Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Losonczy Miklós: Csontváry öröksége

véösvény leírásában a „Heidenrösleint”, Csontvá- ry a zöld pázsitélményt és virágemlékeket ismétli, fokozza. Napúiról ír Taormina-naplójában, de ezt a Naputat megtalálhatta volna Sounionnál is vagy a Balatonnál, ahol ez a Napút minden esti nap­lementénél bizonyos felhőállásban csodálatosan variálódik, s ebben van igaza Lakatos Józsefnek, hogy Csontváry a maga panorámikus elképzelé­seinek kozmikus méretét és intezitását akár ma­gyar tájaknál is megtalálhatta volna Egryhez ha­sonlóan. Csontváry gyermekkorától hordozta magában a rontó-tisztító víz, tűz erejét, a virágok szépségé­nek hatalmát. Az is rendkívüli, ahogy akaratlanul is ötvöződött Taorminában a Tátra csúcsa és for­dítva is, párhuzamosak a monumentalitásban. Akárhogy tekintjük, más konstellációk esetén, egy baráti kör áramkörében zarándokolhatott volna Ö a libanoni cédrusok helyett a Duna-kanyarba is, így e táj fenségének panorámikus megragadása Csontváry utódaira maradt. Az is érzékenységének és bravúrjának a jele, hogy az Etna lappangó tűzenergiáit megszelídítve a színház falának enyhe vöröslila, rózsaszín árnya­lataiban mégis lejátssza. Nemcsak Csontvárynak, hanem az általa megragadott, de önmagában is létező vizuális kincsnek, a taorminai együttesnek, folyamatos utókora született a magyar festészet­ben. Vaszary János, Molnár C. Pál, Demjén Atti­la, Csík István, Duray Tibor, Vinkler László és annyian mások is analizálták ezt a természeti, mű­vészi konglomerátumot a maguk ízlése, szellemi kondíciója szerint. Bakallár József már egy kép­letesen elsüllyedt Taorminát idéz, melyet elöntött a víz. egv söha nem volt vízözön, s az oszlop is vízben áll, s az égitest kettőzött alakja válik fő­szereplő látvánnyá. Pap Gyula és Pozsgay Tilda a tengerpart szikláira összpontosít — drámai részle­teket a panoráma epikájából. Mondhatjuk. Csont­váry koncentrálhatott volna a Nílus deltájára, a tibeti Pohtalára. a kínai Nagy Falra, a Kiliman­dzsáróra. az isztambuli kikötőre — mindegyik olyan méretű, intenzitású látvány, hogv válhatott volna belőle is Taormina — a fogalom festői értelmében. Csák a Taormina önbeteljesülése történt meg —. a tér e kellemesen nagyvonalú labirintusa az idő labirintusában. Értékét hatása is igazolja. Az egyik tény. hogy Remsey Jenő, Gammel József és Vén Emil műtermében is láttam e reprodukciót, mind­hárman ezt a mértéket hívták segítségül festői hétköznapjaik küzdelméhez. Nagy szellemek és utódok minden regiszterben csak a méltatás hang­ján idézik. Picasso a ,,látvány művészi hatásának” nontos méretét dicséri, azt, hogy ennél kisebb nem lehetett volna ez a kép, ez a természetes határa. Vojtech Tilkovsky azt emeli ki, hogy ez a mű nemcsak a táj „plasztikai konfigurációja”, hanem ..pszichikai folyamatokat” is kivált. Van Limburg arra utal, hogy a „Taormina színkompozíciója egy hatalmas zenekar felejthetetlen, lenyűgöző hang- szerelésével készült”. Jean Cimaise elragadtatása is különös: „Egyik legdrámaibb alkotása a Taor­mina: itt mindent meg lehet találni, ami egy fes­tő merészsége révén valaha színben, formában és kompozícióban létrejöhetett.” A nemzetközi sajtó méltató hangneme a magyar kritikában is általá­nos. Bálint Aladár már 1922-ben a Nyugat-ban életműve jelentős stációjának ítélte Taorminát, s a máskülönben értetlen Bemáth Aurél is csak ennek a műnek kegyelmez meg. Találó és pontos Bencze László analízise: „A Taorminai görög szín­ház pontos cáfolata Csontváry elmebajos voltának. Az elviselhetetlen ragyogású sárga égbolt elvi­selhetővé válik a hófedte hegylánc ékformán be­nyúló sötétkékjeinek hatalmas kontrasztjával. Itt két hangzás csap össze, két óriási méretű színfolt, az (elviselhetetlen) sárga az elviselhető ellentétező sötétkékkel. Ha Van Gogh láthatta volna ezt a ha­talmas kolorisztikus nyitányt, mely az egész kép fölött teremt festői égiháborút, bizonyára eufóriá­val írta volna bátyjának, hogy akadt egy festő, ki kifejezte azt, amit ő csak szeretett volna. Mert ez a sárga és ez a kék megsemmisítenek ragyogá­suk erejével, igazságuk félelmetes nagyságával. Mennyire érezte Csontváry a mértéket — mivel festői égiháború van a képen, ezért csöndes az Etna. Különös, ahogy Csontváry és Van Gogh kö­zött von párhuzamot Bencze László, s e megálla­pításától függetlenül Domonkos Béla érme is Van Goghos Csontváryt mutat be. — erőt, megszállott­ságot, a bomlás jeleit és az összefogottságot is —, Van Gogh, Csontváry zsenialitását, őrültségét egy­szerre. Az érem hátlapjának pedig a Csontváry idézte „Öreg halász”-t idézte — Hemingway re­gényhősének festői előképét. Visszatérve Csontváry Taorminájára — a felhő­zet komponenseiben a fent és a lent fogalom öt­vöződik, olyannyira, hogy a tér euklideszi törvé­nye az einsteini görbületére is utal. Ez a fajta re­lativitás Pertorini Rezső megfigyelésének szintén tárgya: „A taorminai képen az imént lement Nap fénye még visszatükröződik a háttérben. A tenger és a hegy oldala már csak valószínűtlenül felvil­lanó sugarakat bocsát ki, míg a romok fehéren és rózsaszínűén fénylenek, ahol pedig már egy ki­csit kiadták fényüket, lilásan”. Egy biztos, ez a kép nemcsak remekmű, hanem a művészettörténe­lem tette, korszakhatár. Maga Csontváry erről így nyilatkozott: „Ekkor tűnt fel Baalbek, Taor­mina és Tarajka c. festmény 1908-ban Párizsban és ezzel vége volt a komédiának. E festmények minden munkát, ami a világon létezik, túlszár­nyalták”. De sokan nevettek Csontváryn, még Lyka Károly is bolondnak tartotta Remsey Jenő emlékezete szerint, pedig e túlszárnyalás-ítélet igaz, még akkor is, ha magáról érezte Csontváry, még akkor is, ha már készülődik Picasso is az „Avignoni kisasszonyok”-kal, mely szintén túl­szárnyalta az addigi esztétikai normákat. Találkozási, csatlakozási pontok Csontváry műve és utókora között Aragon említette Zolával kapcsolatban, hogy az európai regény ott folytatta teendőit, ahol Ö ab­bahagyta. Csontvárynak is tekintélyes az utókora, olyan szerzők, akik akarva-akaratlan folytatták eszményeit önépítkezésük közben. Utódai, elődei is szép számmal akadtak. Mindenekelőtt Petőfi, az 10

Next

/
Oldalképek
Tartalom