Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 3. szám - MÚLTUNK JELENE - Nagy Miklós: Betyárvilág a Bükk és a Mátra vidékén
Betyárvilág a Bükk és a Mátra vidékén 1. A Bükk és a Mátra vidéke betyárvilágáról általában a köztudat csak annyit tud, amennyit Vidróczky kapcsán ismer, azt is többnyire a Kodály által feldolgozott és népszerűsödött balladából, holott ez a terület — csakúgy, mint a Bakony rengetegei Sobrinak és társainak vagy az Alföld pusztái, nádasai Rózsa Sándornak és bandájának — évtizedeken át adott megélhetést, búvóhelyet sok névtelen, szegénylegényből, pásztorból és katonaszökevényből lett betyár számára. A betyárrá válás nem elhatározás kérdése volt, mint ezt a romantikus képzelet esetleg sejteti, még csak nem is az élet könnyebb oldalának keresése, hanem az akkori gazdasági és társadalmi erők változásainak következménye. Amint azt a magyar történelemből tudjuk, a XVIII. sz. második felétől fokozódott a feudális elnyomás. A telkes jobbágyparasztság egyre nagyobb tömegei vesztették el földjeiket, s felduzzadt a nincstelen, föld nélküli zsellérség. Heves és Külső-Szolnok vármegyében, különösen annak Gyöngyös és Eger környékén levő földterületein is a parasztok nagy része hasonló sorsra jutott. A tárnái járásban pl. 1771-ben még csupán 830 zsellér volt, 1833-ra viszont ez a szám már 7152-re emelkedett. A kíméletlen adóztatás, a mezőgazdasági termények alacsony felvásárlási ára, a korrupt közigazgatás is súlyosbította a helyzetet, s így aligha van csodálkozni való azon a XVIII. század végi statisztikai adaton, mely szerint ekkor minden 113. ember koldus volt Magyarországon. A nagyfokú elszegényedés koldusokat, vándorló szegénylegényeket szült, akik előbb-utóbb törvényen kívüliekké váltak, útonállókká, betyárokká lettek. Ebben a folyamatban igen jelentős szerep jutott az akkori újoncozási rendszernek, amelyről Berzeviczy Gergely a következőket írja: „...a hadkiegészítés ekkor is a toborzás, vagy helyesebben a fogdosás útján történt. Amint az országgyűlés megállapította, szétosztották az újoncjutalékot a vármegyék, ezek meg községek szerint. Az újoncok kiállítása a községekben azután a csalás, kizsákmányolás, erőszak undorító rendszerével alakult, melyben a földesúr vagy tisztje, a plébános, a szolgabíró, a falusi bíró összejátszottak. A szolgabíró állapította meg a napot, illetve az éjszakát, mikor az újoncállításnak meg kellett történnie. Erre az elöljáróság titokban megtette előkészületeit, mire éjjel a fogdmegek az előre megjelölt házakba törtek, s a szülő vagy feleség karjából ragadták ki a kijelölt áldozatot. Rettentő zaj, kiabálás, sírás-rívás támadt, néha a jelölt ellenállt, s véres verekedés keletkezett. Végre azonban megkötözték, s elhurcolták. Mások tömegesen elszöktek. Mindig sokkal többet fogdostak össze, mint amennyi ki volt róva, mert nem lehetett tudni, kit fog a vizsgálat alkalmasnak találni. Az elhurcoltak családja eközben pénzzel igyekezett övéit kiszabadítani, ami töméntelen visszaélésre, a szegénység kirablására vezetett. Általában a korrupció és protekció uralkodott...” 