Hevesi Szemle 10. (1982)
1982 / 2. szám - KÖNYVESPOLC
pontja lehetett. Sokáig maga a politika sem vette jó néven, ha a tudományos, érdeklődés a népi demokrácia története felé fordul. Az ötvenes években pedig sokszor a tudomány örülhetett annak, ha kiszolgálhatta a politikát. De felmerültek olyan koncepcionális kérdések is, amelyek nemhogy elősegítették volna a tisztánlátást, inkább összekuszálták a frontvonalakat. A terjedelem szűk volta következtében, ezennel csak két kérdésre irányíthatjuk a figyelmet. Az egyik ilyen kérdés volt sokáig az, hogy a felszabadított területeken, s ez mindenekelőtt a legkorábban felszabadított keleti területekre vonatkozik, a kibontakozó népidemokratikus átalakulás nem természetszerű szerves belső fejlődésből fakadt, hanem kívülről rákényszerí- tett akaratból. Ugyancsak gyakori, szintén félrema- gyarázotlt vagy tudatosan elferdített helyzetfelmérés származott abból a véleményből is, mintha a kommunista vezetés már közvetlenül a felszabadítás után a proletárdiktatúrára való áttérést, mint közvetlen stratégiai célkitűzést hangoztatta volna. Korom Mihály tanulmánykötete nem ilyen prekoncepciók figyelembevételével íródott. A szerző, aki éppen a közelmúltban jelentetett meg egy nagyobb monográfiát, mostani munkájában a Kelet-magyarországi, a Duna—Tisza közének Gyöngyös—Eger—Miskolc vonaláig tartó peremvidéke — és a Baranya— Tolna megyei részek által körülhatárolt országrészek felszabadulás utáni történetét boncolgatja. Nyomon követi a katonai események alakulását, de fő figyelmét a politikai viszonyok alakulására, s az azokat befolyásoló tényezők összegzésére fordítja. Világosan igyekszik kirajzolni azokat az erőtényezőket, amelyek a helyi viszonyokat leginkább befolyásolták. Az ország 44 őszére felszabadult területeinek helyzete még meglehetősen ellentmondásos volt. Az ország egy része, köztük a főváros is, nemcsak hogy hadműveleti terület, hanem olyan politikai erők felvonulási területe is, amely még mindig a németekkel való együttműködést szorgalmazza. De ugyanakkor a keleti felszabadított területeken már olyan demokratikus baloldali átalakulás bontakozik ki, amely célul tűzi ki az élet újraindítását, a nemzeti összefogás politikájának gyakorlati megvalósítását, a német szövetségből való kiválást, és az aktív antifasiszta harc megindítását. Mint köztudott, a Horthy-féle vezetés a háborúból való kiugrás gondolatát össze akarta kötni a rendszer átmentésének gondolatával és egy finnországihoz hasonló semlegesség gondolatával kacérkodott. Ez azonban több oknál fogva nem sikerült és nem is sikerülhetett. Már a koratéli hónapokra nyilvánvalóvá vált, hogy a felszabadított területeken szerveződő népi kiútkeresés organizáltabb, s főleg szélesebb tömegbázisra támaszkodó mozgalom annál, semhogy megelégedjen az ország függetlenségének újbóli visszaállításával. A szerveződő demokratikus népi mozgalom ha nem is egységesen értelmezett programmal, de annál szélesebb tömegbázissal rendelkezett. Korom Mihály tanulmányának éppen az a lényege, hogy nem leegyszerűsítetten törekszik az eseményekkel és történeti tényekkel is gazdagon alátámasztható népi demokratikus átalakulás felvázolására, hanem árnyaltan jeleníti meg azokat a politikai erőket és törekvéseket is, amelyek érdekeltek voltak ugyan a nemzeti függetlenség kivívásában és a fasiszta uralom felszámolásában, de a demokratizálásért indított harcot már nem tekintették szívügyüknek. A szerző helyesen ábrázolja, hogy ezeket az erőket mégsem lehetett kihagyni sem a kormányzati koalícióból, sem az egyéb hatalmi szervezetekből. Így a nemzeti egységfrontba tömörültek ugyan olyan erők is, amelyek később szembefordulhattak a kibontakozó népi demokratikus átalakulással, de az adott szituációban a nemzeti ösz- szefogás bázisát adhatták. A népi erőknek ez az összefogása természetesen kitapintható volt a megyében is. A megye 1944 november végére szabadult fel, s ezt követően szinte azonnal megindult a