Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Cenner Mihály: Tétova jegyzetek a drámaíró Illyés Gyuláról

rosszabb lenne az arány, érdemes tehát odafigyelnünk még arra is, amiben talán téved. Így: pártunk a végleteikig jóhiszeműen kezeli a szomszéd országokkal, népekkel való kapcsolat ügyét. Nyilván okkal: mért is föltételeznők, hogy pl. egy-egy olyan otromba írás, mint nemrégiben az Ion Lan- carjané (Cuvint destrul Transsüvania) Valamiféle állami — vagy pártálláspointot fejezne ki. Mindenesetre megjelent — míg Illyésnek máig van ki nem

adott írása. Ilyen például az, amely az ún. „népi vita” idején íródott — amikor is nem volt igazi vita, s ennek a fél- vagy álviténak nemcsak okos, hanem szimplifikáló tételei is, ha a gyakorlatban nem, formálisan máig érvényben vannak.

Amikor a nyolcvanéves alkotót, a legnagyobbat, ünnepéljük, erről se feledkezzünk meg.

Kristó Nagy István

Tétova jegyzetek a drámaíró Illyés Gyuláról

A bőség zavara fog el, valahányszor Illyés Gyula chámaírói munkásságát igyekszem számbávenni. Harminc éve foglalkozom színházzal, színháztörténettel, de ilyen „jelenséggel” még nem találkoztam. Költőként ismertem meg, majd a Puszták népe és a Petőfi írója ragadott meg, hogy lenyűgözzön az Ebéd a kastélyban kötetével. Ezek természetesen teljesen szubjéktív benyomások; a tetszés teljesen autonóm valami, bár nem független az esztétikai kategóriáktól. De nem is akarok eszté- tizálni Illyés Gyula művei felett, csak szeretném magyarázni az áltálam érzett bőség zavarát, színházas lévén, kizárólag színpadi művei felől közelítve munkássáigát.

A bőség tálán nem is annyira színpadi művei számának szól — hirtelenjében huszonegyet számoltam össze 1948-tól 81-ig —, voltak és Vannak magyar drámaírók, akik ennek a többszörösét is megírták, Szigligeti Ede 101 drámát, népszínművet és egyéb színpadi művet vetett papírra, nem számítva fordításait. Illyés 21 drámájához én sem számítottam hozzá sem fordításait, sem színpadra történt alkalmazásait, holott azok is jelentékenyek, mennyiségben csakúgy, mint minőségben.

A bőséget talán elsősorban a téma sokféleségén értem. A parasztkomédiától a történelmi drámán át -a jelenkor legégetőbb kérdéseit foglalta színpadi műveibe. S a bőség másik részét Illyés Gyula adakozó kedvében érzem. Az ország legelső, legnagyobb (jaj, de nem szeretem használni ezeket a ,,leg”-eket) írójaként elismert, sokszorosan kitüntetett író, nem átall a Veszprém megyei Alsópáhok falusi közössége számára vidám, zenés játékot írni. Ez volt a Bolhabál, amelyet az egykori Déryné Színház mutatott be. De ide jegyezhetem a so- mogyjádi ifjúsági irodalmi színpad számára, az ő felkérésükre írt oratóriumát, Az éden elv észté sé-t. Ilyen bőséges adakozó Illyés Gyula, akinek egy- egy darabjáért szinte versengenek a magyar színházak, s1 nem volt olyan színi évad, hogy a bemutatói mellett ez vagy az színház ne játszotta volna valamelyik darabját.

i S ha meet —■ a kerekszámú születésnap ünnepi ürügyén — a színháztörténész mint néző gondol vissza a látott, hallott és olvasott IllyéS-darafookra, számomra toronymagasan emelkedik ki a Fáklyaláng. Kortörténet, amit megírt; kortörténet, ahogyan megírta, és kortörténet, amikor és ahogyan előadták. Most elsősorban az eredeti, 1952. évi előadásra gondolok. Mert a drámát — tudtommal némi átdolgozással, 1968-ban a bud a pesti Katona József Színház, a bemutató előadás színháza — főszerepekben és eredeti szereposztásban és- a színpadra állító Gellért Endre rendezését követve, felújította.

Nézegetem az egykori, 1952-es műsorfüzetet. Rajta van a kor lenyomata, mondhatnám szerénytelenül Shakespeare-rel. Harminc év távlatában és a lezajlott események ismeretében ma sokmindent másként ítélünk meg. Például Görgey Artúr alakját, akit a műsorfüzet egyértelműen hazaárulónak bélyegez. Görgey nem volt hazaáruló, csak nem volt forradalmár. A műsorfüzet szerint a Kossuthot alakító Bessenyei Ferencé a legnehezebb szerep. Akkor nem volt módom vitába szállni a műsorfüzet írójával (nincs sem aláírva, sem szignálva, ma sem tudom, ki írta), de állíthatom, hogy a Görgeyt alakító Ungvári László szerepe sokkal nehezebb volt. Miért? Mert könnyebb egy rokonszenves, a nézők beállítottságának is megfelelőbb, megnyerőbb alakot ábrázolni, mint egy eleve ellenszenvesnek megírt, és a napi politika által akkor annak minősített — hazaárulással vádolt — alakot. Mert mit csinált a színész? Embert ábrázolt; ebben az esetben méghozzá valaha élt, történelmi személyt, aki az utókor tudatában így vagy úgy helyezkedik el.

1 Görgey nem volt akárki; ezt nagyon jól tudta Illyés Gyula, a drámaíró is, mert a félisten Kossuth Lajossal nem állíthatott szembe egy szellemi törpét. Az nem lett volna méltó ellenfele, abból nem kerekedett volna dráma. De dráma kerekedett, s hozzá milyen dráma! Szabadjon megkockáztatnom: századunk nemzeti drámája.

S hogy azzá lett és lőhetett, abban talán az író mellett némi szerepe a színháznak is volt. Gellért Endre rendezte. Nevéhez fölösleges bármilyen jelzőt, Vagy „leg”-et tenni, ö volt Gellért Endre. Bessenyei játszotta Kossuthot, Ungvári Görgeyt, s a szereposztásnak volt még’ egy „telitalálata”: Józsa Mihály huszárkáplárt Bihari József keltette életre. 1 Ez most nem amolyan szokványos színházi kife10