Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: A szomorú kis infáns
A szomorú kis infáns Hatvanéves korában, halála előtt egy esztendővel festette meg Diego Rodriguez de Silva y Velázquez (1599—1660) az aprócska királyfi, Felipe Prospero portréját. A Habsburg-ház spanyol ága IV. Fülöp (uralkodott 1621-—1665 között), e legkisebb gyermekébe vetette utolsó reményét; rá várt V. Károly, II. Fülöp egykor hatalmas birodalmának a trónja. A keresztségben nevét is ennek megfelelően választották, a zord dédapa méltó utódjának szánták, ezért lett Felipe; bizonyára nem a kétbalkezes nagyapára, III. Fülöpre emlékeztetőén, s bár az apa hosszú és viszonylag zavartalan uralma némileg derűlátóvá tette a felséges család csüggetegebb képviselőit, az ország dinasztiahű klerikusai az égieknél mégis inkább az ecc- lesia militans hű katonájának, II. Fülöp üdvozült lelkének a közbenjárását kérték a törékeny fiúcska megsegítésére. Kettős keresztnevének második tagja, a Prospero, a szavakba táplálható misztikus hiedelmek sugallatát jelzi, magyarul talán a Bódognak felel meg, s aki viseli ezt az epithetónt, amellől a szerencse sem maradhat el. A vajákos szerzetesek rövid távon se bizonyultak jó prófétáknak, ám ha másfél századnyit előre látnak, gyanúval tölthette volna el őket a még fel se cseperedett trónörökös druszájának a sorsa, a Gazul néven spanyol drámákat hamisító, szenvtelen romantikus Merimée boldogtalansága, az, hogy a vérző szív fájdalmát a fennhéjázó érzéketlenség nem enyhítheti. Nem kell csodálkozni a dupla névválasztáson sem; a remény szuggesztióját elterjedt szokások fedezték, hiszen az indoeurópai nyelvekben gyakori a kettős formula; Johann Sebastian, János Farkas, Wolfgang Amadeus, Lev Nyikolajevics, Vlagyimir Iljics, Giovanni Antonio, Giuseppe Francesco, Frank Lloyd, Charles Leonard, George Bernard, Jean-Luc stb. Űjabban a finnugor nyelvterületen is terjed az efféle nevezet. Felipe Prospero világrajövetelét szorongó várakozás előzte meg, a korosodó király trónörökösre vágyott. Ifjú korában, Isabelle de Bourbonnal való házasságából már született egy fia, a nevezetes Balthasar Carlos, akit „a harmadik udvarmester”, Velázquez festményeiről jól ismer az emberiség. A műbarátok különösen az a nagyméretű remekművet szokták emlegetni, amelyik az ötéves főherceget ágaskodó pónin ülve ábrázolja, s amely a reprezentatív udvari piktúra egyik legjellegzetesebb megnyilatkozása. A marsallnak felöltöztetett gyermek hadvezéri méltósággal helyezkedik el a törpe lovon, mely a spanyol lovasiskola legnehezebben idomítható gyakorlatának, a capriolénak a pozíciójában tartja hátán őfenségét. A festő az anyagszerű részletek érzékeltetésébe félreérthetetlenül tetten érhető élvezettel merül bele, az aranyszálakkal kivarrt bársony, a tábornoki szalag lebegő selyme, a drága lószerszámok nemesfém veretéinek káprázatos villogása — mind megannyi csábító alkalom a mesterségbeli biztonság bizonyítására. Ez már a Breda átadásának a korszaka, amikor Velázquez — művészi, szakmai képességeinek teljében — felsorakozott az európai művelődéstörténet legnagyobbjai mellé. Balthasar Carlosról hatesztendős korában azután készült egy kép vadászkosztümben, tizenkét évesen pedig az ünnepélyes fogadásokon kötelező, fekete bársonyruhában. S a többi néma csend. A trón büszke várományosa rövidesen meghalt, mint a bőséges gyermekáldásról híres Habsburg család annyi gyenge egészségű sarja. Az anya is özvegyen hagyta a királyt. Az öregedő IV. Fülöpön — Velázquez ecsetjének tanúsága szerint — szembetűnő nyomokat hagyott a gyász, szeretteinek elvesztése. Az a portrésorozat, mely Velázquez második itáliai utazása után, az ötvenes években örökítette meg az uralkodót, egy szomorú szemű, komor férfiút mutat, aki hiába növesztett égnek álló. hegyes bajuszt — mint majd századok múltán Salvador Dali —, két évtizeddel korábbi arcképeinek békés magabiztosságára már semmi sem utal. A bús képű király hosszú özvegység után másodszor is megnősült, feleségül vette unokahúgát, Marianna de Austria-t, az osztrák Habsburg III. Fer- dinánd magyar és cseh király, német-római császár leányát. A leány anyja Mária infánsnő volt, TV. Fülöp nővére, így az új házasság révén sógora lett az apósa. Freudista kutató — esetleg — egy fiatalkori, öntudatlan testvérszerelem későbbi visz- szatérésével magyarázhatják e frigy létrejöttének indítékait. A negyvennégy éves férj második felesége öt esztendővel volt fiatalabb, mint királyi urának és nagybátyjának ifjan elhunyt fia, Balthasar Carlos, az első házasságból származott trónörökös. Mariannának azért kellett tizenötévesen egybekelnie bácsikájával, hogy a kettészakadt Habsburg-ház érdekei újból közösek legyenek, s 8
