Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Németi Zsuzsa: Dargay kinetikája
Az elképzeléseiben kétségtelenül izgalmas (a környezet akusztikus jeleire fénymozgással reagáló) szerkezet elhelyezése nem tudni mennyiben volt a művész dolga. Ám tény, még ily meglehetősen amatőr módon kivitelezett formában is sokkal hatásosabb lehetett volna, ha nem egy húszezres panel kockákból fölépített lakótelep sivárságát visszhangozza — hihetetlenül csúf, mert rosszul megválasztott színeivel és küllemével — hanem, mondjuk egy park hangulatát élénkíti... Épp ezért talán nem tévedek, azt hívén, Dargay- nak csak ez a legutóbbi kiállítás az, amely végérvényesen el tudja fogadtatni „kinetikáját”. ★ A kinetikus szobor kifejezési formájának ténye olyan térbeli állapot elismeréséhez vezet, amely nem merev tömegek helyzeti vizsgálatának az eredménye, hanem mozgási tények és mozgási alakzatok látható és láthatatlan működéseiből, bizonyos értelemben tehát erőmezők összefüggéseiből áll — írja Moholy-Nagy László 1929-ben megjelent, Az anyagtól az építészetig című könyvében. A definíció alapján érthető, hogy Dargay alkotásaiban is elsősorban az a legmegkapóbb, ahogy a lent, a fent, a külső, a belső egyidőben (mozogva, tehát pillanatonként másként és másként) áthatja egymást, tükrözi az anyag erőviszonyait. Persze hatásos már maga a „tálalás” is — miért ne ejthetnénk szót erről is, az oly sokszor közönségesen megrendezett tárlatok ellentéteképp — ahogy a hatalmas nyersszín, fehér vagy fekete paravánok lenyűgözővé emelnek egy-egy forgó villogó „micsodát”. Az elegáns bemutatás azonban szerencsére egyáltalán nem fedi el azt a szinte nyüszítő félelemérzetet, melyet az egész tárlat sugall. Félelem a technika felülkerekedésétől, a hideg fém uralmától, a természet elvesztésétől. Félelem az elidegenedéstől, attól, hogy rövidesen az emberi kapcsolatok, cselekedetek, érzelmek, gondolatok is oly kikutathatok, kiszámíthatók lesznek, mint a fa, az alumínium, a krómnikkel — a szerkezet, a mozgás, a fény ... Persze, ha egyáltalán nem sivárul el lassan az ember maga is úgy, mint a rá visszaható környezete. Dargay ezúttal bizonyítja, hogy nemcsak elméletben tudja, hogy mit akar, de véleményét a gyakorlattal, a művekkel is képes nívósán kifejezni. Semmit nem bíz a véletlenre. A hirtelen ötletekre. Tervez, elemez, kimér, kutat, és „leképez”, birkózik az anyaggal, megpróbálja hatalmába keríteni, megpróbál mindenkeppen ő felülkerekedni, Igaz, aki akarja, e fénymozgatásokat, a térbeli reliefeket, a grafika vonalának térbe átemelését fölfoghatja akár különc játéknak is. Azaz talán mégsem. Túl hideg ez a világ, még akkor is, ha hajlatok, ívek próbálnak lágyságot, puhaságot csempészni a rideg fémfelületek közé. És túl színtelen, a helyenként megjelenő élénk kékekkel, pirosakkal, mi több, a vörösréz melegsége ellenére. Világos a gondolat. Amit látunk, érett, kifejező intelem vigyázzunk, milyenné alakítjuk a jövő kor szellemét. E véleményem szerint markánsan lezáruló korszák után nyilvánvalónak látszik a művész előtt álló feladat, megsokszorozni a témákat, föltárni újabb diszharmóniákat, netán harmóniákat... Németi Zsuzsa 8
