Hevesi Szemle 12. (1984)

1984 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: Hevesről indult, Párizsban alkotott

Beöthy művészetében az emberi és a vegetatív •'inatómia társul a gondolat testté áramló belső tormáival, s ez az összetett embléma a társadalmi tudat, a prognosztizált jövő közmegegyezéses je­le, esszenciális találkozása. Bergson a teremtő fej­lődést hangsúlyozta, az intuíció fontosságát, Beöthy a szobrászi gyakorlatban alkalmazza a filozófia fel­ismeréseit, a század gondolkodásának új törvényei otthont építenék általa a szobrászatban is. Ehhez csatlakozik még valami, a geometriai képlet alap­ján szervesülő ritmus, a maga szoborrá érlelt, már-már zenei ritmusával. Mindig az adott egyéni képesség, indíték és a történelmi szituáció idősze­rű és ezért állandósuló következményeként. Még erősen architektonikus síremléktervei után első -je­lentősebb szobra, a ,,Munkás”, 1919-ből. Nemzet­közi sikert ért el a „Csók”, már párizsi tartózko­dása alkalmából, mely Rodin és Brancusi csók­formáit egyenlíti ki a megfelelő ábrázolási-asszocia- tív arányban. Bizonyos lágyítás is érzékelhető a határozott vonalvezetésben, kicsit Tóth Árpád köl­tői partitúrája szerint: „csókolj meg, lágyan, ha lehet”. Szecessziós elem művészetében a hajlított vonaltömb, mely kígyóvonal-hálózat formátumban Mattis-Teutsch Jánosnak is alapértéke. Beöthy összetett rendszerrel alkotott, e nyilván­való szecessziós források mellett a kubizmus tör­vényeit is hasznosította soraiban, egyéni úton, egyé­ni eszközrendszerrel. Ez az állandó hajlítás ad muzikális jelleget mű­veinek, nem mond ellent a szobor testiségének, csupán karákterizálja. Az önmagából induló, ön­magába visszatérő, organikusan zárt alakzat épí­tője Beöthy, még a „Kereszt” drámáját is meg­lágyítja a függőleges imperatívusz oldalhajlásá- val. Vázlatai, szobor előtti meditációi éretté érlelik a formát, száműznek minden nyerseséget. Ez az a tündéri légiesség, a szobor minőségi súlyának vonzó súlytalansága. Komoly beleélő, -érző képes­séggel rendelkezik, olyan jelenség pontos ábrázo­lására, összetett visszaadására is képes, mely nem az ő világa, csupán élménye és tapasztalata. Ilyen az 1930-ban mintázott „Kozáktánc”, mely harmo­nikus és korszerű vonalvezetéssel tárja fel a mil­liós gyökérzetű, ősi mozdulatritmus nemcsak tisz­ta, hanem tisztázott forrásait. A „Tenger” is köz­bülső állomás Courbet, Richard Wagner, Debussy, Monet hullámai, viharzása, megkönnyebbülő fod­rai révén, s mintegy bejelenti id. Pál Mihály ten­gerről formált vallomását és Segesdy György sze­gedi emlékművének monumentális, krómacélba ál­modott Tisza-látomását. Mindezt 1934-ben, a fa vertikális és vízszintes, hullámot idéző teljes for­májával, felcsapódásával, körívvel, ékkel, szelídülő gömbösödéssel. Megnyugtatja a drámát, megszün­teti a tragédiát, nemcsak kifejezi az 1952-es „Is­meretlen deportált síremlék”-ében. Képzelete bő és friss raktár, sok minden feltámasztható belőle, így hallatlanul szellemesen az „Egy bagoly hátsó gondolatai” az ismert formával és a hozzá társí­tott jelkép érzékeltetésével. Ismét fölényes szelle­mi, szakmai biztonsággal, könnyedséggel, az erő­feszítés legkisebb nyoma nélkül, mely csak maxi­mális és rejtett koncentráció segítségével valósul­hat meg. Művei fölényes pontosságú műfordítá­A felsöbbrendű ember (1928) gipsz, 260 cm 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom