Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 1. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Cs. Varga István: A nagyság férfi és női dimenziója

monódiává változik. Az Utolsó kísérlet a teljesség igényét célzó társadalmi körkép, befejezetlensége ellenére is. Az Égető Eszter monódiának induló regény, amely a társadalmi körképbe való átnövést példázza. A monódia közelebb áll a drámához műfaji, tipológiai szempontból is. Németh monódiái regénydrámák: a lélekábrázolás teljességigényével a sorson keresztül mutatják be az életet és a valóságot. Némethnek Dosztojevszkijhez hasonlóan eszmékből és eszméknek élő hősei vannak. Az eszmék az élet intim szféráit is meghatározzák. Gre- zsa Ferenc állapítja meg: „Az Iszony tudatos formaépítő törekvése: a regény közelítése a tragédia műfajához... A három fejezet szinte a klasszikus tragédia katarzissal záruló három fölvonása ... A főhős kilép a tragikumból, helyreállítja a megsértett erkölcsi világrendet, eszményeit avatja életelvvé.”

Németh emberideáljának inkarnációja az író és hőse közti „epikai distancia” alapján megy végbe a mély személyesség és a lírai fogantatású realista ábrázolásmód, a tulajdonképpen „leírásba ojtott pszichológia” ellenére. Az inkarnáció folyamata a regények kariatidáin és a drámák férfihősein át vezet az Irgalom eszménnyé tisztuló hősnőjéig. Az író élete és műve fényesen cáfolja a pesszimista minősítést. Németh tragikus szemléletű, bajlátó író: „A tragikum nem azt mondja: úgyis elbukom; hanem azt mondja: ha el is kell buknom. A tragikus ember ragaszkodik a világnak azokhoz az erőihez, amelyek benne, népében, ügyében összefutottak. „Minderre az egyik legszebb bizonyíték: a Széchenyi. A főhős tragikumát nem az alkatban hordott végzet, nem a görög Anankhé, nem is az önmagukat megbosszuló sorskörökbe tipró emberi kiválóság, hanem a valóság, az egyéni és nemzeti sorsot megszabó történelem hordozza.

A regény és dráma kapcsolatát egy vázlatos összevetés is érzékeltetheti. A dráma előadásra, színpadra szánt mű, Németh szeme előtt is a színpad lebegett, nem papírszínháznak dolgozott. A dráma tér- és időmodelljei erőteljesebbek, érzékletesebbek, a részletezés szempontjából pedig korlátozottabbak, mint a regény tér-ideje. A dráma gondolatsorai szorosabban kötődnek sajátos feltételes formájukhoz. A regény elbeszélői gondolatsorai részletezőbbek, oldottabbak. A dráma erőteljesen perszonifikálja, nemcsak dialogizálja mindazt, ami a szereplőkben és körülöttük van és történik. A regény a dolgokat és a dologi viszonyokat tárgyiasítja. Németh lélekmonográfiáiban megnő a perszonifikáció szerepe. Az egy alakra komponált „tudat-regények”-ben is erőteljesen perszo- nifikál, az ábrázolt valóság a főhős tudatán átszűrve válik perszonifikált világgá. A lélekmonog- ráfiák elbeszélői tér-ideje (Gyász, Iszony) szinte drámaian koncentrált és határolt. A drámákhoz hasonlóan Németh regényeiben perszonifikált lét és igazság érvényesül. Lehatárolt, intenzív személyi viszonyok, intellektuális és lélektani kapcsolatok figyelhetők meg különösen az egyhősű regényeiben, monódiáiban. Erősen énközpontú és konfliktusos megnyilvánulásokat old prózába. Regényei és drámái közt a lényegi eltérés elsődlegesen nem a konfliktus és a dialógus kérdésében, hanem a

perszonifikáció mértékében van. Regényei részben, drámái pedig maradéktalanul perszonifikálják a költői gondolatsorokat. A regények csak a központi hős konfliktusát perszonifikálják, a főhőstől távoli vagy idegen világot az elbeszélői tár- gyiasítás formáira bízza vagy csupán érintőlegesen vonja az ábrázolás körébe. [Vö. Király Gyula: A prózapoétika ismeretelméleti és ontológiai kérdései. Filológiai Közlöny, 1975. 1. sz. 5.] Az epikus szemléletnek megfelelően az egyéniség legbensőbb, legintimebb tárgyává minősül a világ, a létezés színtere és ideje. A főhős belső övezetekre húzódik vissza és a regény is ezt az introvertált formát tükrözi. Németh lélekmonográfiáinak intenzív befogadóképessége a drámákéhoz közelít. Csak a társadalmi körképben van meg a tágas, extenzív befogadóképesség. Ebben az értelemben a Gyász az ókori görög tragédia újszerű regénymodifikációja, az Emberi színjáték pedig a legendává növekvő eposzé. A Gyász és az Iszony az intenzív teljesség révén tart rokonságot az ókori tragédiával, de semmiképpen nem az erkölcsrajzzal. Az Iszony a tolsztoji jellegű harmonikus zárás ellenére is különbözik az erkölcsrajztól, amely az élet struktúráját és állapotát mozgásában tükrözi. Németh tehetsége az élet állapotát, szerkezetét az alapeszmében ragadja meg. A cselekmény síkján analizálható valóság, a társadalmi szituáció különösen a Gyászban alig részletezőbb a drámai szituációnál. A társadalmi körképben a maga tárgyiasult- ságában boncolja az író a valóságot. Németh „tudat-regényei” nemcsak az elbeszélői aktus drama- tizálásával közelednek a drámai formához, hanem azzal is, hogy bennük az író a drámai helyzetekben perszonifikáltan, az igazságok konfrontációjának a szempontjából részletez. Így jönnek létre a Németh László-i létmodellek és valóságmodellek, amelyek a sajátosan drámai gondolkodásmód írói attitűdjét is jellemzik. Németh regényeinek párbeszédei az öntudatból fakadnak és az öntudatra irányulnak: a léttudat és az éntudat együttesen hordozza a költői gondolatsort. Műveinek drámai elvét a dialógusok és monológok számszerűsége önmagában még nem határozza meg. Németh műveiben is a drámaiság lényege az alapgondolatot kiváltó valóság társadalomontológiai állapota. [Vö. Király Gyula: Az elbeszélői és drámai formák elhatárolásának kérdéséhez. Filológiai Közlöny, 1977/ 2—3. 144.] Németh lemondott az öncélú formai kísérletezésről, amely nincs szoros összefüggésben a műfaji életképességgel. Nála a tartalmi, lényegi újításoknak van hitele, mert benne megvolt az életbe vágó dolgokat feltáró merészség, szellemi bátorság, amely mindig a társadalmi általánosítás igényével párosult.

Németh László mindenből kísérletet csinált: életéből, gyerekei tanításából, az iskolaorvosi pályából, óraadói éveiből, a fordítói munkából, csak írásaiból nem. A drámatermő korhoz és létközeghez járult élete és házassága, amely szakadatlan „világnézeti harc” volt. Az írás Németh számára katartikus lehetőség: „A felejtés, megtisztulás meggyorsítására a katarzis rég bevált műfaját: a drámát is beállítom” — írja a Dráma és regény című írásában.

54