Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Szabó Sándor versei
ban a sok megpróbáltatás miatt. Mégis, az emberi tapintat, az előzékeny figyelem élő példája volt. Még bírálni is úgy tudott, hogy ítélő szava ne fájjon, hanem a tévedést, hiányt felismerőnek bátorítást adjon a helyesbítéshez. Előadásain, szemináriumain úgy érezték tanítványai, hogy személyiségének varázsa ragyogja be a termet, sugárzik szavaiból. Pedig szüntelenül ,.limesen”, az élet és halál mezsgyéjén élt már az utóbbi évtizedben. Betegséget, veszélyt nem riadalommal, hanem példás munkaszeretettel fogadott. Mint ösztönző, sarkalló tényezőt, betegségét is beépítette mindennapjaiba, számolt vele. Tudomásul vette a természet normális kegyetlenségét is: az elmúlás veszélyét. Utolsó egri látogatásakor nemcsak népdalokat énekelt velünk, hanem szájharmonikán is játszott. Zengett a dal, Debrecennek van egy vize ... Aztán a Tőle tanult diáknóta, a Mikor Wittenbergában kezdetű, végül pedig a két, felekezet nélkülivé „szekularizált” ének következett. Csak most gondolkodom el Julow Viktor magyarrá válásának tanulságos példáján. Elődeit Skóciáig lehet nyomon követni, neve porosz-német eredetre utal. őseit az a Széchenyi István hívta be hazánkba Clark Ádámmal együtt, akit a legnagyobb magyarként tisztelünk. Julow Viktor embersége és debrecenisége a legszebb erényekkel tündököl. Fényes példája annak, hogy nem a származás, hanem a szellem, egy nép sorsához méltó magatartás, gondolkodás és cselekvés adhat magyarságunknak tartalmat. Európai látókörű és szellemű emberként őrizte hűségét a helyhez. Kutató tudósként erősítette a génius locit úgy, hogy az ő debreceni pátriája a nagyvilágra nyitott maradt. Ismerte a kételkedés ellenpróbáit, a gondolatok kiérlelésének szükségességét. Ó-Debrecen nem műemlékekben, hanem főként szellemben megmaradt örökségét is össze tudta kötni az egyetemességgel. Szellemi provinciát képviselt, amely őrzi a helyi színezetet, de nem tűri el a provindalizmust. Született homo aesteticus tehetséggel is tudott homo morális maradni. Nemcsak könyveit, tanulmányait, előadásait és szemináriumait, hanem életét is remekművé alakította. Tudta, a mű több az alaktalan életnél, de az alakot nyert élet a legfontosabb remekmű, önmagát nemesítette remekművé, nem rajta múlott, hogy életét és életművét a lehetőségek oldaláról nem sikerült maradéktalanul kiteljesítenie. Sorsvonala egy sokat hányatott nemedék, magyar értelmiség útját mutatja. Ügy ismerte és szerette Fazekast, Csokonait, hogy szinte benne élt az ő világukban. Arról is vallott, hogy mindennapi dolgai közt egy-egy nehezebb döntésben szinte kikérte véleményüket. Megfontolta, vajon mit szólna ehhez Fazekas főhadnagy úr, hogyan vélekedne erről vagy arról Csokonai Vitéz. Hatalmas átérzőképességével szinte érzéki valójában látta, amint a debreceni homokos-sáros utcán, a fapadlón Diószegi Sára, Csokonai édesanyja lépeget, és hallja, hogy az egyetemesség jeleként feje fölött megszólal a mozarti zene. A maradandóság városa fölött az eszmék mennyezetvilágításában Julow Viktor csillaga is fényesen ragyog. Szülöttje és holtig hű fia volt „Debrecen ó-kilcöfő”-nek. Letéteményese annak a Miskolcot, Egert, Nyíregyházát is egyként átszínező, jellegadó örökségnek, amelynek négy évszázados kontinuitása a magyar irodalomban példa nélkül való. Erről a Debrecenről írta Gulyás Pál: „Körülötte népek viharja nézett át bérces Biharba, nem védte falait bástya, torony, csak a hit. Áros jármai játszva görögtek egész le Bizáncba, hajcsárnépe Budán túljuta Bécs kapuján. Hajtottak lovat, ökröt, mégis az égi körök közt Mélius lelke áléi, ujjain egy falevél”. Ezt a Julow Viktortól is továbbsugárzott szellemiséget őrzi nemcsak agyunk, emlékező tudatunk, de szívünk is. Cs. Varga István SZABÓ SÁNDOR VERSEI Ambulancia „Idegre? Senki?!” Vár... Szétnéz, ma-lebontott rőtbarna fürtjeit lazán hajítva szét. Megunta — nyilván! — a feltűzött dús kontyot. De büszke tompora ma is kacér, kacér ... Tagadólag int a sok reumás... „Sajnos, nem — kedves!” — sóhajt az egyik, ö visszalép. Ám lódul az áhítat, zajgó-harangos: aki megesztergált, vénuszi szép fenék! Parazsát sóvár-szomorú szememnek tompítja ókulám diszkrét sötétje: Hetedhét országba, üveghegyekhez hamarabb jutok, lássuk be — Fehérke ... S riadok, mikor másodszor kérdeznek: „Magának szintén vacakol a térde?” Hja kérem... Leégett gyertya tündökölhet. Lyukas mogyoró prézsmitálhat. Jön a legény ülepe-törve, s hiteti: jó lesz ő huszárnak ... Aki szapora szíjas pörre. Aki szelíd s ha köll, garázda. Aki tudja, hogy íme, hölgye Kinek ki, s fitt a seggnyalásra. Aki: Lacikám, szép a versed!!! — de úgy, hogy körbe sokan hallják. Aki: Jaj, engem sokan vertek! Aki legendás, aki firkás. Aki mosolyog: mósusz-permet, de hátul beint: Ezt ni! Balgák ... 20
