Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Gyurkó Géza: Özvegy Néhainé

Özvegy Néhainé — ... és akkor rágyújtott egy cigarettára? — ... igen. Rá. — De miért éppen akkor? — Mert már régen nem dohányoztam. Mert már arról is leszoktam, és úgy gondoltam, hogy most már úgyis mindegy. És rágyújtottam ... Özvegy Pandur Béláné mindössze negyvenöt éves és mindössze két éve özvegy. A szomszédok szerint, de hát /ki ad hitelt a szomszédbeszédnek, szóval, a szomszédok szerint a csendes és nevé­hez méltatlanul lágy férfit zsandártermészetű fele­sége vitte a sírba. Ami persze a zsandárság fo­galmának félreértelmezéséből is adódhatott. Az úri­lánynak nevelt és a férje által, ha a nagy nyilvá­nosság előtt nem is, de szűkebb körben úriasz- szonynak vallott és tartott Pandúr Béláné, szüle­tett Majsai Karolina, ezt el is várta. Hogy annak tartsák. Máson koptatott volna a kor, legalább az úriság mázának vastagságán, de Majsai Karoli­nán még az idő sem fogott, már ami úri mivol­tát illeti. Nem úgy volt ő úri, hogy előkelőén elzárkózott volna bárkitől is. Ö úgy volt úri, hogy mindenkihez volt egy jó szava. Ő adta a szavait, kegyesen, osz­togatva, mint az alamizsnát. Bármerre is fordult meg, a bérház körfolyosóján vagy a boltban, ahová kommissiózni járt — sokan nem is értették, mi a fene az a kommissiózni —, a többi halandó be­vásárlók között, mint valami uszályt, hordta ma­ga után a jó szót osztó úriságát. — Ó, tessék csak, ön kérem, előbb jött... — Ó, kedves kisasszony, ha lehetne tíz deka szalámit, de vékonyan... Ó, köszönöm, hogy ön milyen kedves. — Ó, ha megengedi, tartom önnek, asszonyom az ajtót, míg kimegy ... ... és ózott, oly előkelőén és leereszkedően, hogy akinek ajtót nyitott, az legszívesebben rácsapta vol­na, akinek megköszönte a szalámit, az azt is bán­ta, hogy egyáltalán bolti eladó sorssal verte meg az isten, mert effajta nyafka vevőket kell kiszol­gálnia. Hát ilyen volt Pandur Béláné. Meg olyan, aki tudta tűrni sorsát. Hogy olyan egyszerű, volta­képpen hozzá méltatlan, de valójában mégiscsak jobb sorsra érdemes ember mellett kellett élnie életét, mint amilyen ez a Pandur. Magázta. Az ágyban is. — Ne csinálja kérem, ez így ízléstelen! — Mi az istenfája ízléstelen neked? — huppant a fenekére és az ágy szélére az első ízben Pandur Béla, még mint gyanútlan és szűz férj. Pandurné kifejtette, hogyan és miként ízléses, amiből nyil­vánvaló volt, hogy másként ízléstelen. Ettől a perctől kezdve, Pandur húsz éven át impotens volt otthon. Nagy néha, mély lelkiis- meretfurdalások közepette kapott igazolást, egy­két arra hajlamos nőszemélytől — ez a kifejezés a mindent tudó, de mindenbe belenyugvó Karoliná­tól származott egy alkalommal, így jelezvén, hogy van olyan úriasszony, hogy ne csapjon patáliát — miszerint impotenciája csak a hitvesi ágy hidegé­ben állítja őt megoldhatatlan feladat elé. Pandurné Majsai Karolina hűséges és hideg nő lévén, voltaképpen semmiféle gondot nem csinált férje évenkénti hűtlenségéből. Sőt, valójában ez volt az egyetlen, amit titokban tisztelt benne. Olyan elegáns és előkelő dolog, ha egy férfi időnként kirúg a hámból, ha szeretőt tart, s ha utána se­rényen és szerényen visszakullog hitveséhez. Egyébként, ha Pandur hazajött a gyárból, ahol mint beosztott tervezőmérnök dolgozott, csak le­vetett cipővel léphetett be az otthonába: — Ha mi nem tudunk és nem is ildomos ma­napság cselédet tartani, s emiatt én vagyok a maga cselédje, kérem, legalább tisztelje meg há­zunk tisztaságát. Pandur, valahányszor meghallotta ezt a kifeje­zést, hogy tisztelje meg házunk tisztaságát, min­dig azon töprengett, hogy megőrüljön-e vagy meg­örüljön. És a két érzés között, korántsem csak az írásjelek különbsége volt a döntő, hanem a benne viaskodó kétségtelen és nyomasztó tisztelet hű­vös és előkelő neje iránt — lám, egy volt szakérett­ségis, okleveles mérnök is lehet sznob — gyűrkőz- ve ez a düh érzésével, hogy legjobb lenne egyszer agyonütni ezt az előkelő és lassan hervadó szob­rot. Dehát nem volt oka rá. Illetőleg lett volna rá oka, de az nem lehet ok. Hogyan öljön meg valakit valaki, amikor esetleg áldozata ugyan min­dig mártír arccal, a kiszolgáltatottság látszatával kétségtelenül zsarolja őt, de egy szót sem szól, ha fizetéskor odaadja azt. amit odaadhat. Hogyan öl­jön meg valaki olyasvalakit, aki főz, mos, takarít rá, tisztán tartja a házat és tudomásul veszi, hogy időn­ként még nőszemélyekkel is van dolga? Mindegy, hogy milyen időközönként. S végül, ho­gyan öljön meg valaki egy olyan hitvestársat, akit ugyan senki nem szeret a bérház lakói közül sem, akihez nem lehet elhozni sem barátot, sem főnö­köt, de aki maga sem szeret senkit, maga sem barátkozik senkivel, ám akivel végül is köznani értelemben, példás családi életet él, két évtizede immár. Hogyan? Sehogyan. Ez nyilvánvaló, öt esztendei, ilyetén őrlődés után Pandur Béla úgy döntött, hogy hátralevő és még nem kevésnek ígérkező éveit kéotelen ezzel a nő­vel leélni. De képtelen, mert indokolatlannak érez- né, elhagyni is. A mindig lágynak ismert, akarat­gyenge, a feleségét két lénés távolságból tiszte­lettel követő Pandur, életében egyszer és utoljá­ra kemény elhatározást tett. Felakasztotta magát a vécéöblítő vascsövére. Bevallom és belátom jómagam is, aki e króni­kát írja, hogy nem ildomos helyen és nem mél­tóságteljesen következett be ez a halál. így érez­12

Next

/
Oldalképek
Tartalom