Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: "Aranytól tanultam: tudok magyarul"

versbeli szövegrészlet: „Azzal, hogy van, már súlya van / mindennek itt a lebke létben, terhűktől roskadoz agyam” (Készéi: Hajó). Erre az aranyi szóra is gondolt a költő, amikor ezt vallja: „Pár kulcsszót is viszek lelkem zsebében, / ami, ha a titkok titkait / nem is kattantja fel, azért / néhány zárat, rejtélyt kinyit”.

Hogy „mindmáig Arany a magyar nyelv legfőbb mértéke” (Cs. Szabó: Alkalom 40.), s hogy „Arany János és a magyar nyelv valahogy ugyanazt jelentik” (Szerb Antal), s hogy a magyar nyelv „beszél a költő szájával” (Keresztury Dezső), s hogy Arany Jánoshoz „mindnyájan iskolába járhatunk” (Nemes-Nagy Agnes), ma már egyre magától értetődővé válik. Sokan vallják azt is, köztük Hegedűs Géza, hogy a nyelv dolgában Arany az „örök mérce”.

2. Ismeretesek Arany nyelvészkedő buzgalmának és filológiai alaposságának eredményei, köztük a magyar nyelv szólásainak, közmondásainak, sajátosan népi jellegű szólásformáinak alapos ismeretéről tanúskodó versrészletei. Ezért az sem véletlen, hogy „a legegyszerűbb kifejezésnek is az évszázados szólások erejét tudja adni”, s „a népmondások tömörségével” tud alkotni (Németh László: Arany János, A minőség forradalma III. 23.).

Éppen ezzel kapcsolatban kell arról szólnunk, hogy nem eléggé aknáztuk ki azt a nyelvi, nyelvészeti és filológiai kincsesbányát, amelyet Arany János levelezése tár elénk. Hogy ő és barátai, levelező társai milyen gazdag példatárát nyújtják pl. a magyar népi szóláskincsnek, csak akkor döbbentem rá, amikor szólástörténeti és szólástipológiai kutatásaimba belekezdtem.

Aranynak a régi és a népi nyelv iránti szerete- te, finom és ép nyelvérzéke nyilvánul meg abban is, ahogyan a népi jellegű szólásokat, közmondásokat felhasználja, s hogy saját szavaival éljek, ezek a szólások, közmondatok, paraszt példák, példabeszédek „visszásság nélkül” olvadnak bele leveleinek nyelvi vérkeringésébe (Arany Gyöngyösi nyelvhasználatáról).

Bizonyításul csak a legjellemzőbb részleteket idézzük: „Hosszú leszek, mint a szentiváni ének, unalmas, mint a böjti prédikáció”. (A Toldi estéjében ez a szólásváltozat jutott szerephez: „Egyszóval, unalmas, mint a böjti lecke”.) Ugyancsak a Szilágyi Istvánnak írott leveleiben olvashatók azok a szólásformák, amelyek arról is árulkodnak, hogy Arany „feje tele van a népnyelvről metszett kifejezéssel, szólásmóddal, melyeket finom ízlése talpraesetten alkalmaz” (Riedl: Arany János, Bp. 1887. 22. 1.): „Mit száz sertésnek egy vackor?” — „Minden esetre több szem többet lát”. — „Szalontán így szól a nép: annyi az, mint a sár.” — „Nálam addig kell ütni a vasat, míg meleg.” — „Az angol nyelv jobbadán egy tagú szókból áll, a la Samu nadrág maradnak. Mi pedig egytagú szavainkat is addig ragozzuk, mig 4—5 tagú nem válik belőlük; s innen a nehézség angolból szót szóval, sort sorral, mértéket mértékkel és rímet rímmel visszaadva fordítani”. Jellemző ez a levélrészlete tövéről is, „levelező társa, Szilágyi István pontosan tudta, mire utal ez a kérdőmondat: „A sokat akar-íé\e közmondatra gondol?”. Az a la Samu nadrág szólásrészlet ezekből a szóláshasonlatokból rövidült meg: Egy állapotban van, mint a Samu nadrágja, Egy az, mint a Samu nadrágja. A sokat akar-féle „közmondat” valójában e teljes szólás kezdete: Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.

A Petőfinek írt levelekben is sok népi szólásmód jutott közlő, kifejező szerephez: „Az instanst nem szoktak megverni, mondja a példabeszéd”. — „Ügy is azt mondja a példabeszéd: meghalt a gyermek, oda a komaság”. — „Hátukon házuk, keblükben kenyerök”. — „Amilyen a kendő, olyan a mosdó”. — „Egyik kéz a másikat mossa”. — „Nem hosszú ugyan a vászon, de sűrű a borda”.

— „A sáskának csak a csihessét verte erre a szél”. Az értelmezéshez idézzük most ezt a szólásfélét: Csilléssé teszi, azaz félénkké, beteggé, legyengült- té, erőtlenné.

Szólástörténeti szempontból is érdekesek azok a szólásformák, közmondások, amelyek Arany és Tompa levélváltása révén ismeretesek számunkra. Tompa egész garmadájával sorakoztatja fel a népi használatú szólásokat: „Akinek nem inge, ne vegye magára; bocskorban kell keresni, csizmában költeni; a szegényt az ág is húzza; aki jókor kél, aranyat lél; bogár után szarba búvsz; vak vezeti a világtalant; eszeveszett vármegyének bolond az ispánja; nem mind arany az, ami fénylik” (Tompa — Aranynak, 1851.). Egy másik levelében Tompa egy régi gömöri népi szóláshasonlattal nyomósítja levélbeli mondanivalóját: „Azt mondjuk a paraszt példában, hogy jobb itthon kó- cot fonni, mint másutt göbölyt (azaz hízott marhát) hajtani”. Sajátosan népi mondásféle jelentkezik ebben a levélrészletben is: „Most írjak megint. Nem bíz én, a Herkó-páternek sem” (Tompa

— Aranynak, 1852.). Arany a Tompa Mihálynak, 1862-ben írt levelében sem véletlenül emlegeti ezt a Herkó pátert: „A jobb tehetségek nélkül nem lehet az irodalmon lendíteni, ha maga Herkó páter lenne is a szerkesztő”. Tompa Szuhay Mátyás című alkotásában „énekli meg” ezt a pátert: „Ott volt Herkó páter, a balogi barát, / kedvére forgatván kancsót és csutorát: / Barátságszerető s csintalan volt, neve / Fél-Magyar országon szóbeszéddé leve”.

Arany Tompához küldött leveleiben több olyan szólást is felhasznál, amelyeket a „tőrülmetszett” minősítéssel szoktunk emlegetni: „Várt leány várat nyer, türöm-fűvel orvosoljuk a bajt; vak tyúk is talál néha egy árpát”.

Hogy a nyelvi közlésnek mennyire sajátos kifejező erőt tudott Arany egy-egy népi szólás köz- beiktatásával kölcsönözni, arról ezek a levélrészietek is bizonykodhatnak: „Türelem, édes öcsém, baráttánc!” (Arany — Lévay Józsefnek, 1853.). „Toldi nem új szita többé, s illő volna szép csöndesen a pad alatt hagyni”. — „Az én prózám úgy nyikorog, mint az oláh kerék” (Arany — Gyulai Pálnak, 1854, 1857.). — „Valóságos teng-élet ez, nem gondolok se előre, se hátra, nem aggódom, csak néz ki belőlem a lélek, mint toronyból a bak- ter” (Arany — Madáchnak, 1872.)

3. A szólások nyelvi formájával, jelentésével és használati értékével foglalkozó szakemberek szá51