Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Bakos József: A levéltáros Kazinczy Ferenc
ni fog. A titulatúrákon felakadni gyermekek dolga, ’s e részben a’ szokást kell követnünk, de a’ dolog érdemli a’ megjegyzést a’ Nyelv barátainak ...” Kazinczy különben ezzel a megjegyzésével olyan problémát is érint, amivel érdemes len ne bővebben is foglalkozni, mert például Tokaj- Hegyalján, illetőleg azon a vidéken, ahol Kazinczy élt, s működött, mindkét magyar szót használja a nép, de olyan megkülönböztetéssel, hogy a protestánsok, elsősorban a kálvinisták, tisztele- tes úrnak szólítják papjukat, míg a katolikusok tisztelendőnek a sajátjukat. 7. A finom nyelvi formák iránt oly érzékeny Kazinczyt sokszor megállítja a hivatalos iratokban olvasható és az élő szó elevenségével, expresszi - vitásával is telített nyelvi képlet is. Glosszában reagál azonnal az ilyenekre is. Az 1663-ban kelt levélhez ezeket a sorokat fűzi: „Gyönyörű, katonai lélekkel és szép beszédben írt levél. Csáky István, később Onszág-Bírája ezt maga diktálta íródeákjának. Titoknokja azt több gonddal írta volna, de kevesebb tűzzel!”. Kazinczy ezzel a kis megjegyzéssel arra is felhívja figyelmünket, hogy éppen az ilyen, diktálás útján papírra vetett, írásbeli dokumentumokban jó adatokat nyerhetünk az elmúlt korok élőszóbeli megnyilatkozásainak nyelvi jellemzőire is. Ezzel kapcsolatban sajnos igen kevés kutatás történt, és még kevesebb az ide vonatkozó kiadott és feldolgozott anyagunk. 8. Nemcsak művelődéstörténeti és gazdaságtörténeti szempontból állít meg bennünket az alábbi glossza, hanem abból a szempontból is, hogy adatokat szolgáltat a nagymértékű kizsákmányolás életközeiben való érzékeltetésére is. 1682-ben kelt az az irat, amiben Gronsfeld generális háztartásáról van szó, s Kazinczy nemcsak tartalmi kivonatát adja az aktának, hanem nagyon jellemző megjegyzéssel is zárja összefoglalását: „ötvenhat embere volt, három asszony cselédje, három törökje, 46 lova, 12 öszvére, 2 tevéje, száztizenhárom ökre, 25 kutyája... Volt mit tartani a szegény Magyarnak!”. 9. Névtani szempontból értékes az olyan megjegyzés, mint amit Kazinczy vet papírra egy 1774- ből származó ügyiratban foglaltak magyarázatára: „Üjhelyben ekkor Patikárius Kaltenstein Tóbiás, ki II. Leopold alatt Nemessé lett Hidegkövi névre”. Ez a megjegyzés arra is figyelmeztet bennünket, hogy a tulajdonnevekben jelentkező tükörszók problematikájával is érdemes lenne sokkal alaposabban foglalkozni. Kevés a feldolgozott anyagunk erre vonatkozólag is. 10. Külön felhívja a figyelmet Kazinczy aira az 1666-ban kelt írásra, amiben a törökkel vívott csatározásról lévén szó, és a korra nagyon jellemző magyar nyelvi formák is olvashatók: „Magyar módon nyúltunk hozzájok; megmutatták a német sógorok is a vitéz hírt, mert magyarok forgattak velek”. 11. Az 1709-ben kelt ügyirathoz fűzi Kazinczy a labanc szóval kapcsolatban elgondolt etimológiáját: „Labancznak a’ németeket nevezték a’ magyarok a’ tőlük tanult Laufhanns szóval, mellyet a’ magyar ajak úgy változtatott el, ahogy a’ németektől vett Hundsfott nevet Hunczfuttá ...” 12. 1665-ben kelt iratban olvasta Kazinczy ezt a mondatot is: „... Germani vocantur hatalmas ...”, s megírta hozzá ezt a jelentéstani szempontból is figyelemre méltó glosszát: „ .. .a hatalmas itt nem tiszteletes jelentésű szó, hanem syno- nimája a’ hatalmaskodóna'k, erőszakokat követőnek; azért kívántuk annyit, vigyék el”. Nyelvi és történeti szempontból egyaránt értékes az a kéziratos anyag is, amit Kazinczy saját kezű írásában helyezett el a levéltárban. A címe: „Gróf Caraffa Antal, Eperjesi Mészárlásai, deák nyelven megírta Rezik János, Históriákat tanító Prof, az Eperjesi Lutheranum Collegiumban, a’ hóhérlások szemmellátott tanúja — újra dolgoztam én Kazinczy Ferencz, a’ Zemplény Vármegyei Levéltár gazdagítására”. Bakos József 63
