Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Balogh László: Néhány gondolat a kinetikáról
jelen tömörül —, az ükanyák és az édesanyák falusi, szabolcsi nemzedékei. Összetartozásuk oly erős, hogy csak Nagy Sándor mintázhatta meg Váci Mihály farkasréti síremlékét. S amikor Rat- kó József „Az öregek”-ről ír, abban az ő figyelme is benne rejlik. Ratkó e sorokat Veres Péternek írta, de Nagy Sándorra is tartozik a költői rezigná- ció, az élet bennük keringő, áramló folyamatossága: „Az öregek, a gyönyörűek, a soha elnyugvó kezűek halállal hűek.... Ahogy az asszony a kutat, húzogatja a szél az ágat, s megtelik zölddel a világ.” Senki olyan tisztán nem mintázta meg az öreg parasztok ráncokká gyűrődő szépségét, mint Nagy Sándor! És életük feltartóztathatatlan szolgálatát, csöndes erejét? sem. Mindegyik szoborembere magvető, tekintete, karja élet, új élet. Igaz, hiányzik szobraiból Breughel parasztjainak kedélye, keményebb, zordabb ez a vidék, ez a történelem, de a mozdulatukban ott villan nemcsak a zárt komorság, a munka magánya, hanem a remény is. E paraszt-dolmenek tovább ringatják az időben a szatmárcsekei fejfák sűrű üzenetét, a kalocsai királyfej gömbölyded, bajúszos érett, telített hallga- tagságát. Az ő szobrai tiszta tekintetű parasztembereket ábrázolnak, akik örökké tükörbe nézhető egyenes jelleműek, szilárdak, frontális jelükben ősnyugalom sűrűsödik, földből, fényből épülő erő, így szakadnak időből térbe. Nevük: paraszt. Nevük: nyár. Nevük: ember. Nevük: jövő. Darabosságuk a legnagyobb finomság. Nagy Sándor kőföldjéből megnyugtatóan pillant ránk a megküzdött békesség. És a mindig újítani tudó Hatvani Galéria érdeme, hogy ezzel a békességgel az idei esztendő tavaszától őszéig egyszerre három szabadtéri kiállításon — Galériakert, Afit-park, parádsasvári iskolakert — szembesülhetnek a művészet iránt fogékony emberezrek, Losonci Miklós Néhány gondolat a kinetikáról Nem hiszem, hogy a képzőművészeten belül a kinetikus művészetnek szüksége volna a szóbeli, tehát verbális magyarázatokra, benső lényegének megértése szempontjából. Egy vizuálisan átélt történet, jelen esetben egy kinetikus művészeti esemény „tartalmát” nem teszik érthetőbbé és világosabbá a „magyarázatok” vagy bármilyen jellegű elméleti fejtegetések. Véleményem szerint a képzőművészet számára a megértés maximája a látás síkján zajlik le, sőt ott is rögzítődik. Felvetődik akkor az a kérdés; hogy minden más síkon végzett értelmező és megértési tevékenység a képzőművészet számára fölösleges? A válasz; nem teljesen —, de ... a verbálisán végzett és közölt értelmező fogalomalkotás képtelen azt kifejezni, amit a figurális fogalomalkotás autentikusan végez el a térben és időben lezajló esztétikai esemény kapcsán. — Amiben a verbális értelmezés segíthet a vizuálisnak, az inkább csak kiegészítő lehet. Az így elmesélt műleírás viszont annak a történetnek lesz a pontos és exponált képe, ami ténylegesen lezajlott. Megpróbálok én is egy ilyen „verbális klisét” elkészíteni, elmondani. (Természetesen a kinetikus művészet szféráján belül maradva.) Bevezetőül a kinetikus művészet kialakulásáról és előzményeiről kell szólni néhány szót. A kinetika sem önmaga szikrájából született meg, hanem az önmagát megelőző művészeti és szellemi törekvések ötvözeteként fejlődött ki a század eleji új művészeti áramlatok végakkordjaként. Elég itt arra utalnunk, hogy a húszas években a képzőművésze ti konstruktivizmus eléri tetőzési maximumát, mint szellemileg közérthetővé vált művészeti forma. A kinetikus művészet jövetele tehát várható volt. — Születése pedig minden vajúdás ellenére természetesen következett be, és immár lassan hatvanéves lesz;, ha Moholy Nagytól számítjuk dátumát. E művészet benső karakterének kialakulását nagyban befolyásolták a múlt századvég és századunk elején lezajló tudományos és társadalmi események. Ezek az ismert események nemcsak a társadalmi közgondolkodást befolyásolták, hanem a képzőművészetben megindult mozgásfolyamatokat is egyre inkább arra az útra kényszerítették, hogy a változások szükségességét per- manenciába tartsák. Az állandó és folyamatos mozgás — a technikai fejlődés felvetette annak a kérdésnek a tisztázását, hogy a fejlődés által kialakult új társadalmi helyzetben, a tudomány és az ember kapcsolatát újra átgondolják. A művészeti és az esztétikai vizsgálódások területén pedig fellépett egy olyan igény, amely az új gondolatoknak megfelelő tükrözési formák kutatására inspirálta a művészeket. Ebben a legfontosabb szempontnak a forma milyenségét és hogyanját tekintették a megoldandó feladatnak. Figyelembe kellett venni a kor által felkínált technikai eszközök, az ipar produktivitásának beépítését az új „hogyan” és „milyen” megvalósításában. Ennek a feladatnak a megoldását a kinetika vállalta magára. E történeti előzmények után nézzük meg mi történik a kifejlődés folyamatában. A kinetika lassú fejlődési folyamatában egyik legfontosabb tényként kell elkönyvelnünk azt, hogy megvalósult egy olyan új kapcsolatteremtést szolgáló megjelenítő forma, amely levált a hagyományos formaértelmezés világáról, hogy új formarendjével és transzformatív jellegével, adekváitan tudja közölni és továbbítani a már említett tudományos és társadalmi gondolatokat. Ez az adekvát közvetítő forma: maga az esztétikus esemény, vagy 5
