Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Kecskés Péter: A gazdaság és társadalom összefüggései a Gyöngyös környéki szőlőkultúrában
ötvöződött. Kétségtelen, hogy a népességszaporodás, földínség, vagyonosztódás és beköltözés kedvezőtlen tényezők voltak. A földesúri szőlőket a majorsági gazdálkodás keretei között azonban nem lehetett fenntartani, ezért a bérmunka és a részes művelés több száz kapásnak adott életlehetőséget. Fenti időben a „faltört”, illetve külső határokban bérelt szőlők mintegy 200 holddal Kapás ember házának tervrajza (1856) gyarapodtak. A szőlőművelésen alapuló „zsellér- demokrácia”mellett jelentős tényező volt a 18 iparos céh működésének fellendülése. Gyöngyös az 1820-as évekre országos szinten a céhes ipar egyik legsokoldalúbban fejlett központja lett. A Mátraalján a mezővárosi szőlőtermelő házas zsellér — viszonyszám alapján — azonos anyagi erővel rendelkezett, mint egy jól működő egész telkes jobbágygazdaság. Az alábbi XIX. század első felében felvett adatokat Gyöngyös és Gyöngyöspata vonatkozásában, az évi munka szükségének és lehetőségének, valamint a kereskedelmi viszonyok figyelembevételével formalizáltuk. A gyöngyösi kapás egy juss szőlőből (1000 négyszögöl) köztesként termelt gyümölcsből és zöldségből, kapás bérmunkából, erdei gyűjtögető tevékenységből, fuvarozásból, annyi pénzhez tudott jutni, mint egy 24 hold szántóval, legelővel rendelkező gyöngyöspatai jobbágy. A munkaráfordítás 6 tagú családot számítva mindkét esetben megközelítőleeg azonos. A gyöngyösi házas zsellér család életmódjánál meg kell jegyeznünk, hogy a kapás napszáma már 1830 körül is az országos érték kétszerese volt, s a család munkaerejét gyakorlatilag szabadon felhasználhatta, a köz_ és presztízsmunkákat azonban el kellett végezni. Végül az életmód, mentalitás és kultúra jelentős tényezőjeként kell megemlékezni azokról az önirányítású lokális közösségekről, amelyeknek tagjai főként szőlőművesek voltak. E társulatok (céhek, coetusok, confraternitások) különböztek az iparos céhektől, s a szerzetesek és jezsuiták) felügyelete alatt álltak, azonban céljaik nagyon is világiak voltak: a kapások egymást segítő csoporttudatát erősíteni, a demokratikusan szabályozott egyéni és közmunka erkölcsét segíteni, a családi élet patriarchális vonásait megőrizni. A XVI. század óta működő társulatoknak közösen művelt szőleik voltak, évenként újraválasztott elöljáróság (fődékány, aldékány, szolgadékányok, jegyző) biztosította a 25—50 család szőlőjének szakszerű művelését, a bor leszűrését és eladását, továbbá a „discretiós” alkalmak (tisztségválasztás, közös munkaailkalmak, temetések) borellátását. E gyöngyösi társulatok emlékei fontos információkat adhatnak arra vonatkozóan, hogyan működtek a mezővárosi közösségek a Tridentinum előtti szellemben, a ferences laikusság burkában, „céhes ábrázatú adminisztrációval”, szőlőmonokultúrás életvitellel. Kecskés Péter 34