1813-ban I. Ferenc császár hadviseléseihez 60 000 újoncot kért, melyet az országgyűlés — ha húzódozva is — de elfogadott. Ebből Heves és Külső-Szolnok vármegyének 1581 fő újoncot kellett felszerelve kiállítani, amivel kapcsolatosan egy 1814-es megyei felirat a következőket jelenti: .. az új katonáknak az összeszedését és átadását tisztviselőinkre bíztuk, kik is — mint jelentik — mai napig 1383 menőt már ki is állítottak ugyan, de már most, miután a legénység részint erdőkbe, részint nádasokba menekült, nem csak a hátralevő részt kiállítani nem lehet, de tekintve a sok rablást, útonállást, melynél fogva a közbiztonság megingott, a mezei munka pedig a sok munkáskéz elvonásával szenved — oda terjed a megye kérése, hogy a hátralevő részt ne kívánják többé ...” Az egri Rögtönítélő Bíróság adataiból tudjuk, hogy 1807 és 1818 között 20 betyárt fogtak el és ítéltek halálra, ebből csavargó 3, pásztorember 5 és katonaszökevény 12 személy. Az ítéletek indoklásai a bíróság több periratában egybehangzó: „Minthogy különben ezen Nemes megyében kiváltképpen ennek erdős részeiben a rablások, úton állások, erőszakos megtámadások és gyilkosságok annyira elhatalmasodtak, hogy immár az ily- lyetén Haramiák által a belső bátorság és csendesség majd nem egészen fel forgattatván, már sem úton, sem mezőben, sem erdőben és tulajdon Házában is Életének, vagy Jószágának Biztos és Bátorságos meg maradásához akárkinek is reménysége alig lehetne, ezen Nemes Megyében olly annyira elszaporodott és nyilvánosságosan minden félelem s rettegés nélkül vakmerőén latorkodó, prédáló Haramiáknak és Zsiványoknak rettentő példá- jokra, mind pedig jelen álló gonosztévő latroknak meg- érdemlett büntetésekre a bosszú álló Igazság úgy hozván magával, mind Akasztófára ítéltetnek ...” Sok szegénylegénynek azért kellett a katonasághoz bevonulnia, mert már előzőleg kisebb bűncselekményeket, lopásokat, garázdaságokat követtek el és a falvak elöljárói megtorlásként és rendfenntartás érdekében az újoncozás idején ezektől igyekeztek elsősorban szabadulni. így került többek közt a marsba Zöld Marci, a híres betyár. Sok esetben a bíróságok javasolták a katonai szolgálatot, mint Majoros István 23 éves tiszafüredi betyárvezér esetében, akit lólopás vádjával az egri börtönbe vittek, majd innnét adták katonának. Ugyanígy betyártársát, Répási Mihályt is, aki ,,a’ Nemes Egri Káptalan tömlöczéből másodszor adatott katonának”. A szökött katona azzal, hogy állomáshelyét otthagyta, tulajdonképpen törvényen kívül került, és sehol nem lehetett biztonságban a reájuk vadászó pandúroktól. A mozgásszabadságot szigorú rendeletekkel korlátozták: tilos volt a koldusoknak az egyik helységből a másikba való csavargása, szigorú büntetés várt azokra a kocs- márosokra, akik útlevél nélküli csavargóknak szállást vagy ételt, italt adtak, s a gazdákra, akik ilyen egyéneket cselédként alkalmaztak. Ilyenformán a katona- szökevény rá volt szorulva a hegyekben, erdőkben, lakatlan területeken való bujdosásra és ebben a kényszer- helyzetben, létfenntartása érdekében, már csak egy kétségbeesett lépés volt, a betyárkodás. Keskeny István, gyöngyöspatai 22 éves dezertőr, az alábbiakat mondta el az egri bíróság előtt: „Éppen most múlt esztendeje, Miskolcz Városábul a katonaságtól megszökvén, egyenesen Szülötte földem felé jöttem, hol utamban Hasz- nosi huta tájékán egy Szénégető embert észre vévén, annak Szűrét, melly egy fa mellé vala teve, el loptam. Azon Üdőtől fogva Erdőkön széjjel lappangván az Ősz be következésével Bógyi János és Kabok Ferentz Dezer- tőrökkel a Nyikom nevezetű réten öszve akadván egyes 42-
