Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - TUDOMÁNYOS MŰHELY - Csikós Andor: zenei törekvések a Magyar Tanácsköztársaság idejéből
beriségnek, hanem — ami fontosabb — művészi világnézetet... Ne essünk a logika egyoldalú kultuszának hibájába ...” 2. „ ... A zeneoktatás az egész vonalon államosítandó és az állam tagdíjat nem szed...” 3. „ ... Aknázzuk ki a kísérleti pedagógia eszközeit, modern gépeit...” 4. „Minden gyermeknek joga van a zenéhez ... A kísérletek terjedjenek ki körülbelül három évre. Ha a gyermek három év után nem tud egy könnyű dallamot lapról énekelni, a zenei tanulmányokkal fel kell hagynia.” 5. Ebben a három esztendőben a gyermek hangszert nem tanul. Énekel és ritmikus tornát végez ... 6. Szeretnők, ha a jövőben megváltozna egy arányszám ... Ezentúl a nagy tömegek figyelmét a vonós és a fúvós zene felé kell terelni. .*. Akkor az iskola folytatásaképpen szinte automatikusan fognak alakulni országszerte zenekarok. És éppen így magasabb színvonalú énekkarok „(melyek nem tévesztendők össze a mai dalárdákkal), valamint kamarazene-társaságok.” A 7. pontban a művészi oktatáson belüli számjegyes osztályzás törlését javasolja. Helyette: „Rendezzünk ... versenyeket számos és különböző fokú díjjal. Ezekbe az ünnepségekbe vonjuk be' mint hallgatóságot a tömeget. A mérkőzések ne szorítkozzanak csak alkotó és előadó zenére. Díjakat kell kitűzni történetesztétikai dolgozatok nyilvános felolvasására, szabadelőadásra.” „8. A zenei nevelésnek mindig párhuzamosan kell mennie az általános szellemi neveléssel... Nehogy a növendék egyszerre több intézet — például zeneiskola és középiskola — közt legyen kénytelen megosztani drága idejét, módot kell neki adni, hogy magában a zeneiskolában szerezhessen orosz mintára természettudományi ismereteket. Itt nem a megtanulandó adat a legfontosabb, hanem az, hogy a szellem folytonos tréningben legyen.” „9. A gyermeket ismertessük meg a legújabb népdalgyűjtések eredményével. Mert ez a népzene olyan sajátszerű dallamvonalakat rejt, melyek dacára annak, hogy a messze múltban gyökereznek, közelebb hozhatnak minket éppen a modern és originális zeneművekhez.” „10. A drámai, szimfónikus és kamarazene hajlékait szaporítsuk és tegyük hozzáférhetővé a legszélesebb rétegek számára. Kívánatos volna, hogy minden szakszervezet rendelkezzék alkalmas, jól felszerelt teremmel.” A szerző a programfüzetével nem ért el osztatlan sikert. Naivitása, pátosza — különösen a csírázó „proletkurt” előtt — erős bírálat tárgya lett. A Vörös Üjság egyenesen „csodavirágnak” titulálja. Viszont erősebb a gyors fejlődést sürgető orgánum. „Szocializált zeneoktatás. (Vörös Lobogó, 1919. április 10.) — Nem tulajdoníthatják el többé kiválasztott osztályok a muzsikát, a tudományokat. .. . Inkább taníttassák tíz tehetségtelen, minthogy egy tehetséges elvesszen. . .. Az új meggyőződésnek, az új hitnek nincsenek dogmái... — Ezek az elvek fognak érvényesülni az állami zeneoktatásunk első fórumán, a Zeneakadémián is. Dohnányi Ernőt, a főiskola európai hírű igazgatóját kértük meg, mondja el, milyennek képzeli intézetének művészeti programját, milyennek az eddigi tanítási elvek módosulását. Dohnányi igazgató is csak azt mondhatta, ő sem tud nagyobb mérvű változást elképzelni. A tehetséges proletárgyermekek fokozatos, következetesebb kiképzése és a kevésbé tehetségesek még gyakoribb, még erősebb rostálása, ezeket látja most maga előtt vezérelv gyanánt. A népbiztosság csak most kezd a Zeneakadémia és általában a zeneoktatás reformjával foglalkozni. Amennyiben mégis valamilyen nagyobb változásról szó lehet, csak a magán-zeneiskolák körül gondolunk erre. A magániskolák, vagy beolvadnak az Akadémiába, vagy pedig államosítva a főiskola előkészítő osztályait fogják képezni.” Európai hírű magánintézmény a Fodor-zeneiskola is. Az igazgatójának nyilatkozata: (Vörös Lobogó, 1919. május 16.) „Először is megállapítja, hogy minden gyermeket ma még nem taníthatunk meg muzsikálni. Nem taníthatjuk meg őket azért, mert nincs elegendő: 1. tanár, 2. hangszer, 3. tanterem és gyakorlóhely, 4. mert a növendékek nagy száma tehetségtelen.” „ ... a zenei oktatók számát nagy optimizmussal 3000-re becsüli, a növendéklétszámot a lakosság 10 százalékában állapítja meg, holott valószínű, hogy még ennél is több lenne a jelentkező. A 3000 tanár mindegyikének, hogy a demarkációs vonallal határolt ország 700 000-re tehető növendékseregét taníthassa, naponta átlag huszonkilenc órát kellene tanítania.” Az igazgató urat nem zavarta, hogy a zeneoktatást összekeverte a művészképzéssel, és arról sem vett tudomást, hogy a gyereket három esztendeig csoportosan és hangszer nélkül, pusztán előkészítik a kifejezetten zenetanulásra. Persze, a háromezer tanár így is kevés lett volna. A nyilatkozatban a téma megközelítése és a lejárató tendencia az, ami miatt figyelemre érdemes. Az iskolai énekoktatásról dokumentum alig tárult fel. Köte Sándor: A Tanácsköztársaság közoktatás-politikai és pedagógiai törekvései című, nemrég megjelent könyve sem tud érdemben adatbőséggel szolgálni. A népiskola reformja c. fejezete az oktatás tartalmáról kurtán (az óra és tantárgyfelosztásról még kevesebbet) szól: „Az esztétikai nevelés szempontjából külön is figyelmet érdemel a rajztanterv és az énekoktatás. Sajnos, a tárgyak tantervi javaslatai ma már nem állnak rendelkezésre — írja —, ezért a korábbi szakirodalomra támaszkodva foglaljuk össze az esztétikai nevelés szempontjából jelentős megállapításokat...” „Az esztétikai jellegű tárgyak (ének, rajz) oktatásával a tanulók alkotóképességét és művészi érzékét kívánják fejleszteni, természetesen nem elhanyagolva a tárgyi ismereteket.” Köte ezután áttér a rajztanítási elképzelések részletes taglalására ... Szól a szerző a tankönyvekről. Kitudódik, hogy a Fejér megyei Művelődési Bizottság kezdeményezésével és irányításával 6 osztály számára 58
