Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - JELENÜNK - Vasas Joachim: A másodlagos gazdaságról
A szocializmusnak nem alaptörvénye, hogy egyenlő vagy közel azonos szinten — s ráadásul jól — tartsa el a jó vállalatot, szövetkezetét, tsz-t és a gyengéket; vagy jó művészt, írót, pedagógust stb. és az átlagon aluli teljesítményt nyújtót. A mi társadalmunk a munka társadalma és nem a juttatások társadalma. Éppen ezért az igényeket elsősorban a munkával, a teljesítménnyel szemben kell növelnünk, nem csupán az elosztással. A végzett munka szerint kell, hogy részesüljenek az emberek a megtermelt javakból. A végzett munkának jobban kellene érződnie a fizetésekben és az életszínvonalban is. A végzett munkával, a létrehozott értékkel arányos jövedelem kialakításán fáradozunk. Csábító lehet-e a jól jövedelmező magánvállalkozás az állami vállalatok legjobb szakemberei, dolgozói számára? Bizonyára igen, ezzel reálisan számolni lehet. Elszívó hatása biztosan érződni fog. Ez azonban azt is jelenti, hogy a nagyvállalatoknál is meg kell találni a módját, hogy a legértékesebb dolgozók jobban kereshessenek. Ez többek között azt jelenti, hogy nagyvállalatoknál meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyekben egyrészt mindenki képességei szerint dolgozhat, másrészt biztosított a többletmunka vállalása. Megítélésem szerint a képességek szerinti munkavégzés és a többletmunka vállalásának reális feltételei a nagyüzemek, vállalatok döntő többségénél megvannak. Ezeket kellene még jobban a minőségibb, a színvonalasabb, eredményesebb munkavégzés és a nagyobb jövedelmezés szolgálatába állítani. Meggyőződésem, ha a dolgozónak a nagyvállalat biztosítani tudja a hatékonyabb, az intenzívebb, a képességei számára jobb feltételeket, a többletmunka lehetőségét és mindezekkel arányos anyagi juttatásokat, akkor nem fogja a nagyüzemet otthagyni és a kisüzem felé fordulni. Többen — s nem alantalanul — aggódnak amiatt, hogy jövedelmi egyenlőtlenségek jöhetnek létre, s „nagy pénzek” keletkeznek a másodlagos gazdaságban. Ha a „nagy pénzek” mögött azzal értékarányos teljesítmény, valóságos érték és alapvetően munka vagy áru van, ez semmiképp nem lehet ártalmas. A másodlagos gazdaság természetesen arra is lehetőséget ad, hogy a benne részt vevők számára a vásárlóerő növekedését elősegítse. Ma már azonban nyugodtan mondhatjuk, hogy nem kell félni az így jelentkező több, magasabb vásárlóerőtől. Különösen akkor nem, ha biztosított a növekvő vásárlóerő mögött a növekvő munka és növekvő árufedezet. Arról viszont egy pillanatra sem mondunk le, hogy továbbra is bizonyos egyensúly legyen a vásárlóerő, valamint az áru- és munkafedezet között. Az is igaz, hogy a szocializmus építése során az új dolgoknak társadalmi méretekben történő bevezetése, arra való átállás sem járt viták, esetenként téves nézetek felszínre kerülése nélkül. Erre vonatkozóan szép számmal tudunk példát hozni a szocializmus építésének nemzetközi, de hazai tapasztalataiból is. Szovjet-Oroszországban az új gazdaságpolitikára (NÉP) áttérés nagy fordulat volt. Az ilyen fordulatok mindig azzal járnak, hogy sokan nem képesek ezt követni, görcsösen ragaszkodnak a régihez, a helyes útról való letérést látják az újban. Így volt ez a NEP-pel is. Az új gazdaságpolitikára való áttérésért Lenint sok támadás érte. A szocializmus elárulásával, a kapitalizmus visszaállításával vádolták. Lenin több tanulmányában és felszólalásában hangsúlyozta, hogy a szocializmus és a kommunizmus felépítésének egyik legfontosabb feltétele a végzett munka mennyisége és minősége szerinti elosztás elvének, az erkölcsi ösztönzéssel kombinált anyagi érdekeltség elvének az érvényesítése. Lenin 1921 őszén arról beszélt, hogy nem volt helyes túlságosan számolni a szocialista eszme mozgósító erejével, s nem venni eléggé figyelembe az anyagi érdekeltség ösztönző erejét. „Arra számítottunk — vagy talán helyesebben: feltételeztük elégséges számítás nélkül —, hogy a proletárállam közvetlen parancsszavával meg tudjuk majd szervezni kisparaszti országunkban az állami termelést és az állami termékelosztást kommunista elvek alapján. Az élet megmutatta, hogy tévedtünk. Ne közvetlenül a lelkesedésre építsünk, hanem a nagy forradalom szülte lelkesedés segítségével a személyes érdekekre, a személyes érdekeltségre, az önálló elszámolásra támaszkodva dolgozzunk azon, hogy mindenekelőtt szilárd kis hidakat építsünk, amelyek kisparaszti országunkban az államkapitalizmusán át elvezethet a szocializmushoz; másképp nem érkezünk el a kommunizmushoz, másképp nem tudiuk elvezetni a kommunizmushoz az emberek tízmillióit. Ezt mondta nekünk az élet. Ezt mondta nekünk a forradalom fejlődésének objektív menete.”* Lenin szembeszállt minden egyenlősítő tendenciával és azt mondta, hogy aki figyelmen kívül hagyja az anyagi érdekeltség elvét, az a marxista politikával összeegyeztethetetlen szubjektivizmusba esik. Lenin mindig nagyfokú politikai realizmusra tanított. Felhívta a figyelmet arra, hogy bármely társadalmi-gazdasági intézkedés végrehajtásánál gondosan figyelembe kell venni az anyagi feltételeket, s azt. hogy mennyire vannak felkészítve rá a széles dolgozó tömegek. A Pravdában, 1921. október 18-án megjelent írásában rámutatott arra, hogy: „A személyes érdekeltség növeli a termelést, nekünk pedig mindenekelőtt és minden áron a termelés növelésére van szükségünk”.* Hazai tapasztalatokra utalva, érdemes emlékeztetni az olvasót — csupán néhány mondat erejéig — a mezőgazdasági háztáji bevezetésével kapcsolatban kialakult vitákra. 23
