Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 4. szám - KÖNYVESPOLC
VINCZE LÁSZLÓ: Rousseau-tól Neillig A gyermek felszabadításától a szabad nevelésig A szocialista pedagógia a felszabadulás óta eltelt időszakban az egyik legdinamikusabban fejlődő, változó tudományágaink közé tartozik. A megjelent munkák, nézetek, felfogások — noha a szocialista embertípus formálásának elvét és módszereit körvonalazzák — nem mentesek az ellentmondásoktól, a személyi kultusz politikájából eredő téves nézetektől. Az állandó újraértékelés, a reális, a szükségszerű és megvalósítható pedagógiai elvek iránti fogékonyság a szakirodalom mennyiségi gazdagodását vonta maga után. Ha azonban most arra kellene vállalkoznom, hogy felsoroljam azokat az alapvetőnek számító munkákat, amelynek tanításai ma is érvényesek, aligha kellene terjedelmes listát összeállítani. Vincze László és Vincze Flóra munkái méltó helyet foglalnának el ebben a felsorolásban. Ezek közül elsősorban A gyermeki világkép problémája a gyermek- lélektanban c. könyvet lehet megemlíteni, amely mind a pedagógia, mind a gyermeklélektan számára jelentős „felfedezés”; sajnos, a három kiadás ellenére, a szaksajtóban nem kapott megfelelő méltatást. Annál inkább külföldön: Ausztriában, az NDK-ban és Csehszlovákiában. A német nyelvű szakirodalom ma is gyakran idéz a szerzőházaspárnak az egész polgári gyermeklélektan tanításait megkérdőjelező munkájából. Ezúttal Vincze László Rousseau-tól Neillig c. könyvét vizsgálom meg a felvetett kérdések és az azokra adott válaszok megbízhatósága szempontjából. A mű első alkolmmal 1978-ban jelent meg Bécsben Rousseau halálának 200. évfordulója alkalmából. A magyar kiadás alcíme: A gyermek felszabadításától a szabad nevelésig jóval többet árul el, mint a főcím. Mivel a jó cím a terjesztés és a kelendőség szempontjából sem közömbös, helyesebb lett volna, ha a szerző az alcímet teszi meg főcímnek. Alig van olyan gyermeklélektani, neveléstudományi kérdés, amelyről ne esne szó a fegyelmezett egyéni stílusú, olvasmányos tanulmányban. Vincze László sajátos módon éli bele magát az adott korba: szinte Rousseau, Freud, Makarenko és a többi gondolkodó helyébe képzelve magát eredeti módon közli az ismereteket, szellemesen vitázik, meggyőzően érvel, bizonyít és cáfol. A könyv vázát az a felismerés adja, amely szerint napjaink pedagógiája Rousseau tanításában gyökerezik. A fejlődés kétirányú volt: egyfelől a filantropis- tákon át Montessoriig, másfelől Festalozzin keresztül Makarenkóig. Az első vonal Rousseau életművének félremagyarázásából származik, a másodikat a francia gondolkodó szellemének megőrzése, örökségének továbbfejlesztése jellemzi. Egy recenzióba nem fér bele egy ilyen gazdag, sokfelé tekintő könyv részleteinek ismertetése, sőt még a felvetett témakörök felsorolása sem. Csak néhány érdekesebb motívumra történhet utalás. A rousseau-i vonal a meghosszabbodott középkor tagadása. Az egész európai pedagógia — így az 1945 előtti magyar pedagógia is — általában a középkori szellemet konzerválta. A hivatalos neveléstudomány és az alkalmazott gyakorlat szerint a tananyagban a formalizmus, módszerekben a verbalizmus, az oktatásban és a nevelésben a kérlelhetetlen szigor és drill, a tekintélytisztelet és a testi fenyítés honosodott meg. Ennek illusztrálására Vincze László rendkívül szemléletes, magától értetődő, de eddig a pedagógiai gyakorlatban rejtve maradt igazságot tár fel. amely mintegy kiegészíti a Vincze Flórával írott Regényirodalom és