Hevesi Szemle 11. (1983)
1983 / 1. szám - JELENÜNK - Ebergényi András: Művezetők II.
hogy a selejtet csökkentenie kellett, mert a se- lejtért kártérítést fizettettek vele. Ma már nagyobb selejtszázalék esetén sem érinti őket úgy a kártérítés, mert lényegesen többet keresnek. Egy jó közepes szakmunkásnak 20—25,— Ft az alapbére. Erre még jöhet műszakpótlék, minőségi prémium, kiemelt gyártmányszorzó, veszélyességi pótlék stb. Így az alapbérének a dupláját is megkeresheti túlóra nélkül. 1*01 órával pedig 10 ezer Ft feletti keresetek alakulnak ki. Kimondom nyíltan, hogy nálunk bérfeszültség van, mert a szakmunkások rendszeresen többet keresnek vezetőiknél és különösen igaz ez a művezetőkre. Eddig azért kerestek többet, mert rászolgáltak, de most már elég a többletbérhez, hogy az illető „kiexponált” személy legyen, akinek már kötelse- ségünk biztosítani, hogy a régi szintjén keressen. Nekem a fizetésem 30%-át fizethetik ki prémium címén, amit általában a tervteljesítéshez kötnek. Mivel az én fixbérem alig magasabb, mint a szakmunkások alapbére nyilvánvaló, hogy rosszabbul járok.” Életkörülményeik, üzemen kívüli élet Amikor az alsószintű műszaki vezetők származását vizsgáltuk kitűnt, hogy kb. harmaduk régi miskolci, másik harmaduk pedig Borsod megyei községben született (régi bejáró családok). Jelenlegi lakóhelyük 76,2%-ban Miskolc, Borsod megyei város 13,2%-ban és borsodi község 10,4%-nál. A bejárók aránya alacsonyabb, mint a fizikai munkásoknál, tehát a művezetők kötődése mind a városhoz, mind a gyárhoz igen erős. A bejárás irányát nem vizsgáltuk, de többnyire a környékbeli községek jöhetnek szóba, mert a bejárási idő nem több napi 1—1,5 óránál. Jelenlegi lakóhely megoszlása Miskolcon: — belvárosi régi ház 16,7% — Diósgyőr vasgyári lakótelep 9,0% — Miskolchoz csatolt község 0,8% — régi lakótelep Miskolcon 29,3% — új lakótelep Miskolcon 17,0% A beköltözés, illetve a miskolci letelepedés ideje nagyjából megegyezik a lakótelepek építési ütemével, azaz a termelésirányítók idősebb része az 50-es, 60-as években került Miskolcra (többségében a Kilián lakótelepre). A fiatalok lakóhelye többnyire a 70-es években épült új lakótelepek (Győri-kapu, Dél-Avas) valamelyike. Igen alacsony a Vasgyári lakótelepi arány, amely azt bizonyítja, hogy a régi vasgyári törzsgárda leszármazottaiból viszonylag kevesen lettek alsószintű műszaki vezetők. A földrajzi mobilitásukra jellemző az inmobilitás, (55,9%) amely nagyjából megegyezik a betanított munkások és a szakmunkások arányával. Tulajdonosként lakik az alsószintű műszaki vezetők 64%, ill. főbérlő 35,4%. Viszonylag jó lakásviszonyaikra jellemző, hogy mindössze 1 fő albérlőt találtunk köztük. A lakás jellege zömében többszintes (paneles, vagy más tömbház). Mindössze 16%-uk lakik családi házban. A lakások többnyire komfortosak, ill. összkomfortosak, felszereltségük, berendezésük jó színvonalú (a személyes beszélgetések során jó néhány extrém ízlésficammal is találkoztunk, de ez inkább műveltségi szinttel függ; össze). Gépkocsija a termelésirányítók 46%-nak, hétvégi háza 22%-nak van. Üdülőtelek, lakáskörüli kert, vagy zártkert 29%-nak van. Ez az arány a munkásoknál némileg nagyobb, felső vezetőknél pedig kisebb. Eladással (árutermeléssel) mindössze 6.8%-uk foglalkozik. Mind a kérdőívben, mind az interjúkészítések során vizsgáltuk a második gazdaság szerepét az életükben. A termelésirányítók 22%-a nyilatkozott úgy, hogy rendelkezik mellékjövedelemmel (konkretizálás nélkül). A megkérdezettek közül egy emő- di bejárónál láttunk nagyobb arányú melékkere- setre utaló jeleket (fóliasátrat). „A fóliázásból építkeztünk tulajdonképpen. Amikor lemondtunk a miskolci lakásról, csak valami 50 ezer forintunk volt, annyit tudtunk összespórolni a fizetésünkből 10 év alatt. Előtte is kertészkedtem itthon, de az nem volt komoly dolog. Akkor építettem meg a régi lakásunkhoz egy kis üvegházat meg két fóliasátrat. Ez a környék elég rosszul van ellátva zöldséggel-gyü- mölccsel, így jó áruk van, különösen a primőröknek. Nem mondom, sok vesződség, bíbelődés van a palántákkal, de megéri csinálni. Sok kísérletezés után kialakult, hogy nekem tavasszal legelőnyösebb salátát, meg palántát, nyáron paradicsomot, ősszel pedig virágot, többnyire krizan- tént nevelni. Van egy öreg Lada-kombim, azzal szoktunk piacra járni, mert nem érdemes a Zöldért-nek egy tételben eladni. Többnyire Miskolcra, Leninváros- ba, Kazincbarcikára járunk. Már bejáratott árusok vagyunk úgy köszönnek, na megjöttek a sa- látások. Az idén is gyönyörű 20—30 dekás salátákat vittünk a piacra. A gyári munka adja a stabil állandó keresetet, abból él a család. Az én 5000 forintomból fele ekkora házat sem építhettem volna, pedig higgye el, spóroltunk erősen és a két kezünk munkájának mindenhol ott a nyoma. Én egyébként is falusi gyerek vagyok, ebben nőttem fel, nekem inkább a nagyüzemi munkába kellett szökni, az volt az igazi váltás. Hogy ki foglalkozik melléktevékenységgel az attól függ, hogy kinek van rá lehetősége. Itt a faluban ez megszokott dolog, aki nem rest, vagy rokkant mindenki foglalkozik földdel, vagy állatokkal. Városban más a helyzet, mert ott ilyesmire nincs lehetőség. Énnekem pont ezért nem volt nagy kedvem Miskolcra költözni. De azért úgy látom, hogy ott is vannak lehetőségek. Hallottam autószerelőről, redőnyjavítóról, címfestőről, meg hasonlókról. Ahogy ismerem a munkatársaimat így magánbeszélgetésekből, nagyon sok csinálna valamit munka után, csak nincs lehetősége rá, vagy nincs tőkéje az induláshoz.” (Szakállas Ferenc). Egy idősebb művezető már jóval tartózkodóbban nyilatkozott ugyanerről a kérdésről: „Nézze! Én elértem amit akartam, megelégedett ember vagyok. Soha nem hajtottam vagyonra, dicsőségre. Megteremtettem a családi fészkemet, felneveltem a gyerekeimet, többre én nem vágytam soha. Nekem nincs szükségem maszekolásra. 25
