Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Kecskés Péter: A gazdaság és társadalom összefüggései a Gyöngyös környéki szőlőkultúrában
harmat) elleni védekezés a telepítés és az évi tőkegondozás költségeivel jelentősen megnövelte a munkaráfordítást. A szőlőművelés tárgyalásánál a megfigyelhető jelenségektől kellett időben visszafelé nyomozni a történeti alakulás szövevényeibe. A borkészítés és -tárolás vizsgálatánál fordítva kell tennünk: ugyanis e témákban már a XVIII. században megkezdődött eszközökben és eljárásokban is az egységesítő folyamatok sora. Így a lábbal taposó mustnyerést kezdte kiszorítani a középorsós faprés, a szőlőhegyen, szabadban folyó szőlő- feldolgozás átkerült a lakótelekre, a telken kívüli lyukpincés bortárolás mellett jelentős lett a bor házi pincékbe történő leszűrése. A XIX. századi második felében újabb eszközök megjelenése racionalizálta a munkákat: fa-, majd vashengeres szőlőzúzók, vasorsós szőlőprések, borszívógép stb. A berendezések kicserélése a nagy szőlőgazdaságok felől hatott, s az átalakulási folyamatot csak a filoxera pusztítása késleltette. Fontos hangsúlyoznunk, hogy Gyöngyös környéke mennyiségi jellegű borelőállításra rendezkedett be, szemben Eger és Tokaj vidéke minőségi borelőállításával. A Mátraalján a XIX. század közepét követő évtizedekben fékező erők is hatottak; a boresztétikum megváltozott (a vörös borral szemben kedveltebb lett a fehér bor), a szőlő örök megváltására folyósított kincstári kölcsön visszafizetése, a boradó bevezetése és a kedvezőtlen kereskedelmi viszonyok. A nehézségeken úgy igyekeztek segíteni, hogy a vörös szőlőből gyorsan leszűrt (nem héj jón erjesztett) siller, kásté- lyos bort készítettek, közeledve a fehér bor igényéhez. A bor kereskedelmébe a termelők is igyekeztek gazdasági egyesület alakítása révén beleszólni. A minőséget ekkor a visontai vörös jelentette. A bor monokultúrájára alapozott falvak és mezővárosok életében rendkívüli jelentősége volt a borkereskedelemnek. Mivel a belső piac telített volt, a regionális területek jelentették az eladási csatornákat: a Felvidék és a Jászság. A hegyi és alföldi területek között Gyöngyös adta és cserélte az erdei termékeket és fát, bort és gyümölcsöt, gabonát és lábas jószágot, s nem utolsósorban a helyi céhes ipar termékeit. A bor vagy közvetlenül cenzárok (borközvetítők) segítségével tárolási helyén cserélt gazdát, vagy szekéren szállítva, vándorkereskedés formájában. A mátraalji bor tömegbor jellege miatt kevéssé volt alkalmas külső piacok megszerzésére, azonban vizsgált időszakunkban Német-, Cseh- és Lengyelország területére rendszeresen került gyöngyösi, s a visontai vörösből vittek néhány palackot a tengeren túlra is. Gyöngyös bekapcsolódása a vonatközlekedésbe 1870 után a bor, de egyéb termények (csemegeszőlő, cseresznye stb.) kereskedelmét is döntő módon befolyásolta. A kedvező értékesítési lehetőségek miatt 1880—1930 között a Gyöngyösön termelt vagy itt felhalmozott mezőgazdasági termények fele Budapesten talált gazdát. A Gyöngyös környéki szőlőművelés, borkészítés és borkereskedelem néhány mozzanatán és törtéPincesor a XIX. századból neti folyamatán keresztül a gazdálkodás oldalát villantottuk fel. A továbbiakban vázolt gazdasági szintek megfelelő társadalmi viszonyokat ismertetjük. A Mátraalja kis határú, déli lejtőjű falvaiban a művelhető terület 30—50 százalékát adta a szőlő- és szántóföld, az egyházi, földesúri és kisne- mesi szőlőbirtok nagyjából azonos súlyú volt a zsellér és jobbágy szőlőkkel. Gyöngyös szabadsága, hogy „egy úr fődiről az másikra bűcsúzatlan szabad volt elmenni”, önigazgatású tanácsa révén a borkereskedelmet szabályozta. Az oppidánus lakosság a XVII—XVIII. században eléggé tág jogi keretek között mozgott: a nemesi vármegye felé Kapás tarisznya 32
