Hevesi Szemle 9. (1981)
1981 / 2. szám - JELENÜNK - Kovács Sándor: A termelőerők Heves megyei fejlesztése II. rész
szükségesebb időben, gyorsan megvédhették a szőlőkultúrát a betegségek ellen. Az állattenyésztésben később került bevezetésre a gépesítés, először a nagyüzemi állattartó férőhelyeket kellett kialakítani. A takarmánytermesztés gépesítésével párhuzamosan épültek a szárítók és keverőtelepek, mechanizálták az etetést, a fe- jést, a kitrágyázást. Az iparszerű állattenyésztés bevezetése ugyan jelentős költségekkel járt — hiányzott az egységes koncepció is —, de a termelés növelése szinte elképzelhetetlen lett volna nélküle: a nehéz fizikai munka, az alacsony jövedelmezőség és az ipari munkahelyekre történő vándorlás miatt. A nagyüzemi feltételek és módszerek elterjedése mellett mind az állattenyésztésben, mind a növény- termesztésben óriási szerepe volt a fajtaváltásnak, a biológiailag legtermékenyebb fajták termelésbe állításának. Üzemeink felismerve az ezzel járó követelményeket egyre növelték a dolgozók szak- képzettségét, fiatal szakemberek letelepítését. Ez utóbbi napjainkban is nagy gondot jelent a kedvezőtlen termőhelyi közös gazdaságokban. A szocialista nagyüzemi mezőgazdaság megteremtése óta több száz diplomás és technikus helyezkedett el megyénkben (növénytermesztők, állattenyésztők, állatorvosok, gépészek, stb.), ugyanakkor megindult a mezőgazdasági szakmunkásképzés és továbbképzés is Egerben, Pétervásárán, Hevesen. A szakmunkások többsége a növénytermesztésben és a gépesítésben dolgozik, gond az állat- tenyésztők képzése terén mutatkozik, s ugyancsak kevés a megfelelő képzettségű üzemgazdasági pénzügyi szakember. Az agrotechnikai és agronómiái eljárások tökéletesítése során mezőgazdasági üzemeink kisebb része törekedett az öntözéses termesztés megvalósítására is. Erre már a 40-es évek végén sor került a Tisza mentén, ahol a kiskörei Állami Gazdaság és az első szövetkezetek, kisparasztok rizs- termelést honosítottak meg. A hevesi homokhátságon gazdálkodó nagyüzemek a 60-as évek közepétől öntözik a zöldségtermő földeket a területükön nyitott kavicsbányák vizéből. A későbbi évek során a dombvidéki termelőszövetkezetek is tározó tavakat létesítettek, amelyekből kisebb ültetvényeket öntözni lehet. Így az öntözött terület a 70-es évek közepére meghaladta a 12 ezer hektárt, a szántóterület 4,5%-át. A Tisza II. Vízlépcső és tározó építésével számítani lehetett arra, hogy az aszály sújtotta déli területeken ki lehet terjeszteni az öntözéses termesztést, sajnos ez nem valósult meg eddig, holott nagymértékben növelné a vízigényes zöldségfélék termelésének biztonságát. D. Az infrastrukturális feltételek változása 1. A közlekedés, hírközlés A terültei munkamegosztás nélkülözhetetlen feltétele a termelőerőket összekötő közlekedés megléte. A közlekedés rohamos fejlődése nem véletlenül esik egybe a kapitalizmus, az ipari termelőerők rendkívüli fejlődésével. Hazai példákon is jól nyomon követhető a vasútépítés irányából, a gőzhajózás hatótávolságából, hogy a rohamosan épülő, iparosodó Budapestet össze kellet kapcsolni a nyers- és alapanyagszállító vidékekkel. A kor társadalmi viszonyainak megfelelően azonban a közlekedési vonalak kiépítése gyakran nem követte a legésszerűbb, össztársadalmi érdeket szolgáló irányt, hanem adott tőkés vagy feudális érdeknek megfelelően érintett területeket, településeket. Heves megye vasúthálózati sűrűsége — főleg domborzati viszonyai miatt — kisebb az országostól. A Budapest-miskolci fővonal csak Hatvant érinti, a másik két város, illetve az ipari övezetek csak szárnyvonalon érhetők el. A felszabadulás óta nem épült vasútvonal, a közlekedéspolitikai koncepciónak megfelelően viszont rekonstrukcióra került sor a fő és szárnyvonalakon (pályatest felújítás, villamosítás, korszerű biztosító berendezések, állomásépületek). Üzemeink jelentős része iparvágánnyal rendelkezik, így a többszöri rakodás megtakarítható. Jelentős foglalkoztatási tényező megyénkben a vasúti közlekedés, nagy hagyománya van több községben és városban a vasúti munka- vállalásnak (Hatvan, Adács, Füzesabony, Kál, Szi- halom). A vasúti közlekedés időszakos gondjai megyénk mezőgazdaságában jobban érvényesülnek a szezonalitás miatt, főleg az exportra kerülő zöldség-gyümölcsfélék esetében okoz problémát a megfelelő vasúti kocsik hiánya. A vasúthálózattal szemben a megye közúthálózati sűrűsége nagyobb az országos átlagtól, a megye minden községét érintik a fő, vagy bekötőutak. Eddig az állapotig igen sok tennivaló volt, hiszen a háborús károk komoly méreteket öltöttek, útjaink, hídjaink rombadőltek. Az újjáépítés megyénkben is gyorsan felszámolta a károkat, megindulhatott az alacsony színvonalú közúti közlekedés. Az utak szélesítése, pormentesítése, a hidak felújítása már az 50-es évek elején megkezdődött megyeszerte. Üj utak épültek az addig be nem kapcsolt településekhez és az új ipari objektumokhoz. A közúti gépkocsipark is jelentősen fejlődött, 1962-re a megye településeinek 96%-át bekapcsolták az autóbusz-közlekedésbe, mindössze 5—6 kisebb település nem rendelkezett ezzel a szolgáltatással. Az autóbusz-közlekedést elsősorban a naponta ingázó dolgozók és a diákok vették igénybe. A személyszállító és tehergépkocsi park gyors fejlődése igényelte a korszerű pályaudvarok és műszaki bázisok kiépítését, amely a 60-as évek közepére meg is valósult. A 60-as évek végére minden községet bekapcsoltak a menetrendszerű autóbuszközlekedésbe, megszaporodott az ipari munkásjáratok száma. A több tervciklus óta tartó nagyberuházások jelentős igényt támasztottak a tehergépkocsi fuvarozás iránt, így a hivatásos fuvarozó vállalatokon kívül a közületi gépjármű állomány is rendkívül gyorsan növekedett. Ezzel párhuzamosan a kihasználtság, szervezettség nem tartott lépést. A közületi gépjárműpark növekedése mellett rohamosan szaporodott a személygépkocsi állomány is, ami magával hozta a kiszolgáló létesítményekkel szembeni igényeket. A hetvenes évek elejétől sorba épültek az autószervizek, a benzintöltő állomások, több útvonalat korszerűsítettek. Vala29
