Hevesi Szemle 8. (1980)

1980 / 1. szám - IRODALOM, MŰVÉSZET - Cs. Varga István: Szergej Jeszenyin

csolódást, a tisztulási folyamatok felerősödését szolgálja. Amit nem érhettek el a vádaskodásig menő kritikák és támadások, azt megadta Kirov és Csagin gondoskodása: az új kor dalosává lépett elő a poros vándorutak költője. Nagyszerű lehetőségek tárultak fel a Kaukázusban. A moszkvai sikátorok magára utalt Jeszenyinje kimozdult elszigeteltségéből. Fizikai-földrajzi értelemben is világrésznyi utazások tapasztalata állt mögötte, amikor a Kaukázusban értő közösségekre talált. Az alkotó társasélet ösztönzéseit költőként is kamatoztatja. Megőrizve az átélés és az emlékezés-ihlet vitalitását, változatos színtereken formálja a Perzsa motívumok élményanyagát. A személyiség integritását, autonómiáját őrző költő a szülőtájtól távol megértést, méltánylást kapott, visz- szanyerte alkotókedvét.

Nagy közösségi feladatokkal méri az életutat és addigi művét. Illúziótlan számvetést végez a fokozatosan kiteljesedő fordulat során. A tisztázó szándék mélyebb valóságismeretre sarkallja. Az önelemzés végeredménye mélységes elégedetlenség. Elítéli a sok hibával megjárt múltat, elégedetlen az elért költői eredménnyel. Az átértékelő látásmód az 1923—24-ben új igénnyel írt, ciklusba rendezhető, egységes, mély lírai- sággal áthatott verseire mutat vissza. Jeszenyin önítélete az igazságtalanságig szigorú, hiszen műve, ha nem is lehetőségeiben, de hatásában teljes és egész. A Perzsa motívumok rendező elve a megértés vágya és a tisztázás igénye. Kötetkompozíciós szempontból is méltán áll a ciklus élén az Elcsitult a múlt sebe. Az új lélek- állapot, a vallomást indító élményhelyzet, lírai alapszituáció fejeződik ki a ciklusnyitányban: „Elcsitult a múlt sebe . . . Nem rág a / szívemen a részeg révület. / Tehe- ráni kéktüzű virággal / teaházban oltom e sebet.” Proust - nál az indítóélmény a megízlelt, teába mártott sütemény íze, Szabó Lőrinc Tücsökzenéjében a milliónyi tücsök életigenlő, felharsanó kórusa, Jeszenyinnél a költő létkörülményeit is megvilágító kaukázusi teaház piros teája. Oj érzés, fényes életöröm árasztja el: „Nemhiába villant rám egy szép szem / fellebentve éji fátyolét”. A korábbi önveszejtő szilaj bohémség, robbanó ösztönélet, indulatbőség, a kocsmai égető vodka és bor helyett a lírai alapszituáció piros teája átszínezi az egész ciklust. Átértékelődik az idő és tér távlatában a Kncsmás Moszkva „inni” szava is. Eltűnik a jellegadó „Üjra isznak ci- vódva, zokogva” fájdalma, tudatködös lélekállapota. A költő személyiségének képe a lírai hős, az ábrázolt történetsor és a jellemkép lélektani viszonyhálózatában bontakozik ki. Keserű az összegező számvetés. A lehetetlent nem bírta legyűrni: „Mit akartam: a fekete békát / a fehér rózsával jegyezni el” (Egy örömöm még maradt). A megújulni akaró és tudó lélek kész a változásra.

A nyitány sokban meghatározza a ciklus tér-ideiét és egyben a térképzetek kapcsolódását az időképzetekhez. Az érzelmi-hangulati állapotban erőteljes a harmóniavágy. Eredendően lírai-vallomásos fogantatású élménykörökben tárul fel Jeszenyin életérzése. A retrospektív magatartás egybeolvad a jelenidejűséggel. A lírai hős erkölcsi-szellemi karaktere és tárgyi környezete közt új összhang, új értékorientációs minőség alakul ki. A vallomás mélyen személyes lírai azonosulás, amely az érzelmek, gondolatok művészi minősítésére és hitelesítésére a tér és idő kategóriáit is felhasználja. A lírai vallomás szituációja zárt beszédhelyzetet teremt a fizikai tér szintjén. A természeti, fizikai tér fontos érzelmi hatóerőt képvisel. A teaház zárt tere azonban nem végletesen lehatárolt. A lírai hős térbeli viszonyai túlmutatnak a keleti színezetet erősítő teaház környezet- és szituációteremtő színterén. A puskini ihlet születésének folyamata, a „bennem a szunnyadó költészet ébredez” (Ősz) Jeszenyinnél is megismétlődött: „Most szárnyat emel szelíden / az áhítat éneke bennem” (Mint bárki, oly egyszerű vagy). A Perzsa motívumokban az áradó ihlet lírateremtő hatását már eredményében figyelhetjük meg. Nem politikai, ideológiai belátások, megfontolások, hanem az ihletettség irányítja vallomásait (Csoóri Sándor). Köti a puskini örökség, a Kelet—Nyugat szintézisében „csupasz egyszerűséggel” alkotott életmű korparancsa: idegen tematikát egyetemes érvénnyel feldolgozva is meg kell maradni nemzeti költőnek.

„KARCSÚ KEZED FEHÉR HATTYÜPÁR”

A földrajzilag reális tér-idő élményköre a képzeletben teljesedik ki a vágyott Perzsia fiktív élményeivel. A képzeletbeli tér-idő is a reálisból ered. így válik a ciklus időtere határtalanná, bár mégsem végtelenné. A keleti színezet a nőalakokkal és a szerelemmel együtt teljes. A ciklus az életöröm, a tiszta szerelem himnusza. Az első személyű lírai vallomás hőse és hősnője valóságos személy. Sagané a ciklus központi nőalakja. Főként hozzá szólnak, őt ünnepük a zsoltáros szépségű vallomások. Sagané Nerszeszovna Tálján 24 éves örmény szépség, amikor 1924 decemberében Batumiban találkozik a költővel. Ragyogó szépségét az eszményítés, a szerelmi érzés poetizálása is fokozza: „Karcsú kezed fehér hattyú8