Hevesi Szemle 10. (1982)

1982 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lisztóczky László: Magyar Kalevala-fordítások Vikár Béla előtt

A szempontok kijelölésében, az átültetés hangütésében, megoldásaiban Hunfalvy hatása érződik. Idézzünk egy rövid részletet Arany folyóiratából, a Szépirodalmi Figyelőből:

Csirkéket nevelt az anyós, nagy sereg hattyút eresztett, csirkéit a sövény mellé, hattúit folyóra vitte; jőve egy sas, szétriasztá, jött egy ölyü, elszéleszté, jött egy sólyom és elszórta, egyet elvitt Karjaiéba, a másikat Oroszföldre, harmadikat otthon hagyta.

Az, kit elvitt Oroszhonba, kedveskedő emberré lett, az kit Karjaiéiba vitt el, felnőtt, s Kalervo a neve, akit oda haza hagyott,

Untamoinen, szaporodott atyja bal szerencséjére, anyjának szívfájdalmára.

(I. h. 1862/11. 135.)

A fordításban mindenekelőtt a közvetlen intonáció, a természetesség, könnyedség, játékosság ragad meg. A szókincs gazdag, változatos. A népnyelv ízeire, fordulataira emlékeztetnek az egyszerű mondatformák. Lendületesek, töretlen ívelésűek a pa- ralelizmusok. A gondolatok izgalmas, pergő ismétlődése, „higanyszerű” — a szórendi változtatásokkal is kiemelt — mozgása és fokozatos kibomlása élvezettessé teszi az olvasást. Elénk idézi az énekmondás ősi szertartását: a Kalevala-dalosok egymással szemben ülték, felváltva, soronként mondták a szöveget, ismételték, variálták, tovább fűzték a gondolatokat. Ez a válaszoló, „feleselő”, a drámai elemeit, a párbeszédes megjelenítést is magában rejtő kifejezési forma jól érzékelhető Fábián átültetéisében. A gondolat megszületését, lépcsőzetes kifejlődését is nyomon követhetjük benne. A lassítás, késleltetés gyors, meglepetést keltő gondalat-váltásokkal keveredik. A mágikus, játékos, hajdanvolt időkre visszamutató versbeszédhez szervesen illeszkedik ez a spontaneitás, naivitás, ami Fábián fordításának fő jellemzője. Keresetlen- sége, mesterkéletlensége ezért jó hatású, ezért nem bántó itt-ott botladozó ritmusa, szándékosnak tűnő költőietlensége sem. Mintha az ismeretlen énekes előttünk keresné a megfelelő szót, a hibátlan ritmust, amelyet nem mindig sikerül megtalálnia. Tgy külsőséges jegyek felhasználása nélkül is népies-archaikus a fordítás hatása. Fábián nem erőlteti a népiességet, nem hajszolja a tájnyelvi és régi szavakat, többnyire a köznyelvből meríti szókincsét. Nála is az ősi nyolcas versformájával találkozunk. Végrímeket nem csendít föl. Az allite- ráciÓkkal egyáltalán nem törődik: így az eredeti szöveg egyik legfontosabb formai elemét száműzi fordításából.

Fábián átültetése nem hatott Barna Ferdinánd- ra, s annyira feledésbe merült, hogy Vikár Béla meg sem említette az eposz 1909-es kiadásának a magyar Kalevala-kérdést is áttekintő bevezetésében. Fábián fordítása egészen más szellemű, mint Vikáré: hiányzik belőle annak „barokkos” népiessége, formai csillogása. Inkább hasonlít Nagy Kálmán új keletű fordításához: mindketten „köznyelvű” Kalevalát alkottak.

Érdemes lenne önálló kötetben is megjelentetni. Barna Ferdinand. (1825—1895)

Az ugyancsak Hunfalvy táborában nyelvészke- dő Barna Ferdinand 1863-ban kezdett a Kalevala fordításához. Ebben az évben jelent meg Kriza János székely népköltési gyűjteménye, a Vadrózsák. Iránta a várakozást — mint említettük — már Reguly fölkeltette. A székely és a finn folklór között közeli rokonságot éreztek finnugoristáink. Kriza antológiája illusztrálta számukra a leggazdagabbat, hogy a mi népköltészetünk is rendelkezett a Kalevalára jellemző formái sajátosságókkal. Az eposz átültetésében — pl. a paralelizmus és az al- literáció alkalmazásában — építeni lehet tehát saját hagyományainkra is, Vikár KaleVala-fordítása jórészt ennek köszönheti értékeit.

Barna Ferdinánd is fordítói alapelvként fogadta el és tanulmányozta a finn és magyar népköltészet feltételezett rokon vonásait. Fordításának előszavában kijelentette: „a székely balladáik... szerkezetét leginkább tartom vala szemem előtt”. Ami azonban Vikámak nagyszerűen sikerült, néki alig- alig: csak az alapelv felismeréséig jutott el, a megvalósításig nem. Fordításán nem érződik a magyar népköltészet hatása.

Ez azonban önmagában még nem lenne baj. Vikár visszaemlékezése szerint Budenz József így nyilatkozott az átültetésről: „Barna Ferdinánd kedves barátom művének két hibája van. Az első az, hogy ő nem tud elég jól finnül. De ez csak a kisebbik hiba. Sokkal nagyobb az, hogy magyarul sem tud olyan jól, mint a Kalevala fordítójának tudnia kellene, ő nem elég költő ehhez. Azért fordítása nem is igazi Kalevala, hanem csak holmi BarneVala”. (Nyelvőr 1936. 68.)

Átvezetésül további megjegyzéseinkhez, idézzünk a Kalevala híres epilógusából:

Tanulhattak másók, én nem,

Csupán én nem menekhettem Jó anyámnak oldalától,

Egyetlenem szárnya alól,

Otthon kelle nevelésem ön házunknál megszereznem,

Édes anyám guzlsalyánál,

Bátyám faragó padjánál,

Még parányi gyerekenten, Ringyes-rongyos igecskémben.

De hát mégis, mindazáltal,

Utat törtem dalaimmal,

Utat törtem, mutatgattam,

Gályát téptem, irtogattam;

Az új ösvény itt kezdődik,

Az új pálya innen nyílik,

Termékenyebb dalszerzőknek, Tehetségesb versköltőknek A növekvő nemzedékben,

Az ifiú nemzetségben.

57