Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Losonczi Miklós: Portrék Hincz Gyula műhelyéből
IRODALOM MŰVÉSZET Portrék Hincz Gyula műhelyéből A Hatvani Galéria évente rendezett országos kiállításai, amelyek a város jelszabadulásának évfordulójához kapcsolódnak, visszatérően arra is alkalmat nyújtanak, hogy a képzőművészet különböző kérdéseiről vitát, tudományos előadás- sorozatot szervezzenek. Így történt ez legutóbb 1981 novemberében, amikor a 111. országos portrébiennálé — Arcok és sorsok — megnyitásának előestéjén, a Hevesi Szemle olvasóankétja keretében, több jeles műtörténész, folyóiratunk rendszeres szerzője tartott diaképes előadást a portréműfaj tárgyköréből. Dr. Pogány ö. Gábor egy Velazquez-festményt elemzett, dr. Végvári Lajos Rembrandt önarcképeiről beszélt, dr. Losonczi Miklós pedig Hincz Gyula autoportréival kapcsolatos gondolatait fejtette ki. Szélesebb körű érdeklődésre számító előadásaikat most lapunk olvasói is megismerhetik. Az emberi arcmás a maga egyedi anatómiájával hordozza birtokosának a karakterét is, ezért az igazi festő jellemzésre képes felhasználni a fejmagasság, nyakhossz méreteit, a szem izzását, a szempillák, szemöldök, homlok, száj, fül általános és egyedi formáit. Számára ezek a portré kifejezésének fő eszközei, annál is inkább, mivel az arckép eleve individuális jegyeket tartalmaz. Kétségtelen azonban az is, hogy a görög portré inkább tipizál, a római egyénit, s Rembrandt sorozata önvallomás a pálya különböző állomásairól, életkor- és sorsjelző. A portré lehet egészalakos és fejkép — az arcot szemben, en face és profilban ábrázoló. A portré sajátos formája az önarckép, mely Rabi- novszky Máriusz szerint „önvallomás művészi formában”. Az első önarcképek Masaccio és Jan Van Eyok nevéhez fűződnek és a Dürertől Picassóig terjedő nagy sorozat minden egysége műalkotás a festő saját szintjén, egyedi jellemét, sorsát, lelki- állapotát jelezve. Botticelli öntudata, Raffaello rejtőző szemérme, Greco elmélkedő mélysége, Rubens pazar nyugalma, Goya groteszk fintora, Cézanne méltóságteljes magabiztossága, Ferenczy Károly hamvas nyíltsága és Rippl-Rónai József pipát és piros sapkát kölcsönző leleménye jelzi a lelkűiét és szellemiség összefüggő és sorsban egymástól el is térő vonulatát. Kicsoda Hincz Gyula, mit rejtett, mit fejezett ki portréinak és önarcképeinek sokaságában — most ezt kérdezzük. Ö szavakkal határozta meg a képmás feladatát, amikor megjegyezte, hogy az nem más, mint „Az emberi lélek rezzenéseinek, jellemvonásainak kutatása és feltárása”. Kelemen Kristóf róla készült szobra a haj „lángjaiban” Hincz szüntelen belső égését, kutató szenvedélyét érzékelteti, képzeletének feltartóztathatatlan áradását. A fürkészően éles nyitottság Hincz lényegi magatartása. Teilhard de Chardin azt hangoztatja, hogy a legfontosabb „a Jelenség, de a teljes Jelenség”. Hincz képmásai a lét teljességét ragadják meg az emberi anató2
