Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - JELENÜNK - Kovács Sándor: A termelőerők Heves megyei fejlesztése II. rész
A termelőerők Heves megyei fejlesztése II. rész b. A termelési viszonyok változása Heves megye mezőgazdasági termelőerői a fel- szabaduláskor rendkívül elmaradottak voltak, az egész megyében a kézi munkaerő alkalmazása dominált. Az agrár túlnépesedés gondját időlegesen megoldotta az 1945-ös földosztás, ugyanakkor a mezőgazdasági eszközök, igavonó állatok nagymértékű pusztulása nehézségeket okozott a föld megművelésében. Ezen az állapoton valamelyest javított az első szövetkezetek létrehozása, a gépállomások szervezése, de az agrárpolitikában mutatkozó ingadozások egészen az 50-es évek végéig nem segítették számottevően a fejlődést. A termelés nagyobb mérvű növelését — a belterjes gazdálkodást, öntözést, műtrágyázást, gépesítést — mindenekelőtt az elaprózott kisüzem, másrészt az anyagi eszközök (jövedelem, gép, műtrágya. stb.) hiánya akadályozta. Bár az első ötéves terv elején elértük a háború előtti gépesítettséget, ezek az eszközök az állami gazdaságok, vállalatok, gépállomások tulajdonában voltak. Területi elosztásuk aránytalan, miután többségük az alföldi részeken dolgozott, a hegyvidéki mezőgazdaság ellátottsága továbbra is alacsony volt. A nagybirtok megszüntetése után megérett a helyzet a szocialista nagyüzemi keretek, új szocialista termelési viszonyok kialakítására is. Ehhez a munkához megyénkben is a párt útmutatása alapján fogtak hozzá, s három év alatt sikeresen végrehajtották azt. A nagyüzemi gazdálkodás rövid idő alatt bizonyította életképességét; az állami felvásárlás, a támogatások és kedvezmények vonzóvá tették az egyéni gazdák számára is a termelőszövetkezetet. 1960-ban lényegében sikeresen befejeződött az átszervezés, 167 termelőszövetkezet jött létre, mintegy 60 ezer taggal, ezek 400 000 kh-on folytatták a gazdálkodást. Az első időkben a közös gazdálkodás kialakítása sok gondot okozott: kevés volt a vezető szakember, hiányoztak a közös alapok, eszközök' stb. A munkafegyelem megszilárdítása, az új gazdálkodási gyakorlat kialakítása 2—3 évet vett igénybe, amelyhez sok segítséget adtak az ipari üzemek is. A jelentős eredmények mellett nem szabad szó nélkül hagyni azokat a gondokat, amelyeket az időjárási tényezők mellett a közgazdasági szabályozók okoztak a túl merev ár, jövedelem, illetve elvonási politikával. A különböző beruházások állami támogatásának megszerzése a gazdaságos termelési szemléletet, a gazdálkodási színvonal emelésének szükségességét gyakran háttérbe szorította, s éppúgy rontotta a társadalmi hatékonyságot, mint a háztáji és kisegítő gazdaságok időleges háttérbe szorítása. A mezőgazdasági nagyüzemek közötti együttműködésnek megyénkben három fázisát különböztethetjük meg. Az első szorosan összefüggött a technikai elmaradottsággal, az elaprózott, éppen hogy létrejött szövetkezetek tapasztalatlanságával, tőkeszegénységével. Az egymásrautaltság, a gépállomásokkal, állami gazdaságokkal való szoros kapcsolat, a segítségnyújtás mindennapos volt. A fejlődés során a vállalatszerű gazdálkodási rendszer szélesedésével jelentős eltérések keletkeztek az akkumuláló képességben és a jövedelmekben. A korszerűsítések, a ténylegesen „nagyüzemi” feltételek megteremtése rendszerint meghaladta egy-egy termelőszövetkezet erejét. A 70-es évek elejére több egyszerű társulás alakult, főleg az állattenyésztési feladatok megoldására (szakosított sertés és szarvasmarha telepek építésére, baromfi- keltető üzem létesítésére). A harmadik szakaszban erőteljesebb törekvések tapasztalhatók a vertikális integráció megvalósítására (UREBETIN — cukorrépa mellékterméket hasznosító társulás, közös beruházások a konzerv- és bőriparban a feldolgozó vállalatokkal), emellett továbbra is létrehoznak egyszerű gazdasági társulásokat (Agroplan — közös légi növényvédelmi vállalkozás, társulás az iparszerű termelési rendszerekhez stb.). 1975-re a nagyüzemek mintegy kétharmada lépett be az iparszerű termelési rendszerekbe. Az 1970-es évek közepére több termelőszövetkezet lépett kapcsolatba csehszlovákiai üzemekkel, kihasználva az éghajlati tényezőkből eredő aratási-vetési időpontok eltérését. A kölcsönös segítségnyújtás jelentősen rövidítette a betakarítási és vetési munkák idejét, fokozta a biztonságot. Az együttműködésben, társulásokban rejlő lehetőségek koránt sincsenek kihasználva. Számszerű növelésre is lehetőség van (zöldségtermelés és feldolgozás; extenzív és intenzív állattenyésztés megoldása kölcsönös előnyök alapján az északi és déli termelőszövetkezetek között), de a tartalékok feltárásával is tovább lehet növelni megyénk mező- gazdaságának hatékonyságát. Jól megválasztott melléküzemági tevékenység — döntően mezőgazdasági termékfeldolgozás — fokozza a termelés biztonságát, csökkenti a mezőgazdasági termelés és ipari feldolgozás közti feszültséget. c. A föld hasznosítása, védelme Megyénkben is kiemelt feladata volt a különböző állami és gazdálkodó szerveknek. Ennek ellenére az országoshoz hasonlóan Heves megyében is jelentős a mezőgazdasági művelésből kivett terület, melynek nagyobb részét az ipari létesítmények, tározótó, város, vagy községépítés, útépítés céljára sajátítottak ki. Emellett a 70-es évek közepére — főleg a dombvidéki, nehezen művelhető szőlő és gyümölcs termelő földeket tömegesen hagyták el mind egyéni gazdák, mind nagyüzemek. Ezek hasznosítása később újraparcellázással, zártkertek alakításával nagyrészt megtörtént. Megyénkben jelentős területet fenyeget az erózió és a belvíz, ezért a nagyüzemek létrejöttével egyidőben megindult a megfelelő talajművelés kialakítására, művelési ágazat váltásra, a belvízrendszerek kiépítésére irányuló törekvés. Ezenkívül je27
