Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A Bordos-Abaúj-Zemplén megyei nép szólásainak világa (I.)

bodrogköziek, karcsi kotorcások, délceg karosiak, futulyászó (a madarak tojásait összeszedő) ricsetek, fuvászó karádiak, lihás vajdiak (a kukoricadaráláskor a kukoricaszemről leváló héj; a liha), Vajdi (vajdácskái), zajdások (a piacozó vajdácskái asszonyokra mondták), gemes páciniak (liba helyett gémet ettek vendégségben), baglyos karádiak (rájuk fogták, hogy egy öreg karádi paraszt két bagolyfiókát árult rigóként az újhelyi piacon), dúc- fejű cigándiak, olajos cigándiak (mindent olajjal főztek), törrdés karádiak (a fekete föld nevéről, földjük és maguk is feketék), — csempész újhelyiek (a határ közelségében felvirágzott a csempészés), károlyfalviak stufferok, ardaiak csuheszok, sárgarépás petrahaiak (bodroghalásziak), fuvaros hotykaiak, hotykai betyárok, verekedő vámosiak, nagycsizmás liszkaiak, bicskás tolcsvaiak, vajas bé- nyeiek, pernyés zomboriak (szalmával fűtötték be a kemencét, pernyés lett a kenyerük), a tállyaiak manások (szójárásukról: Ana lefagyott a mana), kékgombos rátkaiak (annyi kék gombot varrtak ingükre, ahány köböl földjük volt), hosszú Tokaj [Vö. „Tokaj a Tisza és a tokaji bort termő híres szőlőhegy közé szorulva, rendetlenül épült, rémsé- ges kövezetű hosszú városka” (Életképek, 1846. V. k. 759.)], aranylábú Tolcsva, pitykegombos mádiak, nagyülepű tállyiak, erdőhorvátiak gajjasok, horváti perecesek, horváti lesipuskások, falopók, fuvarozók, kűporos erdőbényeiek, túrós simaiak, bas- ki tupák, szamaras szántiak. — Ürgés monokiak (Vö. Ürgeűző golopiak, / Egyék meg a monokiak), golopi írósok, cukroshasú tolcsvaiak (cukrosán ették az olajos kenyeret is), aranyos Komlóska, olajos komlósiak (a böjtök idején csak olajos kenyeret ettek), óhutai gelyvások, aranylábú Bányácska (Ru- dabányácska: itt aranyat is bányásztak) Rudabá- nyácska—tarka bányacska, Alsóregmec háromfertá- lyos, japános, csujeszes, alsóregmeci totocskák (Vö. Bacsek, bacsek, /Mennyi macsek), vágási (Kovácsvágás) potyák, potyósok, pálházi urak, nyíri baglyok (Vö. Nyíri, bagoly, hu, hu, hu) radványi daruk, szépökrös vilyiak, nagyhutaiak, kishutaiak gombások, pusztafalusiak tatárok, — aranygombos Telkibánya, [Vö. „A Telki Bányai hegyek azelőtte arannyal bővelkedtek” (Vályi András: Magyar Országnak Leírása, I. 1796. 3.], ciberes bányaiak, sárgarépás gönciek, göncruszkai bicskások, vizsolyi drótosok, ürgés vilmányiak, fuvarozó pányokiak, főnyi baglyosok, tornyost varnyasok, — hidasné- menti pacalosok,csíkos taktaharkányiak, megyaszói- ak lőrések, abaújkéri baltások, olajoshasú petriek, sajókazai bicskások, gadni tótok, gagybátori nemesek, szentpéteri bicskások, pernyés Harkály, füstös Luc, baglyos Kesznyéten, cifra Hidvég, rongyos Berzék, kenyeretlen, nyalka Bocs, gyöttment Németi, sziken szaró Szederkény, kódus Pálkonya, aranygombos kis Oszlár, tokászó kesznyéteniek [Vö. „Kesznyétemben, a Tiszán, hol a Tiszába rohan a Sajó vize, legjobb tokászat vagyon” (Kassai V. 250], görbe Gelej [Vö. „És tudja a görbe Gelejt...” (Zelk Zoltán: Ők ketten)], daróci rókák, kácsi vadmacskák, csobaji bicskások, tügyi tormások, báji bicskások, szadaiak, törökök, upponyi meszesek, bótai rókák, sajóvelezdi ímesek, tardonai nagyöletűek, mályinkai mocetok, domaházi kúnok,