népi szervezetek kiépítése. Csaknem mindenütt gyorsan eltávolították a régi horthysta vezetés helyi képviselőit, s hozzáfogtak az új közigazgatási szervek megszervezéséhez. A megye ugyan távol esett az országos eseményekre döntőbb politikai befolyást gyakorló szegedi, debreceni centrumtól, de ezek ellenére is friss pezsgés alakult ki a megye városaiban, mindenekelőtt Hevesen, Gyöngyösön és a megyeszékhelyen, Egerben. A közigazgatás újjászervezése együtt járt a politikai élet megindulásával. A megalakuló Nemzeti Bizottságok nemcsak a közigazgatás új szervezeti kereteit jelentették, de sajátos politikai hatalmi szervezetet is. A megyei Nemzeti Bizottság elnöki posztjára ugyan egy elég jobboldali gondolkodású kisgazda politikus Milasin Koméi került, de a bizottságban már természetesen helyet kaptak a későbbi koalíciós pártok képviselői is. Korom Mihály kötete nemcsak azáltal tűnik ki az utóbbi időszakban oly nagymértékben kiadott, e korszakkal foglalkozó történeti tanulmányok közül, hogy a helyi eseményeknek nem tulajdonít jelentőségüknél nagyobb szerepet, hanem azáltal is, ahogyan azokat az országos politika fő erővonalaihoz hozzákapcsolja. De újat hoz a kötet koncepcionálisan is, hiszen a felszabadított területeken kibontakozó népi demokratikus fordulatot olyan eredménynek tartja, amely nem kívülről ráerőltetett változása a nemzetnek, hanem a belső, elemi erővel feltörő társadalmi mozgalom szerves következménye. így azok a politikai, társadalmi változások, amik 44 őszén és 45 kora tavaszán bekövetkeztek nem kívülről ráerőltetett pressziók eredményeinek tarthatók, hanem azok egy sajátosan értelmezhető magyar népi demokratikus forradalmi fejlődés tipikus jegyeinek foghatók fel. Szőke Domonkos Herzen olvasása közben (Gondolatok a könyvről, az olvasásról) Olvasom Herzen leveleit, s hallgatom a rádiót. A műsorban Keresztúry Dezső beszél (közelebb állunk az igazsághoz, ha azt mondjuk vall) a könyvekről. Kitörölhetetlenül csengenek fülemben az egyszerű, okos szavak: „A könyv az ember egyik legfontosabb találmánya, múltak őrzője, jövendők nevelője, a művelődés folytonosságának fönntartója... Egész életem könyvek társaságában, igézetében folyt le. A jövőt sem tudom elképzelni könyvek nélkül, ... olvasás nélkül nem tudnék élni: szükségem van rá, mint a vízre, a levegőre”. Két távol eső világ és ember — legyőzve az idő és tér szabta korlátokat — találkozott. Különösenk tűnhet, de rokon lelkeknek érzem őket. A múlt század orosz forradalmi demokrata gondolkodóját, íróját, kritikusát, publicistáját és századunk magyar irodalmi életének kiemelkedő egyéniségét közel hozta bennem az olvasás semmivel nem pótolható élményének hang- súlyozása, a könyv határtalan tisztelete, szeretete. Régi igazság, megcáfolhatatlan tény, hogy a könyvek, az olvasás megszerettetése a gyermekkorban kezdődik. így volt ez A. I. Herzen (1812—1870) esetében is. Az előkelő nemesi családban született gyermek édesanyja, nevelői s a tudományok iránt érdeklődő apa gazdag könyvtára révén korán kapcsolatba került a könyvekkel. Kezdetben — mint a gyerekek általában —, válogatás nélkül olvasott. Orosz gyermekmesék, Ha Fontaine meséi, útleírások, színházi műsorok, francia regények tarkították olvasmányai palettáját. Ezek sorából kiemelkedik az első igazán mély élményt adó mű, Beaumarchais: Figaro házassága. De gyermekkora, serdülőkora kedvelt írója volt Schiller is, aki egész életén kísérte, akihez életének bensőséges, válságos óráiban bizalommal, megnyugvással fordulhatott. A Schiller-hősök tisztelete fűzte össze életreszóló barátsággal az ifjú Herzemt és a kor jeles költőjét, Ny. P. Ogarjovot. E hősök szabadságeszménye, harcuk az elnyomottakért, az igazságtalanság ellen, nemcsak mély nyomokat hagytak lelkűkben, de egyúttal eszményképek is lettek számukra. A „Haramiák” társadalom ellen lázadó, saját szabadságáért Is küzdő Karl Moor-ja, a zsarnokság ellen teljes szenvedéllyel kiálló, másokat is lángragyújtó 61
