Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 4. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Pogány Ö. Gábor: Sz. Nagy Mária-kiállítás a Hatvani Galériában
góságukat elárverezték. A belvárosi szép otthonukból, a szegénynegyedbe, Rozengrachtra kellett költözniük, melynek valami haszna is volt: még közelebb került az egyszerű emberek életéhez, mely munkásságának meghatározója lett. Ekkoriban (1661 körül) jött hozzá Aert de Gelder, aki az öregedő mester leghűségesebb tanítványa lett. Egyik festménye neki is a Szépművészeti Múzeumban van. Munkásságának utolsó korszakában több emlékezetes hatású képét alkotta Rembrandt, melyek közé A zsidó menyasszony, a Saul Dávid hárfa- játékát hallgatja és más jeles festményei tartoznak. 1662-ben még meglevő barátai révén megbízáshoz jutott, s elkészítette A posztóscéh elöljárói című csoportarcképét. Az ezt megelőző évben (1661) az amsterdami új városháza számára hozta létre élete legnagyobb méretű kompozícióját, a Claudius civilis lakomája című művét. E képében a megrendelők ismét csalódtak és átdolgozásra akarták bírni, de ő nem állt kötélnek, inkább földarabolta. Elveiből, eszményeiből nem engedett. Emlékezetében mire ideért Rembrandt, a szíve mind jobban elszorult. Hiszen pár évvel ezelőtt (1663) halt meg Hendrick je és utána, 1668-ban, hunyt el huszonhét évesen fia, Titusz is ... * Életének felidézésében eddig jutott el Rembrandt, mire utolsó önarcképével (1669) elkészült, mely ma a hágai Maurithuis kincse. Portréját maga elé tartva, a jól ismert hasonmását kutatgatta. Megfestett vonásait, lélekteljes pillantását és fájó mosolyát szemlélgetve vette tudomásul, hogy az évek elszálltak fölötte, s egyedül maradt. Míg vénülő arcát, viseletes sapkáját és hajlott hátát nézegette, szerénysége vajon megengedte-e neki, hogy tisztán lássa igazi művészi nagyságát, azt a géniuszt, aki a szakkönyvek adatai szerint mintegy 600 festményt, 1400 rajzot és közel 300 rézkarcot hagyott az emberiség számára gyönyörködésül. Szelesi Zoltán Sz. Nagy Mária kiállítása a Hatvani Galériában A magyar szobrászat igencsak rokonszenves irányzatához tartozik Sz. Nagy Mária munkássága, ahhoz, amelyikre Beck ö. Fülöp, Medgyessy Ferenc nevének említésével szoktak utalni. Ezen nem csupán az anyagszerű plasztikai gondolkodás értendő, de egyfajta, sajátosan helyi jelleg is, általánosabban minősítve, talán az a nemzeti színezet, ami szellemiségében, hangvételében népi kötődést, közvetlen egyszerűséget is jelent. Nagy Mária a maga szerény, de következetes módján ragaszkodik az élet magától értetődő adottságaihoz, nem keresi a különleges, meglepő motívumokat, arról vall, ami mindenkivel megeshet, s amit bárki tapasztalhat. Felismeri a mindennapi esetek, tipikus jelenségek egyetemes jelentőségét, megérzi a nagy számok törvényében is — többnyire rejtetten — érvényesülő lírát. Műveinek címéből ez a tömeges számszerűség olvasható ki, a valóságnak az a tényszerű meghatározottsága, ami végül is az emberiség sok évezredes történelmévé áll össze. A sors az anyák vállára rakja a lét nehézségeinek nagy részét. A többségben levő szegények sokat várakoznak, kubikolnak, töprengenek, menekülnek, emlékeznek. S ki-ki teszi a magáét, ahogyan megszokta, a bevett gyakorlatnak megfelelően, az ésszerűség követelményeit figyelembe vevő és bevált módszerek szerint. A fürdőzés, napozás, üldögélés, gondolkodás, merengés, félelem, remény, szeretet szinte mozdulatlan cselekménye tölti ki századok feljegyzetlen krónikáját, földrészek megíratlan szociográfiáját. Az olyan művész — mint amilyen Sz. Nagy Mária — az említeni egyébként alig érdemes események lelki hátterének, érzelmi feltételeinek, kényszerű folyamatainak a tudatosítója, finom szépségeinek feltárója. A klasszikus hagyományok gépies alkalmazásának unalmától éppen ez a fajta szemlélet szabadította meg korunk szobrászatét, az ilyen bensőséges tartalmak, meghitt légkört árasztó művek megalkotásának az igénye. Nincs könnyű dolga Nagy Máriának, amikor érvényesíteni akarja a maga egyéniségének, hajlamainak az indítékait. Apósa, idősebb Szabó István, a bányászok, nógrádi falvak művésze, Észak- Magyaronszág Kossuth-díjas fafaragó mestere; férje, ifjabb Szabó István, Munkácsy- és SZOT-díjas szobrász, nemzedékének egyik legjobban felkészült, sokoldalú képviselője. A család férfitagjai — persze — nem kívánják befolyásolni a meny, a feleség alkotómunkáját, műveik jelenléte azonban elkerülhetetlen. Sz. Nagy Mária művészetének értékelésekor azt is számításba kell venni, hogy ilyen környezetben is önálló tud maradni, egyértelműen megkülönböztethető stílusa van, a saját hangján szól, személyétől függetleníthetetlen mondanivalókat fejez ki. Hármójuk közül mintha ő áll4
