Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - JELENÜNK - Pécsi István: Fejezetek az egri 212-es Ipari Szakmunkásképző Intézet történetéből
A szakmunkásképző iskola ma, a jubileum évében (Szabó Sándor felvételei) re csökkenteni. Ezt még az sem menti, hogy a gyors fejlődésre rendelt iparnak nagyszámú szakmunkás kellett. A mennyiségi mutatókkal nem is volt baj, ilyen szempontból valóra váltak az elképzelések, a minőségiek azonban háttérbe szorultak és csorbát szenvedtek. Így aztán hiába kapott nagyobb szerepet az elméleti oktatás, ha a gyakorlati vészesen megkurtult. Ezekre a jelekre nálunk is felfigyeltünk, s igyekeztünk enyhíteni — nem mindig sikerrel — a sorjázó bajokat. Végleges megoldást természetesen csak 1955- ös korrekció hozott, amikor országos szinten visz- szatértünk a bevált, a régi hároméves menetrendhez. Ekkor viszont a közismereti anyagot kezelték mostohagyermekként, így szűnt meg például a magyar és a fizika tárgyak oktatása. Ügy is mondhatnánk meg kellett fizetni az előbbrehaladásért járó iskolapénzt, ám az mindenképp megnyugtató, hogy az illetékesek nemcsak érzékelték az elkövetett hibákat, hanem okultak is belőlük. A párt Politikai Bizottsága 1965. júniusában hozott határozatával megszabta azt az irányt, amelyben érdemes volt elindulni, — többek között — hangsúlyozva azt, hogy ,,A jövőben minden szakmában egységesen az utánpótlást a szakmunkástanuló iskola — rendszerben kell képezni. A rajt gondjait eleinte az egyéni leleményesség enyhítette, méghozzá a hivatásérzettel ötvözve. Ezt emeli ki Nyíri József, aki 1952 szeptemberétől vezetője volt a ferences rendházban 1949-ben kialakított kollégiumnak — A hátrányos helyzetet mi észleltük leginkább, ezért korrepetáltunk időt és fáradtságot nem kímélve. Létfontosságú volt ez a segítség, mivel az intézetben meglehetősen korlátozottak voltak a szemléltetés lehetőségei. Nem ment köny- nyen a munka, de megérte az áldozathozatal, mert az azóta már felnőtté érett tanítványok nem feledik azt, hogy felkaroltuk őket, s elsajátítattuk velük a higiénia, a viselkedés, az illem szabályait is. Emellett jónéhányan kaptak ízelítőt a közös éneklés örömeiből, az amatőr színjátszás varázsából. Más szóval olyan alapot kaptak, melyre később bátran építhettek. o A régi diákokról számos dokumentum tudósit, méghozzá színesen, érzékletesen, a mostaniakról beszélt az igazgató és szóltak a nevelők is. A legmaradandóbb élményt mégis a személyes találkozás nyújtja. A direktor az újságok és a tévé sablonos megközelítési módját emlegeti, arra céloz, hogy a riporterek minden áron olyan gyerekeket kérdez27
