Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 3. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Lőkös István: Antun Gustav Matoš
megbillent, a székek és a dobozok a földre hulltak. Most azzal foglalkozott, hogy a dobozokat ismét a helyükre rakja. A felfordított székek lábai közé helyezte. Arra gondolt, hogy ezzel megterheli a székeket. De, mert az utca egy részét elzárta, a gépkocsik vezetői rádudáltak. Az öreg a fejét sem emelte fel a hangra. Többen azt hihették, hogy süket, pedig nem, csak munkája foglalta el. Az autóbuszra várakozók ekkor figyeltek fel rá: „Segíthetett volna neki a fia. Vagy a felesége? Vagy a szomszéd? Látszik, valahová hurcolkodik, de miért vállal ennyi terhet? A pokrócokat és a szőnyegeket nem jó helyre tette.” Szombat délelőtt. Az emberek a tér üzleteiben vásároltak. Élelmiszert és papírcsomagokat cipeltek. Volt, aki csak ődöngött, nem tudtak mit kezdeni az idejükkel. Az öregember közben elindult a régi laktanya felé, mert az út kopott, sárga falai mellett vezetett a dombra, ahol az új ház felépült. De mielőtt rátérhetett volna, egy vizesárok állta útját. Csak apró horpadás, mely arra volt alkalmas, hogy a dombról lezúduló vizet a tér mélyebb pontjai felé vezesse. Óvatosan akart átkelni az apró akadályon, ezért úgy fogta a rudat, hogy szembefordult a teherrel. Lassú léptekkel hátrált. Amikor a hátsó kerekek a csatorna szélén álltak, a teher hátracsúszott, le a földre, de most már a könyvek is a földre szóródtak. Az emberek a megállóban nevettek: „Miért nem kötötte össze? Az egészet lefoghatta volna egy kötéllel. Ha a szőnyegeket az asztal lábai közé helyezi, teret nyert volna. De minek így megpakolni egy kocsit? Hisz egész torony. Nevetséges így egyedül. Elzárja az utat a forgalom elől. Ilyenkor sehol egy rendőr”. Az öregember áthúzta a kocsit az árkon. Hátsó kerekét két kővel megtámasztotta, hogy új rendet teremthessen a szálítmányban. A pokrócokat és szőnyegeket összehajtotta, a matracokat hagyta legalul. Erre helyezte a dobozokat, amelyekben feltehetően iratait tartotta, mert súlyosak voltak. Az egyiket előre, a másikat hátra tette. Közéjük rakta a könyveket. Megvizsgálta még egyszer, jól áll-e az alkotmány. Ügy dolgozott, mint cirkuszok porondján a bohócok. Dél felé járt az idő. A szeptember még meleg volt, és a téren szellő sem rezdült. A túlsó sarkon, a kocsmából kijöttek az emberek, kezükben tartották a söröskorsókat és nevettek, de nevettek az autóbuszra várakozók is. Most már néhány emeletes ház ablaka is kinyílt, és a közeli erkélyen két gyerek jelent meg. Ok is nevettek. Amint a laktanya sarkára ért, meginogtak a székek és jobbra, balra a földre hulltak. Ekkor már előrehaladt néhány métert, de a kocsit a lejtőn csak úgy tudta megállítani, hogy az első két kereket, amelyek külön tengelyen forogtak, keresztbe fordította. Ezzel a mozdulattal jobbra billent a kocsi lapja, és a teher a földre hullott. Mivel nem maradt semmi a kocsi lapján, kivéve a két matracot és a konyhaasztalt, ismét köveket helyezett a hátsó kerekek alá, és mintegy harminc méterre a3 előbbi helytől újra kezdte a munkát. Az emberek most már látható érdeklődéssel szemlélték az öregember fáradozását. Néhányon őrültnek tartották, amiért ennyi terhet cipel egy olyan kocsin, amin legfeljebb egy asztal, vagy néhány szék fér el, de mint nagy és élet- veszélyes cirkuszi mutatványok előtt szokás, senki nem szólt. Csend ülte meg a teret. Amikor elindult, a rakomány kissé megingott ugyan, de semmi sem hullt a földre. A széklábak, mint felszabadult karok integettek. Mozgott az egész alkotmány, de az öregember előrehaladt, és a közel állók nevettek, tapsoltak. Ezt tették a gyerekek is az erkélyen. Mindenkinek tetszett az öregember bátorsága, ereje, amint kissé előredőlve húzta a kocsit felfelé a lejtőn, néha-néha visszapillantva a makacs teherre. De már látszott a ház jobbra az ó-temetőtől. Ebergényi Tibor Antun Gustav Matos A modern horvát költészet egyik legnagyobb alakja Antun Gustav Matos már több mint hat évtizede halott. Az első nagy világégés esztendejében távozott el a horvát irodalom akkor is igen mozgalmas színteréről — rendkívül sokrétű, a modem európai irodalom eredményeihez igazodó életművet hagyva maga után. A magyar olvasó sajnos alig tud róla valamit, pedig Ady Endre kortársa volt (négy esztendővel idősebb mindössze a magyar poétánál), a francia szimbolizmus követője s három műfajban is jelentősét teremtő alkotó: prózája, kritikai írása* s lírája egyaránt mérföldkő a századforduló horvát irodalmában. Európai, pontosabban kelet-közép- európai helyét Miroslav Krleza határozta meg máig érvényes pontossággal, amikor az orosz Blokkal, a lengyel Julián Tuwimmal, Ady Endrével, Stefan Georgevel, Hofmannstahllal, a cseh Bezruc- csal, a szlovén Cankarral, Zupancic-csal, Murnnal s Dragotin Kettevel állítja párhuzamba egész szépírói oeuvre-jét. S teszi ezt a kelet-közép-európai problémák enciklopédikus tudású horvát szépíró7
