Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 4. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Lőkös István: Megyénk irodalmi kistükre (XIV.)

terebi réteken ballagott... Füleikbe egyszerre csendes suttogást hozott a szél, s midőn feltekintenek, láták, hogy Endre úrfi, fekete lován s fekete páncéljában, a vadászhajléktól jőve, karjain egy asszonyalak vékony ködalakú fejér öltözetben csügge, szőke hajai hosszú tekercsekben lebegtek a szél fuvalmában... A pásztorok sokáig néztek utánok, láták, mint úszott velők könnyeden . .. Másnap Dorogi nem lelte leányát, s mind ő, mind a nép azt hivé, hogy Endre úrfival elszökött. De nemsokára híre jőve, mely a véleményt megcáfolá. Egy halhorgászó beszélte tudniillik, hogy a Zagyva partján... az iszapban két halottat talált összeölelkezve, egyik páncélba vala öltözve, fején sisak, másik egy fiatal leány, vékony fehér ruhában. A halász mutatá a helyet, s a köznép ma is mutogatja, hol őket eltemeté. Szép zöld gyeppel benőve domb emelkedik fölöttük, s itt nyugszanak a szerencsétlen szeretők, de nem örök béke és egyesület ölében, amit ártatlan üldöztetésök érdemlett volna, hanem, amint a rege beszéli, sír utáni vándorlásban. Sokszor látni, mondják a verebélyiek, zivataros éjszakán Endre úrfit fekete páncélban, fekete lován a templom mellett, mely a régi klastrom omladékáiból épült, sebesen száguldani. Néha a sötétben nem látni egyebet a lángok lobba- násinál, mely a rohanó mén nyomain támad és enyészik.”

A hazai táj élménye nemcsak szépprózáját, hanem levelezését is átszövi. Egy Toldy Ferenchez írott levélben olvassuk az alábbi, lírai hevületű sorokat: „Ha ollykor most, midőn a természet any- nyi bájjal ragyog a szép tavaszi estben, kiülök a patak partra, rnelly, udvarunknál lefoly s az el- suhogó hullámba meresztem szemeim, s képzelem a múlandóságot Himfynek azon szép dalával: „Ott ahol én nevelkedtem” stb. s ismét áttekintek a túlpartra, hol az illatozó rét ezer virággal ragyog, is elgondolom azon boldog gyermeki napjaimat, midőn hajdan ezen pázsiton játszva minden vágyaimat betölthettem, s mostmár ezen aranykor eltűnve; s így andalogva szemem vetem a rétben álló dombra, hol atyám kriptája emelkedik, s visszateszem magam azon időbe, midőn ő még élt, s mint kedvelt ő engemet, mint örült tökéletesülésemnek, mily gondja volt reám, s ő már nyugszik az öröklétben, s én reá emlékezni sem merek többé, hogy annyi boldogságimnak tengerét véle elfedte azon megfoghatatlan hant, a mély titkoknak titka: hidd... hogy illyenkor nem tudom, hol vagyok, hová menjek, kihez folyamodjam, miden kinézteim előtt egy végtelen űr terül el s nem érzek semmit, csak azt, hogy szemeimet könnyek telték el.”

A szülőföld élményt fakasztó varázsa nyilvánvalóan nem alkalomszerű, levelezése más darabjaiból is idézhetnők hasonló sorokat, s ha líráját vesszük szemügyre, ott is jelenvalónak érezzük az ifjúkori táj- és természetélmény elemeit. Első je- jelentősébb, később is vállalt ifjúkori versének, az Esthajnal címűnek képanyagában például — a matthissoni inspirációk mellett is — ott érezzük domináns elemként a gyermek- és ifjúkorban megcsodált táj élményét az alábbi strófákban:

Bájló aranyfény Csillog szelíden A reszkető tó Hullámain.

Fölserken a szél Rózsák öléből S völgyek hűs árnyin Zokogva leng.

Némul az erdő,

A messze síphang Reszketve nyögdel A légen át.

Kéklő virággal Hímzett ligetben Rejtezve csattog A csalogány.

Egy 1824-ből való szerelmi tárgyú vers természeti képein is hasonló élmény körből fakadnak „a kék hegy”, „a völgy” „elcsendesült... magánya”, „a forrás tündér partjai”, „a vígan zúgó” „csermely” mind-mind a szűkebb haza tájélményét sejtetik. Olyannyira, hogy A fekete lovag tájrajzait idézik helyenként.

*

Bajza életművének egészében tallózva másutt is megtaláljuk a szűkebb pátriához, vagyis a megyéhez kötődés momentumait, olykor a szellemi életet érintő megnyilatkozásokat. Levelezéséből több, az említetteket dokumentáló részlet is idézhető. Mint említettük, patvaristaként több ízben járt a városban, s kapcsolata volt Makáry Györggyel és Ivánszky Antallal. Egri vonatkozású leveleiből jól kirajzolódik a város kulturális arculatának néhány jellemző vonása. Mindenekelőtt az, hogy a XVIII. század végének pezsgő szellemi életéhez képest visszaesés tapasztalható, s ez az alkotó személyiségek hiányát éppúgy jelenti, mint a publikum bárdolatlanságát. Vitkovicsnak, a magyar könyvek terjesztéséről írott tanulmányából ismert gondok helyi változatára utal, amikor Toldytól az Aurora 1825-ös kötetét kérve megjegyzi: „Igyekezni fogok benne, ha lehetséges leend, hogy vevőket szerezzek (tudniillik az Aurora számára. L.

I.), de tudod, hogy Hevesben igen kevés van.” (A kiemelés L. I—tói.)

Egy másik levélből kiderül az is, hogy amíg a közéleti aktivitást csodálja az ifjú patvarista Eger és a megye viszonylatában, addig a kulturális élettel kapcsolatos további tapasztalatai olyannyira lehangolóak, hogy azokból az országos állapotokra vonatkozó általánosítást kényszerül megfogalmazni. Toldy Ferencnek írja: „Szerettem volna mostani alkalommal Egerben létedet sokat tapasztal- hatál vala . . . Volt szerencsétlenségem látni Miskolci Színjátszókat is ott, Rólok s az Egri Publi- cumról sokat mondani unok, hanem csak röviden azt, hogy Nemzetünkben még sok bárdolni való van, s köztünk még sok tized elfolyta után fog universalizálódni a valódi csín. Voltaireknek kel