Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Dr. Ringelhann Béla: Az utolsó "tájkóros" megbetegedés, a malária eltűnése Heves megyéből

Európában megszokott kórkép: szamárköhögés, kanyaró, stb. kíséri igen súlyos formában. A gyermek vagy kibírja a lázas rohamokat, vagy hónapok, évek alatt belehal a betegségbe. Nincs olyan trópusi gyermek, aki ne kapná meg. Ha túléli és életben marad, akkor immunitás alakul ki, az időközben jelentkező maláriás rohamok egy-két napi kisebb láz után meggyógyulnak és a betegség ilyen formában él tovább, öt éves kor után már nagyon ritka a halálos malária. Összeszámolt adatok 2 millióra teszik az egy évben maláriában elpusztult gyermekek számát! Természetesen ez csak a trópusokon született egyénekre vonatkozik, de ha Európából, Ázsiából, Latin-Amerikából kerülnek oda egyének és nem szedik a maláriaellenes tablettákat, a láz súlyos formában is jelentkezik, és bele is halhatnak a betegségbe.

Frantz főorvos szerint sokféle gyógyszert szednek malária ellen. Leghatásosabb a borban, pálinkában bevett gyógyszer: „félmeszely pálinkában egy kávéskanálnyi paprikát, ugyanannyi borsot, kétannyi sót és kanálnyi ecetet tesznek.” A „gyógyszert” a fázás időszakában veszik be és sok betegnél hányást is okozhat. A mi mai orvosi tudásunk szerint ez a különös gyógy el járás semmit sem változtat a parazita állapotán a vérben.

Jancsó Kolozsváron foglalkozott a maláriával és az 1890-es években kimutatta, hogy Pl. falciparum, vagyis trópusi malária is van Erdélyben, a Mezőségben levő tavák partján és a tőlük megcsípett emberekben.

Heves és Külső Szolnok megyékben Frantz szerint csak a Tisza vidéken fordul elő. A kórházak gyógykezelésében olvassuk, hogy Egerben a férfikórházban a váltóláz 1863 és 67 között 32—58 betegnél fordul elő évente. Gyöngyösön 25—27 volt a betegek száma. Ügy tűnik legnagyobb részben meggyógyultak. Ekkor már a kórházi orvosi kezelés kinint alkalmaz. Ismeretes, hogy a kinin volt az első „chemotherápiás” gyógyszer, amelyet Peruban 1630-ban Loxa kormányzójának adtak és meggyógyult tőle. Európában úgy hívták „jezsuita por” és 1650-től már sokan használták, sajnos sok hamisítással került a gyógyszerek közé és sok orvos nem is használta. 1827-ben két francia vegyész: Pelletier és Cavintou átkristályasítötták és ez már sokkal hatásosabb készítménynek bizonyult.

Majdnem 40 évvel később Hollaender Hugó, aki a Magyar Királyi Belügyminisztérium Egészségtani és Bakteriológiai Intézetének adjunktusa, 1907-ben könyvet tesz közzé: ,,A malária elterjedése Magyarországon”. Ebben a könyvben részletes leírást ad a váltóláz elterjedéséről egész Magyarországon. Többek között ír Heves megyéről is, amely már régen különvált Külső Szolnok megyétől. Hollaender azonban felhasználja a maláriakutatás újabb gyógymódjait, a terjedést átvivő szúnyogok életformáját, a tovaterjedés módozatait.

Heves megyében, mint Hollaender írja, a Tisza, Zagyva és Tárná folyók, vagyis a régóta nedves területeket önti el tavasszal a víz és az agyagos talaj részben felfogja a vizet, mocsaras területek alakulnak. A nyár és a koraőszi hónapokban

partjaikon „felhőszerű rajokban zöngicsélnek a szúnyogok”. A Tisza szabályozása óta azonban csak egyes területeken fordul elő a betegség. Az egri és hevesi járásban főleg Kál, Kompolt, Tarnabod és Tárnáméra községekben, mert az utóbbiakban a Tama áradása nagy területeket foglal el, és nem húzódik vissza ősszel sem. Leggyakoribb a Pl. tertiana (harmadnapos láz) és ritka a negyednapos lázroham (2. sz. kép). A gyöngyösi és hatvani járásban ritka betegség. A tiszafüredi járásban, miután a Tisza szabályozását 1883-ban befejezték, ritkán, de előfordul a váltóláz. Az 1890—91-es években, amikor a debrecen—füzesabonyi vasútvonalat olasz munkások építették, malária ütött ki a munkások között. Több mint 50%-uk megbetegedett, ezért az olaszokat hazaküldték és helybeli „immunis” munkásokat fogadtak fel, és eredményesen befejezték a vasútépítő munkát.

A két világháború között megindult a szervezett maláriaellenes program. Budapesten megalakult az Országos Közegészségügyi Intézet és ebben külön maláriaellenes osztályt szerveztek. Az I. háború után két gócpont alakult Magyarországon: Abaúj és Zemplén megyék, és Zala területe, Zala és kismértékben Somogy megye. A két helyen tömeges maláriafertőzések fordultak elő. Az akkori körülményekhez képest hatalmas munkát folytattak: a kisebb tavakat lecsapolták, a vizes területeket, mocsaras részeket megszüntették és az akkor használatos szúnyogelleni szereket alkalmazták. A II. világháború után óriási mértékben megnőtt a szúnyogok kiirtása az újonnan felfedezett szúnyogellenes szerekkel és pár év alatt hazánkban is megszüntette a betegséget. 1963-ban a WHO, vagyis Egészségügyi Világszervezet bejelentette, hogy Magyarországon nincs malária.

Lassan eltűnt a „tájkór” Heves megyéből is, vagyis nincs helyi megbetegedés. Sajnos azonban, a malária behozatala az utolsó 20 évben újra jelentkezik. Ismeretes, hogy hazánkban számos külföldi diák: Afrikából, Ázsiából és Latin-Amerikából érkezik, és tanul itt, és „vérükben hozzák” a fertőzött parazitát. Ugyanígy a szakemberek, akik pár hónapot töltenek hazánkban, magukkal hozva a váltólázat és főként ők maguk betegednek meg és a malária különböző formái miatt sokszor nagyon nehezen ismerik fel és gyógyítják a betegséget. Nem hallgathatjuk el, hogy számos magyar szakértő utazik trópusi országokba, és ott- tartózkodásuk után, ha gondatlanság vagy egyéb ok miatt elhagyják a malária ellenes gyógyszert (delagil, vagy más néven tindurin) fertőződnek és ugyancsak maláriát hoznak a trópusokról. Az utóbbi években a megnőtt légijáratokkal egyes turisták „trópusi környezetbe” utaznak, és ott 8—10 napot töltenek el. Ez éppen elég, hogy főleg trópusi maláriát hozzanak magukkal anyaországukba.

A betegek felkutatása és gyógyítása rendszeresen folyik, egyelőre inkább Budapesten, ahol külön fertőző kórház is működik. Nagyobb vidéki városokban, ahol külföldi diákok és szakemberek is dolgoznak, vagy tanulnak, ugyancsak gondolni kell a betegségre. A malária gyógykezelése ma már hatalmas lépésekben halad előre, és azt mond55