Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szabó Ágnes versei
SZABÓ ÁGNES versei: FESTMÉNY ÉS MAS BOGARAK ÉJSZAKA verset nem írok kicsordulnak a madarak minden dalból és anyám neve megtöretik akár a kenyér felcsillag ózva minden éjszaka én ülök csak koszorútlan csöndben verset nem írok a tiszta papír illik tehozzád álmaidnak emlékével ha takarózol. TÖREDÉK megerednek a rózsák erekben titkainkat vérzi a tüske könnyeink fénye sem sugaras már ívek a lámpák: neoncsövek szemekbe térve játék tükrözés tárgyú: disszonanciák MERÉNYLET katonák jönnek felém álmaimban kék lila zsinóron lóg a szívük csontjuk fegyver szemükben megtépett véres madár dalol tekintetük a repülés a város toronyórája hideg sugár én egy fal menedéke vagyok én vagyok az ágy is, a csönd lövés előtti és haldokolva fekszem valahol a díszüvegek és a falragaszok hadiszállása között KIÁLTÁS FÖLÖTT hajnali álmaimban rejtelek el úgy féltelek hogy egyetlen igazságommal betakarlak úgy féltelek mint kedvét a rózsa: jaj, iszonyú szörnyek tépnek feketére fegyvertelenül állok szavaink csarnokainál nézlek múlt időben nézlek tavaszban, nyárban fegyvertelenül verdeső mondatokkal mert mér védtelen csendet küldtem hozzád madarak tollán, halál-időben kiáltás fölött ez itt a T ér az urak nem köszönnek a halott fák álmaiban és a festők penzlije csupa röhögés tudja J. bácsi hálósipkában aki már nem sokáig és rengeteg piros kerettel ébred mert aranyoskám, ha a világ is jobbra villanykapcsoló úgymond miniatűr és centralizált hát sose akadnának egybe a színek meg a kör mindig körbe járna és akkor, ha tetszik, ha nem tálán majd legközelebb persze így is kiforgatja a szemek szentségtartóit hisz mi is lehetne más a szentség’ s aztán elakad a kiáltás még a tilalom táblák se de tudom önnek csak a modern hiába beszéltem ha legalább még 10—-20 évig élnék biztosan még egyszer beszélnék azzal az öregasszonnyal tálán vagy 80 és a fákba is sírás fakad ha az ember igazán akarja és a színek is egészen mások mint a tenger bizarr, kissé de a felső emeleten úgy 45 ezer ha jól emlékszem, mert az urak ide be sem lépnek csak szöges krisztusokkal és hirtelen bevérzik a tenger aranyoskám nézi is el is mehet, akár ám a tenger csupa allegória egészen közelről még a legfinomabb vonásokat a legfinomabb képzelet is belebotlik aztán kész a baj mert senki se figyel a másik lába elé tálán a nők azok, de mit is várjon az ember az urak sem ismernek saját lábaikra no meg, ha az ember igazán akarja' még a kőnek is van szíve itt a parkban csakhogy kőből itt írja alá kérem MEGMARADAS-ÜGYBEN jegyem van már a feltámadásra is a vonatok visszavárnak kerekestől temetetlen évek hevernek hullák gyanánt‘ anyám ruhatárban felejtett ének kedvesem kérvény ama felsőbb szervhez AKKOR. akkor dörögni kezdenek a házak ablakai és kivágynak szállni az emberarcú-madarak akkor sírni fogsz nagyon szomorú folyami kavics leszel bennem elmeséllek a virrasztó folyónak a kőhidák erejének mondom fel neved és kisöpört aranyhalakkal ordibálok hazátlanul 21
