Hevesi Szemle 9. (1981)

1981 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Szecskó Károly: Antifasiszta ellenállás Heves megyében

baloldali gondolkodású egyéneit le akarják tartóztatni és internálni — magához hívatta Nemes István villanyszerelőt, aki a hatóság előtt mint kommunistagyanús személy volt ismert, s kérte őt, hogy baloldali gondolkodású társaival együtt rejtőzzenek el. A főjegyző információja után több hevesi baloldali személynek sikerült búvóhelyet találnia. A vámosgyörki elöljáróság nem készítette el a demokratikus gondolkodású egyének névjegyzékét. A visznöki főjegyző 1944. október 15-e után, a helyi német katonai alakulat parancsnokának erélyes felszólítása ellenére sem volt hajlandó a helyi baloldali személyeket kiadni.

A tömegek ellenállása mutatkozott meg abban, hogy Kerecsend, Makiár és Nagytálya lakossága ellenszegült a Volksbund szervezése céljából kiküldött agitátoroknak, s így a szervezés teljes kudarccal végződött.

A lakosság egyes köreiben jelentkező németel- lenesség feltűnő példája volt, hogy Orczy Elemér, már említett tamaörsi földbirtokos, huszár alezredes, nyugdíjazását kérte a német megszállás után, s nyilvánosan is kifejezésre juttatta, hogy a németek elvesztik a háborút.

Említésre méltó az is, hogy Hatvanban Pálhidy Mihály MÁV-főintéző röpcédulákat sokszorosított és terjesztett, melyben ellenállásra hívta fel a város lakosságát a németekkel és a nyilasokkal szemben.

A passzív ellenállásnak több formája a közigazgatási tevékenységgel kapcsolatos. Hevesen a község vezetői, a tisztviselői kar egésze helyén maradt. Egerben a nyilas főispán felhívása ellenére, a megyei tisztviselői kar egy része nem hagyta el helyét.

Például Bartha István, helyettes árvaszéki elnök kereken megmondta a főispánnak: „Mi nem fecskék vagyunk, de verebek. Idevalók vagyunk Egerbe, illetve a megyébe. Kitartunk őrhelyünkön a viharban is. Vegye tudomásul, főispán úr, hogy nem megyünk, még ha mindjárt fegyverrel is fenyeget bennünket.” A vámosgyörki tisztviselői kar egy része szintén nem menekült el, úgyszintén a hatvani sem.

Székvárosában maradt az egri érsek is. Ez a tény a Heves megyei, illetve az egri egyházmegyei papságot is helyben maradásra ösztönözte.

Voltak olyan tisztviselők, akik nyíltan szembeszálltak a nyilas kormány rendelkezéseivel. A hevesi főjegyző 1944 október végén nem adta át a traktorok és a gabonaraktárak jegyzékét az odaérkező katonai különítmény parancsnokának. November közepén pedig megtagadta a községi pénzkészlet kiadását. Vámosgyörkön Medve János községi bíró és Huszár Béla vezető jegyző szabotálta a községi vagyontárgyak és okiratok elszállítására vonatkozó nyilas kormányrendelet végrehajtását. Egerben Soós Imre nem hajtotta végre a levéltár anyagának elszállítására vonatkozó utasítást. Ennek köszönhető, hogy a levéltár megmenekült a pusztulástól.

Voltak olyan személyek is a tisztviselők körében, akik erélyesen felléptek a német fasiszták és a nyilasok ellen. Gyöngyöspatán ilyen volt Schilhábel Ernő főjegyző, aki a visszavonuló német csapatok

erőszakos állathajtási és rekvirálási törekvéseit igyekezett meghiúsítani. Ezért a Gestapo letartóztatta és elhurcolta. A kiürítési parancsnak ellenálló Szalai Istvánt egy SS-alakulat katonái lőtték agyon, Maka Mihályt pedig megsebesítették. Ka- rácsondon Király Jenő vezető jegyzőt nyilasellenes fellépései miatt a Gestapo 1944. október 22- én letartóztatta.

Hatvanban a település vagyonának megőrzésére létrehozott nemzetőrség, s a keretébe beosztott tűzoltóság parancsnokának utasítására nem tett hűségesküt a Szálasi-kormányra.

Általában jellemző volt, hogy a front közeledtekor a német és a nyilas hatóságok által elrendelt kiürítési parancsnak nem vagy csak részben tett eleget a városok és a falvak lakossága.

Megfigyelhetők voltak az ellenállás különböző formái a katonasággal kapcsolatban is. Már 1942- ben és 1943-ban, igaz még csaik szórványosan, előfordult a behívási parancs szabotálása. Ez a jelenség 1944-ben tömegessé vált. Az év júliusában és augusztusában több mint 300 Heves megyei illetőségű katonaszökevény ellen adtak ki körözési parancsot. A nyilas hatalomátvétel után a behívóparancsok szabotálása még általánosabbá vált. Füzesabony lakossága „a katonai behívó parancsnak csák nagyon kis részben tett eleget” — írta a főjegyző. Mátraballán is: „Tömeges szabotázs volt a katonai behívásokkal kapcsolatosan”. Mikófalván 74 fő katonaköteles férfi a nyilas csendőrök elől az erdőbe menekült. Ilyen esetek még több helyen voltak.

Találhatunk adatokat a szovjet hadifoglyok segítésére is. Ludason, a község felszabadítása előtt egy héttel, német fogságból megszökött szovjet katona érkezett, akit a helyi svéd vöröskeresztes gyermektelepen rejtettek el. A katonát felszólításra sem szolgáltatták ki az átvonuló német és magyar katonai alakulatnak. Tamaméra lakossága 1944 nyarán emberséges magatartást tanúsított a csendőrök által a községbe bekísért szovjet sebesült pilóta iránt. Segítették a kórházba szállítását is.

Az ellenforradalmi propagandával ellentétben, a lakosság körében főként azok, akik az októberi forradalom időszákában Szovjet-Oroszországban jártak, 1919-ben direktóriumi tagok, vöröskatonák voltak, várva-várták a felszabadítókat, s azoknak segítséget nyújtottak. Farkas Márton baloldali magatartásáról közismert felnémeti lakos, a község felszabadításának napján, 1944. december 10-én, életét kockáztatva átment a tűzvonalon a harcoló szovjet katonákhoz, akiket tájékoztatott arról, hogy a német fasiszták a községet már elhagyták. Kérte őket, hogy ne lőjék a falut, hanem jöjjenek utána. A község keleti szegélyén vezette be a faluba a szovjet katonákat.

Az antifasiszta ellenállás kibontakozását Heves megyében is erősen fékezte a kormányzat terrorja, büntető intézkedései. Már 1941-ben Egerben a hatóságok letartóztatták, s internálták Ankli Józsefet, Balázs Ignácot, Bóta Bernátot és Hajnal Mihályt. A terror különösen a német megszállás után vált féktelenné. 1944. március 21-én, Eger37