sergetyűsök, tökpotyós lakiak, zsérciek gaggancsok, hangonyi tatárok, hétiek libások, bánhorvátiak cserépiek meszesek, bogácsiak rütyők, káposztás bogácsiak (a búcsúra káposztás rétest sütöttek), ge- ho (gahó) kövesgyiek, seprűkötő fügediek, kaska- kötő dorogmaiak, hosszúgatyás Csátiak, hejőcsabai atyafiak, pusztaradványi fecskék (a környék legügyesebb falrakói, kőművesei), Varbóc kis ódalfa- lu, tatárivadék tardiak [,,A tardiak a tatárjárásból ittmaradt néhány tatár ivadékának lenni mondatnak, amit sokaknak arcvonásai, és a falu felett levő Tatár halomnak nevezett domb is lehetővé tesznek” (Vahot Nagy Naptára, I860.)], aranylábú Szászfa, poszobai góbék, perecsütő abodiak, parton lakó daróciak (Tibolddaróc), kisgyőriek mó- cok, bestyelelkű, lator aranyosiak (a népi emlékezet szerint a miskolci vásárokra menőket „kizsebelték”), mályinkaiak szenesek (még a templomuk harangja is ezt mondja: Szénnel ment, szénnel ment), ongai görhések, nyárádi (Mezőnyárád) békások, ábrányi bicskások, a felsőábrányiak karó- rágók, pulykás igriciek, rakacai meszesek, kékedi- ek lencsések, szászfaiak szép népek, vásznas sajó- kazaiak [Vö. Sajókaza asszonyai a kender termesztést igen űzik, csaknem minden háznál szövőszék van. Esztendőként magok szükségén felül több mint 6000 rőf vásznat eladnak” (Tudományos Gyűjtemény, 1817. IV. 95.)] ó-lábú ragyolciak, fuvarozó dusnokiak, verekedős szendreiek, verekedő var- bóciak, laposkontyú csermelyiek, hosszúszoknyás dédesiek, kéki tótok, bakti nemesek, nótás már- tonyiak, ragályi kapók, trizsi malacok, zubogyi macskások, szalonnái bicskások, nagytarisznyás mályinkaiak, fecskehasú dédestapolcsányiak, uri- záló gagybátriak, táncos miskolciak (Vö. Bél: Ad- parátus, Tom. L, 1735; „Miskolc incolarum choreis iám olim famosum, item: tántzos miskolcziak”) Miskolc, huszonnyolcas város (innen a szójárás: Megyünk a 28-ba. A MÁV-pályaudvaron áthaladó személyvonatok 28 percig álltak. A kalauzok be is kiabálták: Miskolc, 28!), csizmadiafészek Miskolc (sok csizmadia dolgozott benne), [Vö. „Miskolcon 250 csizmadia volt, a várost ezért gúnyolják csizmadiafészeknek”], csinos szirákiak [Vö. „Nőszemélyeik e környéken legszebbeknek, s a legcsino- sabban öltözködőknek tartatnak, férfiai is nagyon csinosan öltözködnek” (Fényes IV. k. 138.)], nemes szentandrásiak, görbe Abaújvár, sötét Abaúj, répáshutaiak potyeszek, zaplatyik.

5. Gazdag az abaúji, borsodi, zempléni néphagyomány a szólásformáknak abban a típusában is, amelyet a szakirodalom a rátótiádák műszóval nevez meg. Alig van olyan helység, amelynek lakóira rá nem fogtak valamilyen furcsa, szokatlan, humoros vagy éppen csúfondáros történetet, eseményt. Van köztük „országos szójáratú” (Szvoré- nyi), de a legtöbbjük csak a Borsod-Abaúj-Zemp- lén megyei falukhoz kötődik. Szólástörténeti és szólásetimológiai szempontból is figyelemre méltók, mert sok szólásforma kialakulásához is alapul szolgáltak. Jókai Mór is írt arról, hogy „itt, e vidéken is az a szokás, hogy egymás falujának a nevéből gúnyt űznek, s a kigúnyoltak aztán megunják a bosszantást, és más nevet adnak falujuknak”. (A barátfalvi lévita.) Ez történt Disznósddal is. A gú45