Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 4. szám - HAZA ÉS NAGYVILÁG - Cziráki Péter: Helyzetjelző lámpák nélkül a Karib-tengeren

... helyzetjelző lámpák nélkül. (A szerző felvételei) Apránként süllyesztettük el a hajó mélyén a kartondobozok tartalmát. A titokzatos áru: porce­lánedény, üvegholmi, tálcák, poharak, lámpák. Mindezt Colónból, a szabadkikötő egyik kínai ke­reskedőjétől hozza idáig a Markland, a Tupile, a Carti vagy másik indián hajó. S bár a tengeré­szek itt felárral veszik meg tőlük, Kolumbiában az áru még így is három-négyszeres áron cserél gazdát. A legénység tagjai közül mindenki a sa­ját szakállára kereskedik. A csempészholmi tete­jére kerülő kókuszrakomány viszont a tulajdono­sé, aki a tengerészeknek bért sem fizet. A bér itt — a lehetőség. Másnap reggel a parti tüskökről leemelték a köteleket, felbúgott a motor. Lassan eltávolodtunk a parttól és irány Kolumbia ... ! Akadhat egy új fiú Az éjszakát még panamai vizeken, Isla Pino szélárnyékos oldalában vártuk be. A közelünkben újabb hajó tűnt fel. Furcsa mód, ott viszont már a fedélzeten is hatalmas ládák magasodtak, pony­vákkal, kötelekkel rögzítve. Matrózuk egyikével kinn, a szigeten botlottunk egymásba. A sötét bőrű, göndör hajú 25 éves for­ma legénnyel beszélgettünk az időről, tengerről, utazásról. Első tengeri útjáról indult ő is hazafelé, mint a rakomány teljhatalmú felelőse. Ekkora tisztség egy ilyen fiatal srác vállán? Főleg, hogy az irdatlan dobozok színes televíziókat, méregdrá­ga japán elektromos eszközöket, fényképezőgépek ezreit rejtették. Ahogy kibújt ingéből a parton, jókora automata pisztoly pottyant a homokba. Zavartan nyúlt ér­te, törölte róla a rátapadt homokszemeket. De, lát­ván csodálkozó tekintetünket, kezdte élvezni a két magyar megrökönyödését. — Közülünk mindenki hordja — mondta. — Az áru több mint egymillió dollárt ér, így a „Szer­vezet” ellátja hajóit rádióval, fegyverrel egyaránt. A ponyvák alatt hevernek géppisztolyok, még gép­puska is, hisz a kolumbiai parti őrség jól felfegy­verzett hajói fürgék, mozgékonyak. Kolumbiában a kiterjedt csempészszervezetek ugyan megfizetik a vámosok, határőrök többségét, de mindig akadhat egy-egy túlbuzgó, vagy új fiú. Az áru értéke akkora, hogy nem kockáztatnak. Azt már később, vacsoraidőben, a mieink mond­ták el, hogy a maffia behálózza a teljes Karib-ten- geri partvidéket, s ezekben a fiatal srácokban lel­nek legmegbízhatóbb embereikre. Nem közti őket a család, a nagyon is valós veszély nekik még romantika, s a felemelkedés leggyorsabb — oly­kor egyetlen — útja. Rendesen megfizetik őket, több a pénzük, mint a hasonló korú haveroknak, amiért semmiféle kockázat nem lehet drága. Amint besötétedett, kiemeltük a horgonyt, s a hajó lassan elindult. Erre vártunk: a holdtalan éj­szakára. Mire megvirradt, mi már nemzetközi vi­zeken, kinn a nyílt tengeren haladtunk. Mi sem kockáztattunk. Vízi tánc A hajónk kikerült a szigetek védelméből. Há­tukra kapták az itt már szabadon futó hullámok. A felvont vitorla rúdja fájdalmasan nyikorgóit, minden ereszték recsegett. A Diós Da egyre va- dabbul ingott, s a tengervíz hol jobbról, hol bal­ról borította el a fedélzetet. Több emelet maga­san tornyosult előttünk a víz, majd átfutott a hajó alatt. S ismétlődött másodpercenként — tizen­hat órán át. Az eszeveszett táncot a legénység már megszok­ta, nyugtalankodtak viszont az áruért. Ha a be­szivárgó víztől szétmállik a csomagolás, minden könnyebben törik, s akkor hiába a kockázat, az egyhónapos kínlódás. Most értettük meg Miguel Gonzales aggodalmát... s legényeink merészsé­gét! Mindenki ott kapaszkodott kötelekbe, sod­ronyokba, ahol tehette. Ha itt, az éjszakában va­laki vízbe esik, azt többet senki nem látja. Ma­guk mondták, hogy még a saját anyjukért sem állnának meg, hisz az mindennél veszélyesebb, ekkora hullámok közt, a szerencsétlent amúgy sem találnák meg. Volt már ilyen. A kézi szivattyú egy percre nem állt le. Ket­ten a feltűnőbb réseket tömték be gittel, kóccal. A sós víz meg csak zuhogott ránk, szüntelen. Ahogy a hullámok nekicsapódtak a hajó oldalá­nak, mintha kőfalba ütköztünk volna. Micsoda erő, félelmetes energia. S erre mondja a kapitány, Valdez; „ha szerencsénk van, ilyen szép nyugod­tan megússzuk, vihar nélkül”. Délután végre meg­38

Next

/
Oldalképek
Tartalom