Hevesi Szemle 12. (1984)
1984 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Herman Lipót és Reich Károly kiállításairól
Karemot, akik az 1970-es években végeztek nyelvi és néprajzi kutatásokat az Őrségben. És természetesen mindenek előtt Yrjö Liipolát, aki 30 évig tartózkodott kisebb-nagyobb megszakításokkal hazánkban, járt Egerben is, lefordította Gárdonyi „Egri csillagok” című regényét, számtalan szobrot faragott, mintázott hazánkban, melynek feltárása, összegyűjtése tovább nem halasztható feladat, könyveket írt magyarországi tartózkodásáról. Szép gesztusként nyílt meg 1982-ben a Magyar Nemzeti Galériában Akseli Gallen-Kallela emlékkiállítása, mely tovább növelte a magyar— finn barátság kapcsolatait, erősítette pilléreit. Megtisztelő feladatot vállalhatna a Hatvani Galéria azzal, ha megrendezné Yrjö Liipola Finnországból érkező és Magyarországon található műveiből emlékkiállítását. Nagy szolgálatot tenne ezzel népeink kultúrájának együttműködésében és ápolásában. Annál is inkább, mivel nagyon heHerman Lipót és Reich Legutóbb két olyan kiállítás nyílt Heves megyében, amelyek a magyar rajzművészet legfigye- lemre méltóbb eredményeivel ismertették meg a közönséget. A Gyöngyösi Galéria Herman Lipót válogatott anyagát sorakoztatta fel a művész születésének századik évfordulójára. A Hatvani Galériában Reich Károly száz lapja volt látható. Mindkét tárlat újra bizonyságul szolgált arra nézve, hogy a képzőművészet ágazatai között nem szabad rangsort felállítani, a grafikai alkotások esztétikai értéke nem marad el a festészeté, a szobrászaté mögött. Ebben az összefüggésben a műkereskedelem, a műkritika hosszú időn át előítéleteket terjesztett a közvéleményben, s mert a műtárgy is áruvá vált, az efféle vélekedés igyekezett a műbarátokat egyoldalúan befolyásolni. Kétségtelen például, hogy a sokszorosított metszeteket, karcokat eleinte a kisebb pénzű gyűjtők vették, ám a tájékozottabbak előbb-utóbb rájöttek arra, hogy a képek, szobrok minősége, becse független a méretüktől, technikájuktól, piaci helyzetüktől, mert tartalmuk igazsága, előadásmódjuk meggyőző ereje, formai megjelenésük szuggesz- tiója biztosít számukra figyelmet, maradandóságot, elismerő visszajelzést a befogadók részéről. Századunk hazai művelődéstörténete is azt tanúsítja, hogy az úgynevezett kisművészetek, arti minori előkerültek a háttérből, a pasztell- és ak- varellfestők, a rajzolók, grafikusok népszerűsége megnőtt, s mert önálló szakmai szervezeteket is alapítottak, társadalmi tekintélyük megszilárdult. Mai képzőművészetünkről szólva sokan azt állítják ,hogy pillanatnyilag mintha a grafika vezetne a fejlődés menetében. A rangsorolás korábbi hibáját — ellenkező előjellel — nem szükséges megismételni annak leszögezéséhez, hogy a különböző grafikai eljárásokat valóban széles körű érdeklyesen immár a magyar tájak és portrék bien- náléinak megrendezésével nem szűkül kötelesség- gondozására, hanem elfelejtett életművek bemutatására is erőt fordít, ennek jegyében nyílik meg vállalása képzőművészetünk realista tendenciáinak Batthyány Gyula érdekes és Genthon István által is méltatott művészetének gyűjteményes kiállítása Pogány Ö. Gábor, Kisterenyei Ervin támogatómunkája révén 1984-ben. Reméljük, hogy ezt követi Yrjö Liipola munkásságának bemutatása már 1985-ben, ugyancsak e városban, a Hatvani Galériában. Minden bizonnyal a magyar és finn nép, kultúra közös ünnepe lenne azáltal, hogy összegezné, feltárná, rendezné és hiteles művészettörténeti hátteret adna egy olyan nemzeti, nemzetközi szobrásznak, aki egyaránt szerveden hozzátartozik a finn és a magyar képzőművészet XX. századi történetéhez. Losonczi Miklós Károly kiállításairól Pirossapkás önarckép 6
