Székesegyház, Izsák- székesegyház épületeire, vagy a világ egyik legszebb terének tartott Palota-térre, a moszkvai Nagyszínházra stb.) Ugyanezen időben ért el orosz portréművészet (Kip- renszkij munkássága kiemelkedő, de Tropinyin is jelentős allkotó) az európai arcképfestészet magaslatáig, de ekkor vált a kor eszméinek bonyolult, ellentmondásos tükrözőjévé általában is a festészet. Ezúttal elégséges utalnunk Brjullov, A. Ivanov választott témájukon messze túlmutató alkotásaira, vagy Fede- tov munkásságára, melynek egyértelmű jellemzője „a mindennapi életnek, drámai tartalmának és társadalmi konfliktusainak mély átélése”. Hű képet kapunk arról is, hogy a XIX. század közepétől az orosz szellemi és művészeti élet legjellemzőbb vonása a demokratikus tendenciák megerősödése, érdeklődés az egyszerű ember élete, lelki világa, valamint a honi történelem és táj iránt. A képzőművészet terén ékes bizonysága ennek az a szembefordulás a konzervatív szellemet árasztó hivatalos művészettel, mely a Kramszkoj-vezette „tizennégyek lázadása”, majd a vándorkiállítók mozgalmában öltött testet. A szellemi irányító Kramszkoj, a sokoldalú Repin, a zsánerképfestő Perov, a tájképfestők (Szavrászov, Siskin, Levitan, Kuindzsi), a történelmi festészet kimagasló képviselői (Svarc, Szurikov), a szobrászat területéről Antokolszkij fémjelzik e kort. De ide sorolható a századforduló kiemelkedő művésze Vrubel is, akinek „nevéhez egy szenvedélyes, felkavaró, a fantázia és a rendikívüli alakok világába vezető művészet eszméje kapcsolódik.” Nem kevésbé érdekes a XX. századi művészetről rajzolt kép sem, mely jól tükrözi a polgári esztétika és művészi tevékenység legnagyobb társulásához tartozó művészek korántsem egységes szemléletté, alkotásait, ugyanakkor meggyőző áttekintést kapunk a szovjet korszak harcban-viharban, nem minden ellentmondástól mentesen született művészetéről, vagy a Honvédő Háború idejének és az azóta eltelt évtizedeknek művészetéről is. Az utóbbiról szót ejtve teljességgel elfogadható a könyv zárógondolata: „Az a folyamat, amely húsz év előtt kezdődött a szovjet— orosz művészetben, még nem zárult le. Ezért még korai volna összegezni a tanulságokat. De kétségtelen, hogy a húsz év előtt keletkezett új alkotó tendenciák máris nagy eredményeket hoztak.” A könyv értékeit röviden fellvillantó gondolatsor után — úgy vélem — nyugodtan leírhatjuk: jelen esetben szerencsésen találkozhat egy régi adósság törlesztésének szándéka és napjaink emberének történelem és művészetek iránti érdeklődése. Mindezeket figyelembe véve is úgy gondolom, hogy „Az orosz művészet története” olyan könyvként kerülhet könyvespolcunkra, amelyhez sokszor fordulhatunk majd napjaink felvetette kérdések kapcsán is. Olyan kiadvánnyal gazdagodott a művészettörténet irodalma, amely maradandó élményt nyújt, s nyomot hagy mindenkiben, akinek kedvesek a múlt kultúrájának, művészetének emlékei. (Corvina Kiadó) Káló Ferenc 64