pedagógia (Tankönyvkiadó, Bp. 1976) c. könyvének anyagát. Szépíróktól és tudós szerzőktől (Joyce, Illyés Gyula, Payot, Spencer, Montagu stb.) idézett szemelvények segítségével egyértelműen bizonyítja, hogy minden irodalom nevelésközpontú. A hősök, a körülmények, a cselekvés szálai azt a valóságot és azt a folyamatot tükrözik, amelyet a nevelés, a nevelődés gyakorol az emberre. Közismert Engelsnek az a megjegyzése, hogy a regényíró Balzactól tanult közgazdaságtant. Vincze László a pregnáns idézetekkel olyan kölcsönhatásra — az irodalmi hősök és neveltetésük „sorsdöntő” kapcsolatára — irányítja figyelmünket, amelynek célja egyértelmű: a regényíróktól is tanuljunk pedagógiát! A rousseau-i eszmék torzulása még századunkban is érvényesül, legsúlyosabban a szexuális kérdések vonatkozásában, a mélylélektani elméletek hatása alatt. Rousseau nézeteinek egy része ma is helytálló: mértéktartás, a szexuális energiák rendezése; eszte- lenség azokat elfojtani, de szükséges megzabolázni stb. A nagy francia gondolkodó azonban jól tudja, hogy csaknem képtelenek vagyunk erről „egyszerűen, nyíltan, minden titkolózás, zavarodottság és mosolygás nélkül beszélni”. S mi a helyzet ma, 200 évvel később? A szerző keserűen jegyzi meg: „A kialakult, a kialakított szokások, tradíciók (vallás), erkölcsi előírások stb. folytán összeütközésbe került bennünk a természetes és a társadalmi, és éppen a szexualitás területén képtelenek vagyunk visszatérni abba a természetes állapotba, amelyben a gyermek él... Magától értetődő, hogy az iskola csak arra építhet, amit a család megalapozott. Szexuális nevelésről van szó, s nem alkalmi felvilágosításról... A belénk nevelt álszeméremre épül mindaz, ami a gyermek előtt az egész nemi szférát — mint mindent, ami titokzatos, tiltott — rendkívül vonzóvá teszi... Az egész szexuális nevelés kezdete tehát a szülők álszemérmén bukik el.” (79—81. old.) Nagy teret kap e fejezetben is a mélylélektani irányzatok bírálata. A szerző elfogadja Freud tanítását a szexuális fejlődésre vonatkozóan, s figyelmeztet, hogy milyen konfliktusokat, sőt aberrációt idézhetünk elő a gyermek életében, ha nem vesszük tekintetbe a mélylélektan tanításait; ezt akkor is meg kell tennünk, ha fenntartásaink vannak az egész elmélettel szemben. Vincze László könyvét problématörténeti munkának tekinthetjük, mert a témaköröket és azok összefüggéseit történeti keretben tárgyalja, s a szocialista pedagógia értékmérőjén vizsgálja minden érintett kérdés, nézet és tanítás súlyát, aktualitását. Az iskola likvidálásának gondolata, aktív és pasz- szív iskola, a tekintély elve, a problematikus gyermek, a munkára nevelés, a szabadság gondolata a pedagógiában, büntetés és jutalmazás, tesztvizsgálatok, tanterv ,^s tankönyv — csak néhány kiragadott témakör a gyermek felszabadításáért folyó viták történetét ismertető és elemző könyvből. „A mi feladatainkat — írja a szerző az Előszóban — nem az iskola likvidálásával, dezorganizálásával..., hanem társadalmi körülményeinknek megfelelő jobb organizálásával, Comenius, Apáczai, Rousseau, Marx, Makarenko stb. vonalán haladva kell megoldanunk. A válság pedagógiájából az anarchia irányába jutott el a neveléstudomány és a gyakorlat. A pedagógiai válságból a jobb iskolához kell az elméletben és a gyakorlatban eljutnunk.” Vincze László hézagpótló könyve valóban olyan iskolarendszer-koncepciót vázol fel, amely ajánlásként szolgálhat oktatásunk távlati fejlesztéséhez. (Tankönyvkiadó, Bp. 1981. 215. 1.). Saiga Attila 63
