Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Gábor László: Perújrafelvétel Csokonai ügyében
tése a képi ábrázolásokban megfellebbezhetetlen forma volt. Ez érzelmi hatásában ugyanis egybe esett a magyarországi Szűz Mária kultusz elterjedtségével. A kantáta 9 éneke meglehetősen különböző hosszúságú. A legrövidebb a kilencedik ének, amely a vissza-visszatérő harcrabuzdítás újbóli elhangzása. A leghosszabb pedig a negyedik, amelyben „a Haza Géniusa” szerepel, s „megjósolja” az 1741-től 1796-ig terjedő időszak eseményeit. Ezek között az ábrázolt évek között vannak azok is, amelyeket Ferenc császár — mint már említettük — minden lehetséges eszközzel igyekezett elfeledtetni, eredményeiket semmissé tenni. Szerkezeti szempontból nagyon érdekes ennek a résznek az elhelyezkedése, a megtörtént események utólagos jövendölése megelőzi még Mária Terézia beszédét is, pedig az természetes módon a kantáta középpontjában áll. Így a műben szereplő rendek úgy mennek bele az egyes- ségbe, hogy a segélykérés előtt már tudják, hogy mit várhatnak felajánlásuk fejéhen. Ez a sorrend tudatosságot sugall, Csokonai ugyanazt a kompromisszumot érzékelteti a maga költői eszközeivel, amelyet Szekfű Gyula idézett véleményében megfogalmaz. A logikusabb, egyszerűbb az volna, hogy megtörténik az ábrázolt történelmi esemény, majd a rendek érzelmi alapú döntése — Denisz tanácsos úr munkájában ilyennek ábrázolja — után mintegy jutalomként fölvillan a jövő. Mintha azt mondaná Csokonai a rendeknek: ne adjátok támogatásotokat hozómra, világosan lássátok, miféle alkuba mentek bele. Ez a felvilágosodás társadalmi szerződés elméletének megjelenése munkájában. Ugyanez a magatartás tükröződik az első énekben is, amely a „Magyarok Karjának” szerepeltetése. Mint már megfogalmaztuk: az egész népet jelenti a fogalom, amelyik biztatja képviselőit: a rendeket. Felfigyelhetünk itt Csokonai társadalomelméletének más jellemzőire is. A nemzetfelfogás ekkoriban még szokatlan tágabb értelmezésén túl a költő jelzi azt is, hogyan gondolkozik a rendek és az uralkodó kapcsolatáról. Az 1741-i Diéta soraiban már nem a „Felkent boldog birtokába” élnek a milliók, mint Wé- ber „Serkentés.. .’’-ében, hanem a társadalmi szerződés szerint épülnek egymásra a magyarság különböző csoportjai. A rendek Csokonai szerint az „édes Nemzet állandó javára” kell, hogy éljenek, a „Királyi ház” pedig csak belőlük „veheti reményét”. Tehát csak bizonyos feltételek mellett működhet ez a társadalmi rendszer. Ez a nézőpont ilyenformán a rousseaui gondolkodás- módban fogant, és a kölcsönös függést, s a valamikori „ősmegállapodások” betartását teszi középpontba. így más fényt kap az ősökre, a hagyományokra való hivatkozás. Elveszti mindennapos jellegét, amelyet a diéta miliőjében kapott. Hasonlóképpen üres a régmúlt emlegetése a Denisz féle látásban. Csokonainál a történelem felidézése nem funkciótlan, ugyanis nemcsak azokat az epizódokat írja le, amelyek az aktuális politikai nézőpontból hasznosak, hanem messzbbre tekint. Bár a korabeli nézőpontból az 1741-es „kompromisszum” felér egy társadalmi szerződéssel, de láthattuk, nem ajánlatos ennek az egyezségnek mindkét oldalát hangsúlyozni. A kantáta egyik alapproblémájának szokták tartani, hogy a franciák ellen buzdít, azok ellen, akiket Csokonai a Marosvásárhelyi gondolatokban még az emberiség díszének tart: „Lépj a franciáknak kimívelt kertjébe...” — írja 1794- ben. Most pedig — igaz történelmi analógia kapcsán — az általa nagyrabecsült nemzet ellen buzdít. Ez a látszólagos ellentmondás azonnal magyarázatot nyer, ha szemügyre vesszük az európai helyzetet. Csokonai, aki ebben az alkalmatosságra írott versében, de más alkotásaiban is a békét tartja legnagyobb kincsnek, bizonyára riadtan figyeli az eseményeket. Ekkoriban a francia hadak viselte háború már régen elvesztette önvédelmi jellegét. Bonaparte Napóleon így fordult 1796. március 26-án, az itáliai hadjárat kezdetekor katonáihoz: „Katonák, rongyosok vagytok és éheztek. Gazdag tartományok, nagy városok kerülnek a hatalmatokba, becsület, dicsőség és gazdagság vár ott rátok. . Albert Soboul A francia forradalom története című munkájában így értékeli az eseményeket: „A hazafiság elvesztette republikánus és humánus tartalmát, s nacionalizmussal telítődött; az állampolgári érzület és a forradalmi lelkesedés nemsokára átadta a helyét az idegenek megvetésének és a katonai dicsőség mámorának, a nemzeti hiúságnak”. Nem csoda hát, ha Csokonai ebben a munkájában, s későbbi alkalmi verseiben — így elsősorban Az igazság diadalmában, amely 1799-ben íródott — hittel fordul szembe a franciákkal, féltve a háborútól nemzetét. Az 1741-i Diéta című kantátájában mintegy a magyarországi felvilágosodás erőinek összekovácsolását kísérli meg: titokban bízva abban, hogy a rendek rákényszeríthetik akaratukat az uralkodó házra, s nem valósul meg a nemzethalál szörnyű víziója, melytől idézett levele szerint ez időben félt. Ez a „seregszemle”: a felvilágosult abszolutizmus eredményeinek felsorolása, a felvilágosult nemesség biztatása, s az egész alkotáson végigvonuló polgárias szemlélet. Ez a hármasság, mellyel a magyar aufklerizmus erőit tömöríti, tudatosságot takar. Így hát bizton állíthatjuk, hogy Csokonai kísérletet tesz saját politikai nézeteinek gyakorlatba való átültetésére, valójában nem tesz engedményeket. Hozzá kell tenni, hogy Kazinczy vádja elsősorban esztétikai nézeteiből fakadhat, hiszen maga is hasonlóan tartott a francia események hazánkra tett hatásától, mint a pályám emlékezetéből kiderül: „De azért, hogy e történeteket részvéttel nézénk, senki nem felejté, hogy irtóztatóbb csapás, mint egy revolució a hont nem érhető, és hogy dőlő vagy döntött épület körül forogni nem tanácsos; senki nem óhajtá, hogy a miénk is dőljön és döntessék. Boldog, ki őseinek erős és régisége által is tiszteletes, régisége miatt is kedves lakjokban bátorságban élhet és örömét találhatói