Hevesi Szemle 8. (1980)
1980 / 2. szám - IRODALOM - MŰVÉSZET - Cseh Károly, Utassy József, Szabó Sándor, Akác István és Morvay László versei
CSEH KÁROLY: SZABÓ SÁNDOR: Csillagok aprópénzén — feleségem nek— Lányálmok gonddá asszonyulnak feladják fényes magasságuk Aprópénzre váltott csillagok csörgése marad utánuk Gyufaszálról lobban a tavasz gáz ibolya-lángja fázik — Nappal pereg mozaikkövek képsorain éjszakáig Vesződöl konok edényekkel és ujjad: a gyűrű-holdas elmerül a vízben S terített asztalt álmodik a holnap CTASSY JÓZSEF: Egy középkáder fohásza Emelj, Uram, szép hivatalba, repi-kocsiba, villalakásba, s hadd kedvezzek vendégeimnek, fusson a balerina-babákra! Akár a szép híves patákra a muflon — legyek én Fontos Elvtárs, akit illő szép respektusba a gyöngéd jónép bepélenkáz! Legyen virtigli helyettesem, és hatan bütyköljék a beszédem — ha fölcsócsálom: a mikrofon meg ne sikkanjon, kérve kérem! Es adjon borjúhúst a hentes, és kapjak mindent csúsztató nélkül, s Ádámka menjen egyetemre, ha a vén isten is belekékül! Illegális nászéjszaka Olyan sötét van itt már, mint egy pasztásdobozban. Fekszem hanyatt az ágyon, fekszel hanyatt az ágyon. És díszsírhelyet, azt is adjál! S címoldalt, ha földobom a talpam! Csöndet, elvtársak!... Ez nem játék! (Súgjátok meg: még mit is akartam?!) AKÁC ISTVÁN: Kint, a betonküszöb alól, hallucinált tücsök dalol. Szereted őket Ujjad között, leégve lakkig, cigarettavég csillaglik. Megszívod. Látom a melled. Alatta két nagy árny éksarló. Nem beszélünk. Dunnánk felleg. S vonul az ágy lassan, virrasztón. Áprilisi konyhákban, nyitott ablakoknál, szelíd estéken úgy nőnek meg a nők, zavart szívem, ha hozzájuk magasodnál, irigykednének rád a szeretők ... Pedig te nem vagy méltó e bizalomra! — szereted őket, ahogy csak szerethet valaki szépet. S felzokogva fájod, amint csillag-ködökben ellebegnek... Illegális nászéjszaka! Hajad arcom holdudvara. Testünkön csillagok teremnek. — Jó? — Jaj, nagyon! — Szeretsz? — Szeretlek. Holdfény és porpaplan. Horkol Magyarország. Magányos vonatfütty. Alszol. Megcsókolom szád. Csönd. Cirpel a csengő. Ásítva nyit kaput a jámbikus léptű öreg házmestemő. S te félálomban morgod: húzd föl hatra a csörgőt. MORVAY LÁSZLÓ versei: Vagyok és létezel Menekülök, tehát vagyok gömbfelületre átkozotton, körbe-körbe a Földön, kilakoltatva az Űrből, Kozmosztól üres mellemen csillagfény kaparász, s csak a Hold réztányérja kínálja borát. Részegülök, tehát létezel, arculütve, földközelben, énekek-éneke rajzolta arcod, balladamélyi kútszemed szegez vízre, kortyolom, józanodok, napfogyatkozás ébreszt. Szeretkezés Csontvállamon körmöd holdja, seb, habválladon körmöm marta, ír.
