Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Gyurkó Géza: A hűtlen tenger városa
HAZA ES NAGYVILÁG ■«•■■«»a A hűtlen tenger városa Az eleje: .. Mostan kedvem kerekedik Elmém azon töprenkedik, Hogy ím dalra kéne kelni, Ideje volna énekelni, Nemek nótáit dalolni, Fajok énekét fújni;.. És a vége: „Ámde mégis, mindhiába, Csapát törtem új danákra, Csapát törtem, gallyat szeltem Ágat nyestem, utat leltem; Innen megy az út ezentúl, Az új ösvény innen indul Dicsőbb dalok szerzőinek. Különb ének költőinek A törekvő zsenge népben, A növekvő nemzedékben.” Való igaz: onnan ment az út azóta, onnan, hogy Elias Lönrót, ez az „igénytelen falusi orvos” felfedezte, összegyűjtötte a finn népi eposz halhatatlan kincsét, a Kalevalát. S onnan „megy az út azóta”, hogy Vikár Béla magával ragadó, bűvölő-bájoló magyar versfordításában ezt hazai közkinccsé tette. „Az eleje” „És a vége” között az Európa Könyvkiadó 1962-es kiadásában 589 oldal van. Finom, szinte bibliofil papíron, Szász Endre, szerintem, azóta is utolérhetetlen illusztrációival. És most egy „olcsó” zsurnaliszta fordulat: az én utam a Ferihegyről indult a Kalevala hazájába. Egy tejfölös csupor közepén úszik a gép. Alattunk, valahol a mélyben, Helsinki fényeit kellene látnunk, meg az ezer tavakat, meg a csodásán és örökkön zöld erdőket, meg a bennük kígyóként tekergő országutakat. S az országutakon az autók sűrű fénypontjait. Ehelyett ez a kavargó, sűrűn fehér massza, a vastag és nehéz esőfelhők áthatolhatat- lannak tűnő óriás dunyhája. Nem így képzeltem el az első találkozót Finnországgal. Gyermekkorom egykori és alkalmi levelezései nyomán Luisa Maina Raunió, Kotka Szaunakatu 4/b/l4: ma is tudom a hajdanvolt kislány, ma nyilván nagymama címét — oly régen vágyódtam ide, s amelyről oly sokat véltem tudni —, hogy az alig volt a semminél több. Testvémép a nyelvi rokonság alapján, két város — Eger és Pori — testvéri és immáron több éves kapcsolata és a világot minden csücskével, mindenfajta emberével meg különösen találkozni akaró kíváncsiság munkált bennem. Mert felmondani, leckeként, még csak elmenne a dolog, hogy Kalevala és az aktív semlegesség, hogy Mika Waltari, a Pori jazz-fesztivál és egy viszonylag kiegyensúlyozott gazdaság. Hatalmas faipar és hajógyártás és Gallen Kellala festészete... Dehát ezek nevek, fogalmak, amelyeknek tartalmát érteni bár érthetem, de átérezni már aligha. Ezt az országot, vagyhogy inkább ennek egy jellegzetes darabját jöttem volt befogadni és emlékeimet őrző, abból mindig meríteni nem rest, iszá- komba zárni. A repülőgép kerekei tompán ütődnek a befutó betonjához, felriadok töprengésemből: megérkeztünk. ... és még kétszáz kilométernél is több, a zuhogó esőben, a hűtlen tenger városáig, Poriig. Mogorva arcát mutatta volna fogadásképpen Suomi? Ott, ahol most a kényelmes, lényegében a városközpontban álló szállodánk ablakain át próbálok első benyomást szerezni a késő estébe és esőbe süllyedt városról, ott valaha tenger volt. Ott, ahol most a szépművészeti múzeum áll, a helyén vámraktárak voltak egykoron és sokárbocos tengeri hajók, gályák, bárkák, korvettek kötöttek ki rendre — mert tenger volt itt az úr. És ott, ahol most a majd száz méter magas kilátóból nézzük az immár napfényben fürdő tájat, hogy odább — véljük — talán még Svédországig is elláthatna a szem — nos, ott is tenger volt. Ennek a városnak éppenúgy, mint az ország belső zugában levő bármelyiknek a sorsa elválaszthatatlan a tengertől. Amely Porit, a majd négyszáz éves története és történelme során, háromszor hagyta faképnél! Geológusok a megmondhatói és magyarázói, hogy milyen földtani folyamatok zajlanak le a Skandináv félszigeten. Ám az tény, hogy most évente egy centimétert emelkedik a szárazföld, ennyivel hátrál immáron harmadszorra a hűtlenné vált tenger. 43
