Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Csikós Andor: zenei törekvések a Magyar Tanácsköztársaság idejéből
gató, Mihalovich Ödön „kezéhez”. (Országos Magyar Zeneművészeti Főiskola Évkönyve 1918/19.) 1919. január elsejétől az intézmény jogosult az „Orosz. Magy. Zeneművészeti Főiskola” cím viselésére. Ezáltal a főiskolai jelleg külsőleg is elismerést nyert. Rendeződött a tanárok főiskolai státusa. Emellett 1918 szeptemberében „megkezdődtek a különértekezletek. amelyek Dohnányi Ernő még 1917-ben (!) benyújtott memorandumából kiindulva tárgyalták a tanterv és a szervezet revízióját. A nagy munka befejezésére nem volt meg a kellő nyugalom, de a legsürgősebb kérdésekben mégis sikerült megállapodásra jutni.” (u. o.) „A közoktatási miniszter 20383/1919. február 15-én kelt rendeletével Dohnányi Ernőt, az intézet tanárát igazgatóvá, Kodály Zoltánt (20384/1919.) aligazgatóvá nevezte ki.” (Nota bene: még a proletárdiktatúra előtt!) Bartók Béla Reinitz mellett betöltött funkciójáról már esett szó. Terveiről, helyzetéről hiteles képet kapunk, ha újra bepillantunk — a már idézett — ún. „pünkösdi levélbe”: „Igen, hát május 1. táján kritikus napok voltak itt, úgyhogy — azt hiszem 3-an — berohantunk Pestre, vagy 6 koffer könyvvel és a még kinn maradt hangszerekkel (annak idején novemberben javarészét az efféléknek már beszállítottuk): azután még vagy egy hétig állandóan ki- és beutaztunk és »mentettük« be a könyvfélét, ruhaneműt és var- rottasokat. Persze kinn mindig a legnagvobb nyugalom volt, csupán a politikai híreknek volt a következménye ez a részleges behurcolkodás. Jelenleg persze megint kinn lakunk, tekintve a látóhatár aránylagos derültségét. Közben tervek voltak egy »zenei múzeum« felállítására, Kunffy már alá is írta a beadványt, de az utolsó percben jobb megoldás kínálkozott: a mostani múzeum keretén belül felállítandó önálló zenei folklóré osztály létesítése. Ennek én lennék a vezetője ... Ebben az esetben be- hurcolkodnánk. Azaz nem tudjuk, mit tegyünk, mert kinn mégis jobb az élelmezés: tejet kapunk — erről és a csirkenevelésről írt már Márta! Viszont az alsó lakásba betelepítettek egy földművelő tót proletárcsaládot, amely időnként lármázik. Ez meg ott rossz. Másrészt falun lakni, éppen nyáron, mégiscsak jobb, mint egy Duna-parti palotában. Szóval, nagy dilemmában vagyunk.” Bartókot és éppúgy Kodályt az ellenforradalom —■ hiszen a szakmai elismertséggel amúgy sem tudtak szembeszállni — afféle percemberkéknek igyekezett titulálni, akik önös érdeküktől vezéreltetve hajbókoltak elvtelenül a „vörös cézárok” előtt. Személy szerint Bartókról, mert — többek között — szlovák és román népdalokat gyűjtött, azt hírel- ték, hogy nem is magyar, és hogy hazaáruló ... Kodály Zoltánt fegyelmi úton vonta felelősségre a szintén Wlassics vezette fegyelmi bizottság. A zenei direktóriumi működését alig merték érinteni. Aligazgatóságát vizsgálták részletesen, és abban egyikét mondvacsinált „laza ügyintézést” véltek lelni. Viszont félve attól, hogy az eljárásból Kodály mártírként kerül ki — feledvén a fehér „közvéleményt”, amely a mestert a „Kommün talpnyaló- jának” nevezte — igyekeztek a munkásmozgalom előtt befeketíteni. Megnyargalták azt a tényt, hogy az „aligazgató úr” nem engedélyezte a zeneakadé- misták zenés felvonulását, május 1-én. Annak idején bizony merész tette volt ez Kodálynak a közhangulattal szemben, de az akadémia méregdrága és pótolhatatlan hangszerállományát joggal félthette az időjárás és a népünnepély viszontagságaitól... A másik „vádpont” jóval kényesebb! Fondorlatos módon, annak a következtetésnek kellett volna megszületnie, hogy az Internacionálét illetően Kodály vétett volna a munkásosztály ellen ... (Elképzelhető, hogy a magyar parasztzenét oly féltőn dédelgető Kodály idegenkedett a németes jellegű dallamtól, viszont az eljárás során még ez sem nyert bizonyítást.) Végül is, mint a Kommün alatt vétlen személyt aligazgatói „hanyagságai” miatt visszaminősítették régi tanári állásába. Befejezésül tegyünk kísérletet arra, hogy summázzuk az eddig előtártakat. Megállapíthatjuk, hogy a Tanácsköztársaság már a polgári forradalom reformtörekvéseire, ezek részben megvalósult eredményeire akart és tudott támaszkodni. (Szabadiskola, munkás zeneiskola stb.) Gyökeres változások nem következhettek be, mert az a zeneakadémiai tendencia, hogy a folyó tanévet még a megkezdett módon kell befejezni, kihatott az alsófokú zeneoktatásra is. Széles tömegekhez igyekeztek és tudták is eljuttatni a zenét, és bízvást könyvelhetjük, hogy nem pusztán egy gesztust tettek a zenei élet kiteljesítésére, hanem hatalmas, máig is ható erőfeszítések történtek. Ezt még az ellenforradalom is kénytelen volt — ha nem is nyilvánosan, de — elismerni. Sajnos, az adott lehetőségek, körülmények és az idő rövidsége miatt sok minden a célkitűzés síkján maradt, mint ahogyan a Tanácsköztársaság oly számtalan üdvös törekvése. Csikós Andor 60
