Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 4. szám - JELENÜNK - Suha Andor: Házam bokrétája

fajtákat termelnek, saszla, olaszrizling, hárslevelű, piros tramini, rizlingszilváni, kékfrankos, muskát- otonell — ezekből érnek a nagyborok. Tavaly hektáronként 96 mázsát szüreteltek. Idén a fagy és jég sokat elvitt, tetemes a kár, 70—90 mázsára számítanak. Pedig a szőlő-bor vertikum a Mátrai Egyesült termelési értékének 45 százalékát adja. Ez pedig igen nagy pénz! Igaz, a szőlészetbe sok pénzt öltek. A legjobb fajtákat telepítették. Gé­pesítették a talajmunkát, a növény védelmét és a műtrágyázást földi gépek és helikopterek végzik. A zöldmunkát, csonkázást, ültetvénylétesítést is félig géppel végzik már. Az olasz csodagép sokat segít, de az asszonyok egész télen márciusig, kéz­zel metszenek. Kemény munka ez. Szüretkor is kézzel szednek. A puttonozás megszűnt, ládákba szednek, s azokból konténerekbe öntik a termést. Az egészet itt, saját pincészetükben dolgozzák föl. * A beszámolóból: „Rosszul ítéltük meg a tervezés időszakában a szőlőtermesztésünk helyzetét. Ügy véltük, hogy csökkenni fog a termőterület és az átlaghozam-növekedés is szerényebb lesz attól, amit ténylegesen elértünk. Ez a tévedésünk azon­ban szerencsére kedvezően hatott ki gazdálkodá­sunkra, hiszen a több mint 30%-as tervezetthez ké­pest bekövetkezett átlaghozam-növekedés tette le­hetővé elsősorban gazdaságunk megszilárdulását, a folyamatos fejlődést. Ezt a folyamatot csak elő­segítette, hogy a borászati üzem fejlesztését a ter­vezettől nagyobb mértékben sikerült megvalósítani. A tervezett szőlőtelepítést megvalósítottuk némi túlteljesítés mellett, fontos az is, hogy a háztáji szőlőtelepítési tervünket több mint duplájára tel­jesítettük, melynek eredményei most kezdenek majd mutatkozni. A szőlőtermesztésünk volt a meghatározó ágazat az 1980-as évben, s az marad a továbbiakban is. Nem volt alacsony célkitűzés a 9 tonna (hektá­ronkénti) átlaghozam elérése az 570 hektár átla­gában, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy 84 hektárnyi területen a téli fagy okozott gondot és kiesést, kedvezőtlen volt a termékenyülése a muskotály fajtáknak, de a saszláénak is. Mégis, összességében 96 tonna/hektáros átlag­hozamot értünk el az 5575 tonna szőlő betakarí­tása során. Az 1980-as termésből készült borok, ha drágábbak is, de jó minőségűek lettek, értéke­sítésük gyakorlatilag befejeződött. A szüreti mun­kák végrehajtásánál jelentkezett igazán az az ösz- szefogás, kedvező hozzáállás, amiről már korábban volt szó, amikor a termelőszövetkezet teljes tag­sága, aktív és nyugdíjas tagok együtt tettek hal­latlan erőfeszítéseket, hogy mielőbb biztonságba helyezhessük a megtermett termést.” * A szövetkezet műszaki ellátottsága korszerű, jó. Hatvan traktoruk, 6 kombájnuk, 32 tehergépkocsi­juk, s autóbuszuk van. Nyolc komfortos lakókocsi­juk a dolgozó asszonyokat szolgálja. Igaz, a gépe­sítés nem olcsó játék, az utóbbi években közel 50 milliót fordítottak a gépesítés fejlesztésére, szin­ten tartására. * Lukács István főszőlész 40 éves. Kertészeti és szőlészeti egyetemet végzett. Első munkahelye va­lamivel odébb volt, a Mátra déli lejtőjén, a Do- moszlói Állami Gazdaságban. De ide nősült, ide­telepedett Tarjánba. Hegyi ember, odaát, a Bükk fennsíkján született. Most házat építenek, azt hagyta abba a kíváncsi vendég kedvéért. Szellemes fiú. Egy csöpp vörös bor fehér ingére hullt, évőd- tem vele, mit mond a feleségének? Meggy lesz ebből otthon, mondta a mérnök és elvárta, hogy én is ezt higgyem. Lukács több száz ember munkáját irányítja, és több millió forint forog a kezén. Tíz éve dolgozik itt, tisztességes munka állomása ez. Számára a 650 hektár a játszótér és az életmű. Jó földet borít a szőlő. A mátrai parasztnál apáról fiúra, helyeseb­ben anyáról leányra száll a földszeretet, a szőlő­gyümölcs szakértelem. Lukácsnál ez a szó: paraszt, visszakapta tiszta, becsületes jelentését. Egy jelző­vel, ranggal gazdagítva: pallérozott, szőlőtermelő paraszt ő. Intermezzo ... Közben Adácson jártam, Orosz József, a szövet­kezet (Adács—Vámosgyörk—Atkár népének közös birtoka) szarvasmarha-ágazat fiatal, szimpatikus vezetője azt mondta, hogy 1400 marhát tenyészte­nek, gondoznak, nevelnek kielégítő eredménnyel. A fiú szerény volt, hiszen az előbb benn a terem­ben az elnöki beszámoló elismerően, sőt dicsérően beszélt az állattenyésztők nehéz, szorgalmas mun­kájáról. Orosz harmincéves, Kaposváron végezte a főisko­lát, otthon, szülőfalujában, Borsodivánkán gyako­rolt, mint friss diplomás. Ide a Mátra lábához nem a téesz csalta, hanem a felesége után jött. Az asz- szony doktorált gyógyszerész, a gyöngyösi kórház­ban dolgozik. Szerelem, szolgálati lakás, s a férfi­nak is jó munka, kereset a közeli faluban. Mi kell még a boldogsághoz? Kocsi. Az is van. Szerencsés emberek? Bizonyára. Bár maguk is kovácsolták, egyengették életük útját. Ezt a találkozást el is felejtettem volna, ha jó szerencsém nem hoz össze Gyöngyöspatán Orosz József ikertestvérével, Kai cső Benedek állatte­nyésztő üzemmérnökkel. Jóllehet a két fiatalember nem biztos, hogy ismeri egymást, és közöttük semmiféle vérrokonság nincs. Mégis rokonok. Al­katukban, felfogásukban, észjárásukban, hiva­tásukban, sorsukban. Ludányi Rozáliát, Lukács Istvánnét kerestem én. A felettébb kedves, okos, a gazdálkodáshoz már- már csalafintán értő fiatalasszonyt. Gyesen van — mondta a férje. — Kislánya után most fia született. No lám, a „hintón járó” sövetkezeti sze­relem. Férje, Lukács István szőlész — kertészmér­nök itt, a hegy alján. És a kacsák? Rozika velük foglalkozott nagy sikerrel. A tó partján három éve vagy mikor, mi­lyen jókat nevettünk, amikor Rozika halálos ko­26

Next

/
Oldalképek
Tartalom