Hevesi Szemle 11. (1983)

1983 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Tardi Gábor: Útközben

— Felét — húzza el a száját 'Edit.

— Hetenként? ! — ordítja Miklós a konyhából. — Akkor miből él?

A felszolgálónő továbbra is magas hanghordozással beszél: — Tudja mit: segítünk magán! Eljön ide mosogatni, s kap egy százast naponta. Mit szól ?

A helyiség elcsöndesedik; az evőeszközök egymáshoz simulnak.

— Van munkahelyem — hebegi Edit. — S egy héten háromszor iskolában vagyok. Tanulok.

— Akkor ne akarjon meggazdagodni! — kiabál Miklós. — Éhenkórász — dörmögi jól hallhatóan.

Edit felugi’ik, kirohan az étkezdéből. Kezét zseÚtközben

Ha olyan szerencsés vagy, hogy „fiatal” író létedre gépkocsid lehet, púpos Warszawa, esetleg Zaporozsec —, el kell viselned, ha az országút középén megáll a négy kereke és nem látni mozdulni többé. Úticélodra gondolsz, egy sosem látott falura, ahol egykori házastársad él, immár újra kettesben a kislányoddal, akivel évek óta nem találkoztál, sztereotip élethelyzetekből összetevődött okok miatt.

Kimászol a kocsidból, megrugdalod a gumikat, felnyitod, majd lecsapod a motorháztetőt — mintha számítana valamit. Mikor felhangzik a rendőrautó szirénája, elhelyezed az elakadásjelző háromszöget az út megfelelő pontján.

Ballagsz a legközelebbi falu felé. Az autószerelő udvarán feltornyozott roncsokat látsz, a Mester a ház mögött tevékenykedik: öntözi a konyhakertet. Glottgatyában van, lábujján olajos a köröm.

Üdvözlőd, ahogy illik; látszólag önfeledten öntöz tovább.

— Hol a beteg? — kérdezi váratlanul.

— Beteg?

— Hát a zápor Józsi.

— A beteg, kérem szépen — mondod illedelmesen —, három kilométerre várakozik az országúton.

Csönd; a vízsugár elől menekülő szitakötők zümmögését véled hallani. Egyre nyugtalanabb leszel.

— Az a baj, hogy fáj a derekam — sóhajt a Mester.

Biztosítod, hogy tőled telhetőén honorálni fogod a szolgálatait. Hamarosan egy nyitott dzsippen robogtok a helyszín felé. Hadvezérnek érezhetnéd magad, de a nadrágod szárára ügyelned kell: kis híján beleér a kocsi alján ringatózó moslékba.

Közeledvén a járművedhez észleled, hogy az elakadásjelző háromszög eltűnt. Közlőd.

— Az emberek lopnak — mondja a Mester tárgyilagosan.

— Nem egészen így van, hiba az általánosítás.

— Akkor légneművé vált — vonogatja a vállát a Mester. — Írja meg az Élettudománynak.

bébe süllyesztve szorítja a maradék pénzt; dörzsöli, ujjal közé csavarja, tépi.

Befordul a koszlott lépcsőházba, vállával taszítja meg az ajtót. A konyhából sült tök édeskés illata szivárog, régi időket idézvén: mosóteknő szélére csapott ruhák, sparhelt, apró parázsnyomok a deszkapadlón.

A nagymama a szobában topog. Mögötte, a csipketerítővei takart asztalon torta, rózsák.

— Az a léhűtő hozta. Mondtam neki, hogy kivételesen visszajöhet.

ölelés közben, Edit háta mögött észrevétlenül keresztet húz a levegőbe.

Álba László

Körbejárja a kocsit. Taszigálja.

— Nem forog a kerék.

— Valóban? — kérded kerek szemmel; a hibbant ember bizalmat kelt.

A Mester nagy levegőt vesz, s mondja a diagnózist :

— Kiment a váltó!

— Hová sietett?

— A mennyországba. Vagy a pokolba.

— Tehát elromlott.

— Méghozzá örökre. És nincs feltámadás. Lehajtott fejjel álltok.

— Mennyibe kerül az új ? — kérdezed.

— Új? — kacag a Mester. — Hol kap ebbe a matuzsálemba újat?

— Hát a használt?

— Háromezer magyar forintba. S egy másik ezresbe, amiért beszerelem. Ha beszerelem. Az a baj, hogy fáj a derekam.

Elbizonytalanodsz.

— Mindenesetre bevontatom a műhelybe.

— Műhelybe? ! — szólsz, ezúttal kevésbé ügyelvén a hangsúlyra.

— Igaz, hogy ledaráljuk a fogaskerekeket — folytatja a Mester zavartalanul —, hiszen, mint mondottam volt, nem forog a kerék. További veszteség a négy gumi lesz. Nem kell magyaráznom, miért.

— Akkor inkább ott rohadjon szét, ahol van — határozol, némi önmarcangolás után.

— Ahogy akarja. Háromszáz forintot kérek.

Végighallgatod, hogy ingyen még a szocializmusba sem dolgoznak, majd másodszor is elindulsz a falu felé. Nyeled a port.

Ha igazán szerencsés vagy, másik autószerelő is van a környéken. Mester II. egy felbakolt kocsi alatt fekszik. Amikor meglátja a cipőd orrát — emelkedik, ereszkedik, a szív mind szaporább dobbanásainak ütemére —, rádkiabál:

13