Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Szőke Domonkos: Egy huszadik századi magyar történetíró: Szekfü Gyula

egész sora meri tette történel mi szemléletét, s noha 1945 óta nem adtak ki, a Hóman Bálinttal közösen írt Magyar Történet mellett, mindmáig talán a legolvasottabb könyve. A könyv 1920-as kiadásának előszavában a következő szerzői ini- ciatívával indul útjára: „A liberális korszak szigorú megítélése nem választhatja többé két ellenséges táborba a nemzetet, mert immár mindenki megegyezik abban, hogy a liberális közelmúlt a tévelygés korszaka volt, melyből csak szerves munkával, a valódi nemzeti hagyományok kiépítése által emelkedhetünk ki.” A válasz világosan egyértelmű: a reformkorszakkal kezdődő polgári átalakulás, s a hatvanhetes kiegyezés után befutott fejlődés valójában zsákutca volt. Az az árutermelő birtokos magyar középosztály, amelynek tagjai a polgári átalakulás folyamatait irányították, nem tudták a nemzetet egységesen felsorakoztatni a reformok mögé. A Széchenyi által kezdeményezett konzervatív reformprogram azért nem valósulhatott meg, mert a történelmi közép- osztály társadalmi cselekedeteinek ideológiai vezérfonalául a francia eszmékkel rokon liberalizmust választotta. Ez az eszme pedig a magyar középosztály tagjait érzéketlenné tette arra, hogy a társadalom átfogóbb problémáival is törődjék. Az eredmény pedig katasztrofális lesz: idegen uralom, reformok híján fakadó társadalmi méretű elégedetlenség, vezetésre képtelen, a szociális érzékenység teljes hiányával morálisan is összeomló, felfrissülésre képtelen középosztály. Igaz, a diagnózis lesújtó, de a további kibontakozás Szék- fü szerint ekkor mégsem lehetetlen. Ehhez, véli Szekfü. kettős feladatot kell megoldani: az egyik: a magyar középosztály anyagi és szellemi erejének újbóli megerősítésével alkalmassá kell tenni a nemzetvezető szerep ismételt betöltésére, s a másik, a hanyatló liberális korszák és a forradalmak korának kiútkeresési kísérletei helyett, egy konzervatív reformokra épülő, a nemzeti tradíciókat jóban figyelembe vevő társadalmi átalakulásra van szükség.

A Három nemzedéket papírra vető történetíró egyéni önfejlődése során háromszor került olyan helyzetbe, amikor úgy érezte, programot kell adnia. A Három nemzedék, s a húszas évek elején íródott Történetpolitikai tanulmányok tekinthetők az első programadási kísérletnek. Míg az első könyv a történelmi körülmények lendületes erejű, s nagy társadalmi sokkhatást kiváltó megrázkódtatásainak nagy alkotói invencióval megírt dokumentuma, addig a másik, a politika számába elvégzendő feladatokat összegző mű. A húszas évek elején Szekfü is úgy látja a konzervatív reform időszaka most jött csak el igazán, s az a polgári fejlődés, amelyik a megelőző időszakban zsákutcába jutott, még értő és a középosztályt anyagi és szellemi javakhoz juttató kormányzati politika segítségével befejezhető. A második programadási kísérlet a harmincas évek elején születik, a nagy gazdasági világválság után kialakult politikai helyzetben írja meg a Három nemzedék újabb fejezetét „és ami utána következik” címmel. Ebben a részben a Trianon óta eltelt időszak főbb kérdéseit összegzi, s megállapítja: a háború és a forradalmak után bekövetkezett konszolidációs időszak sem tudott a társadalom bajaira olyan gyógyírt hozni, amelyik megfelelt volna a magyarság érdekeinek. Ez a ,,neobarokk” társadalom sokkal merevebb, tekintélytisztelőbb, a külsőségek újbóli uralmát hozó megoldásokat erőltetett a nemzetre. S a végső összegzés még lesújtóbb: a trianon utáni korszak társadalmi fejlődése egy nyugati típusú, a polgári átalakulás gazdasági, társadalmi és szellemi jegyeit felmutató fejlődést már sohasem tud produkálni. A harmincas évek közepén Székfü ugyan nem mozdul még el a konzervatív reform alapjáról, de már van bátorsága ahhoz, hogy a politika részéről kisilklott reformokat számon kérje. Kezdeményezőbb lesz, s a társadalmi reformok keresésének irányában lassan kezd elmozdulni a baloldal felé. A társadalmi feszültségek feloldását akadályozó antinómiák — a földkérdés, a felekezeti kérdés, a zsidóság és a kapitalizmus problémája, a nemzedékprobléma, s a leszakadt magyarság problémái — ugyan még távolról sem radikális programok, de azt a szándékot már világosan tükrözik, hogy Szekfü a kormányzati politika, nevezetesen a Gömbös-féle reformdemagógia oldalától végérvényesen elhatárolta magát.

A harmadik programadási kísérlet kitolódik a háború utolsó éveire. 1943/44 fordulóján cikksorozatot ír a Magyar Nemzetben, Valahol utat vesztettünk címmel. Természetesen ez a cikksorozat sem előzmények nélkül született meg. Már 1941- ben a Népszava híres karácsonyi számában — haladó polgári értelmiségi személyiségekkel s a munkásmozgalom képviselőivel egy platf ormra kerülve — szorgalmazza a demokratikus erők ösz54