Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Nagy Miklós: Bartók emberi magatartása, dokumentumok tükrében
asztronómiai tanulmányaim, egy dán író művei, egy ismeretség és legfőképp saját gondolkodásom. Mire 22. életévem befejeződött, új ember voltam — ateista .. * Egész életére és zeneszerzői munkásságára döntő jelentőségűnek bizonyult, hogy korán rátalált igazi hangjának alapjára, zenei anyanyelvére, a magyar népzenére. Semmiképpen ne gondoljuk, hogy ennek felismerése máról holnapra ment és csupán elhatározás kérdése volt. Az út hosszú és járatlan volt, messziről jutott el a népzene jelentőségének felismeréséhez. A Kossuth-szimfónia keletkezésének idején, 1903—04-ben Bartók még elfogadta a kor közhiedelmét, mely t. i. a népies műdalt tekintette népdalnak. ..Az egri ménes mind sárga ...” kezdetű műdalt például úgy ismerte, mint ősi magyar népdalt, és több kísérletet tett annak zenei feldolgozására. Egy székely alkalmazottjának, Dósa Lidinek a dalolása sejtette meg vele, lob- bantotta fel érdeklődését az ismeretlen iránt. Húgának írja meg az ezzel kapcsolatos elképzeléseit 1904-ben: „Most új tervem van: a magyar néndalok legszebbjeit összegyűjteni, s lehető legjobb zongorakísérettel mintegy műdal nívójára emelni. Ez arra jó. hogy a külföld ilyen gyűjteményből megismerhesse a magyar népzenét. Jó magyarjainknak persze ez nem való. Sokkal jobban ízlik nekik a megszokott cigányos slendrián, amelytől minden művelt külföldi világgá fut...” Ilyen előzmények után indul el 1905-ben Vésztő környékére, majd Erdélybe, annak is a legeldugottabb falvaiba, hogy felkutassa az évszázadok óta „csipkerózsika” álmát alvó népdalkincset. Később nem elégedett meg csak a magyar népdalok gyűjtésével. érdekelte a szomszéd népek folklórja is, a román és szlovák, de a török és arab népzene is. Élete során mintegy 8000 népdalt gyűjtött, melyeket fárasztó, időtöltő munkával lejegyzett, sőt többször is elővett és ellenőrizte, javítgatta azokat. Vajon mi lehetett az oka, hogy az akkor már neves zongoraművész, aki Európa világvárosaiban koncertezett, amint tehette, rögtön ment vissza a falvakba, a legprimitívebb körülmények, kényelmetlenség és nélkülözések közepette élt. konzerv- vel táplálkozott, dagasztotta a sarat, nyelte a port és hangyaszorgalommal gyűjtötte a népdalok ezreit? Ez irányú munkájára, a népzenéről és gyűjtő útjaira egy írásában így emlékezik vissza: ........nem volt olyan egvszerű dolog, ahogyan az e mber az első percben elképzelné. Gondoljunk csak arra, hogy a városokban, az ún. művelt körökben, teljesen ismeretlen volt a népzenének ez a hihetetlenül gazdag kincse; még csak nem is sejtették, hogy egyáltalán van ilyenfajta zene ... Nehéz elképzelni, milyen rengeteg munkával, erőfeszítéssel járt ez a gyűjtés. Hogy a civilizációtól érintetlen zenei anyagot fellelhessük, olyan falvakat kellett felkeresnünk, melvek a lehető legtávolabb estek a civilizáció központjaitól és a közlekedési vonalaktól. Abban az időben még igen sok ilyen falu volt Magyarországon. Ha régebbi dalokat akartunk megszerezni, esetleg több évszázados dallamokat, főleg öregosszonyokhoz kellett fordulnunk; ezeket viszont nehéz volt rávenni az éneklésre. Szégyellték, hogy idegen urak előtt énekeljenek, féltek attól, hogy a falubeliek kigúnyolják, kinevetik őket, féltek a fonográftól is (majdnem mindig fonográffal dolgoztunk). Egyszóval, a legnyomorúságosabb falvakban, a legprimitívebb viszonyok közt kellett élnünk, azon kellett igyekeznünk, hogy megnyerjük a parasztok barátságát és bizalmát. Különösen ez utóbbi ment nehezen; régebbi időkben a nemesség annyira kihasználta a parasztot, hogy bizalmatlanná vált mindenkivel szemben, aki az úriosztályhoz tartozónak látszott. Mégis elmondhatom, hogy ezen a téren kifejtett fáradságos munkánk nagyobb örömet szerzett minden másnál. Életem legboldogabb napjai azok voltak, melyeket falvakban, parasztok között töltöttem.” A gyűjtött népi dallamokat lejegyezte. maid később rendszerbe foglalta. Ezek közül többet különféle módszerekkel feldolgozott. A legegyszerűbb módja, amikor a népdalt változtatás nélkül megharmonizálta, kísérettel látta el. esetleg elő- és utójáték közé foglalta. A másik feldolgozási módnál a népdal téma csupán a mottó szerepét játszotta, a lényeg, amit abból a szerző „kihozott”. Több művében megfigyelhetjük, hogy nem használt eredeti népdal témát, hanem csak maga által kitalált népdal-imitációit. Ezekre számos példát találunk szólóénekre komponált feldolgozásaiban, de egyéb pedagógiai célzatú zongoradarabjaiban is, mint pl. a „Mikrokozmosz” füzeteiben. Van egy harmadik mód a oarasztzene felhasználására, amely leginkább jellemző Bartókra, ezt így fogalmazza meg; „... ha tudniillik a zeneszerző sem parasztdallamokat. sem parasztdallam-imitációt nem dolgoz fel zenéjében, de zenéjében mégis ugyanaz a levegő árad, mint a parasztzenéből. Azt lehet ilyenkor mondani; a zeneszerző megtanulta a parasztok zenei nyelvét és rendelkezik vele olv tökéletes mértékben. amilyen tökéletes mértékben egy költő rendelkezik anyanyelvével...” Azt gondolná az ember, hogy azt a hatalmas népzenei gyűjtő és rendszerező munkát, melyet Bartók végzett, elismerték az akkori hivatalos körök. Sajnos, nem hogy nem méltányolták, hanem egyenesen ellenségesen fogadták ez irányú tevékenységét. Politikai állásfoglalást igyekeztek belemagyarázni tudományos eredményeibe, megállapításaiba. A „Nemzeti Újság” egyik 1920-as számában egy cikk jelent meg, melyben írója vádolja Bartókot román gvűjtései miatt, megkérdőjelezi magyarságát és felteszi a kérdést: „Vajon mi történt Bartókkal, aki három év előtt magyarnak vallotta még a román és szlovák népdalokat is, hogy ma minden erdélyi nótánkat román eredetre akar visszavezetni? Kívánatos volna, ha a kultuszminiszter alkalmat adna Bartóknak még szabadsága előtt, hogy nemzetiségi hovatartozósága felől világosabban nyilatkozzék!” A cikk nyomán sajtóvita kerekedett, melyben Hubay Jenő, az akkori idők nagy tekintélyű hegedűművésze, a Zeneakadémia igazgatója is állást 58
